Radikális drogstratégia: CORA

szerző
- sissolina -
publikálva
1997/2. (01. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az elmúlt néhány év drogfogyasztásra vonatkozó statisztikái afelől győzik meg a választópolgárt, hogy a probléma egyre súlyosbodik, mégsem szavazhatnak jelentős változtatásokra tisztességes információk híján. A Transznacionális Radikális Párt CORA (Radikális Antiprohibicionista Egyeztetés) frakciója így maradt viszonylag elszigetelt jelenség. Céljaik, törvénymódosító javaslataik igen-igen keménynek tűnnek ebben a nem kevésbé kemény, tiltásokkal teli világban. Két dolog biztos: a drogháború győztese egyelőre a drog, és a CORA még nem állott áru.

Az elmúlt néhány év drogfogyasztásra vonatkozó statisztikái afelől győzik meg a választópolgárt, hogy a probléma egyre súlyosbodik, mégsem szavazhatnak jelentős változtatásokra tisztességes információk híján. A Transznacionális Radikális Párt CORA (Radikális Antiprohibicionista Egyeztetés) frakciója így maradt viszonylag elszigetelt jelenség. Céljaik, törvénymódosító javaslataik igen-igen keménynek tűnnek ebben a nem kevésbé kemény, tiltásokkal teli világban. Két dolog biztos: a drogháború győztese egyelőre a drog, és a CORA még nem állott áru.

Az apapártból 1988-ban vált ki, illetve alakult meg a drogok legalizálásával foglalkozó, önálló támogatással rendelkező koordinációs szervezet. Míg a Radikális Párt a droglegalizálás mellett a halálbüntetés eltörlésére, Tibet felszabadítására, Kína demokratizálására és egyéb elérhetetlennek tűnő vállalkozásokra esküdött fel, és legalább annyira rangos nemzetközi vállalkozásnak tartja magát ilyen ügyekben, mint a Vöröskereszt vagy az Amnesty International, addig az alig észrevehetően kilenc éve működő erőszakmentes politikai szövetség, a CORA a drogmaffia megsemmisítését tűzte ki minimálprogramként. Azzal sem törődik, hogy radikális céljai eléréséhez a mai helyzetet reálisan értékelve még néhány száz küzdelmes évre lesz szüksége, és hogy a szívós olasz archetípusát lesz kénytelen transznacionalizálni, amit pedig a maffia is magának szeretne fenntartani. Talán ezért, hogy konferenciáik brosúráin Al Capone hájas, pasztaéhes, szivaros feje látható, mint a prohibíció undorító, mégis természetes következménye.

Jogfüggők

A CORA-isták nem csupán azért gyűlölik a tiltás politikáját, mert a drog- és egyéb gazdasági maffiák jólétét és hódító hajlamait táplálja, hanem mert ezáltal válik felelőssé a világ összes országának politikusa, akik néhány elszigetelt országból rászabadították a drogkartelleket a föld minden részére, sőt megállapodásokat kötnek velük ahelyett, hogy állami ellenőrzés alá vonnák a drogüzletet. Megengedik, hogy napról napra emberek százai kerüljenek bele az ördögi üzletkörbe termelőként, árusként és fogyasztóként, illegalitásba és kriminalitásra kényszerítik a drogbetegeket, és csodálkozást színlelnek azt tapasztalva, hogy ezek az emberek újabb katonákat toboroznak a "bűnözők seregének".

A drog áldozatai nem a drog, hanem a jog halottjainak tekinthetők ebből a radikális nézőpontból, mert a függők egy életre lekötelezettjei lesznek az alvilági kapcsolatoknak, rászorulnak a védelmére, és előbb-utóbb szennyezett anyagokra fanyalodnak.

Mi a tudomány?

A kábítószer előállításához csekély pénz szükséges, elenyésző ahhoz képest, ahogy azt az illegalitás megadóztatja. Ez igazán nyomós érv az állami terjesztés mellett. Az antiprohibicionisták már elsiratták a tudomány, különösen az orvostudomány valaha jelentős presztízsét, azokat az időket, amikor a garantáltan jó minőségű amfetamint úgy hirdették a patika falán, hogy Vegyen magának eszet!, és amikor a népegészségügy még az orvosokra bízta a fájdalomcsillapító adagolását, nem a halott paripákon lovagoló rendőrségi és jogi hivatalnokokra. Jövőbeli, elhagyatott városok és külvárosok elriasztó képét festik, ahol az igazságszolgáltatás teljesen kivetkőzött magából, fiatalon halnak az emberek, fegyvertől, drogtól átstrukturálva. A drogkeresztapa már most is gondoskodik keresztgyermekei tartalmas és rövid életéről. Álmokat árul, akárcsak a kurvák, no meg a politikusok, akik felfegyverkeztek a droggal kapcsolatos komolytalan információkkal, negatív hatású publikációkkal, amelyek az egyes ember számára lehetetlenné teszik, hogy felelősséggel éljen választási lehetőségeivel.

Dealemma

A CORA aktivistái (olasz, francia, belga, holland, ukrán, horvát, görög állampolgárok) hetedik kongresszusukat tartották idén Brüsszelben, újabb módosítási javaslatokat előkészítve az ENSZ és a WHO drogpolitikával kapcsolatos nemzetközi egyezményeinek helyenként szemantikailag is konfúzus cikkelyeihez. (Egyébként létezik kapcsolatok híján elárvult budapesti iroda is.) Azt már számos ország parlamentjén sikerült keresztülvinniük, hogy a drogfogyasztást ne minősítsék köztörvényes bűnözésnek. Ennek érdekében például Olaszországban, ahol két éve még bármely mennyiségű, zsebben felejtett marihuána a börtön alternatíváját kínálta, nyilvános demonstrációkon marihuánát osztottak, és amúgy sem kifogástalanul táplálkozó drogfüggők éhségsztrájkoltak a CORA főtitkárával, Maurizio Turcóval együtt. Lehet tehát választani a büntetésletöltés, illetve a kényszergyógykezelés között, ami ennek a szervezetnek természetesen nem kielégítő. Azt szeretnék, ha a fogyasztás és nem fogyasztás között választhatna a polgár úgy, hogy tisztában van ennek minden későbbi következményével, és ha az utóbbit szeretné, akkor szokásait szponzorálandó ne legyen kénytelen gyilkolni, ne reszkírozza az AIDS-fertőzést, ne sodorjon másokat veszélybe, és ha nem akar, ne kelljen már mindenképp belehalnia.

HardCora

Svájcban a Népegészségügyi Hivatal saját programjának tekinti a CORA elképzelését azzal kapcsolatban, hogy a kemény drogok legalizálódjanak orvosi és szociális keretek között. Vagyis a keménydrog-függőknek steril tűt és heroinporciót szabjanak, és ha másképp nem sikerül keresztbemetszeni az elbaltázott szocializációt, legalább a gondozókkal kommunikálhasson folyamatosan a beteg, ne a hitelezőjével.

A CORA azt is garantálja, hogy nem fog megállni a fogyasztás büntethetőségének visszavonásánál, paradox volna ugyanis azt fogyasztani, ami a törvény szerint nem előállítható és nem terjeszthető. Elég, hogy az átmeneti időszak skizoid, mert nem tudni, melyik a jobb, bűnözőnek vagy betegnek lenni.

Azt mondják, ha rajtuk múlik, még egy militarista mozgalomtól sem ri-adnak vissza, amelynek segítségével beledöngölhetnének néhány meggyőző érvet a föld vezetőinek fejébe. Kicsikarnának belőlük például nagylelkűséget, elkötelezettséget, befektetési hajlandóságot, szervezettséget, együttműködést az alattvalóikkal, és attól kezdve köpnénk a drogokra.

- sissolina -

szerző
- sissolina -
publikálva
1997/2. (01. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...