Skanzen Galéria - Szentendre: Hajlik a zöld vizek fölé (Meg is mosakodjál! - Higiénia a 20. századi falun)

  • - kerekeskovács -
  • 2006. szeptember 14.

Lokál

Nagyon jól kezdődik. Már az épület is magára vonja a tekintetet, amint úgy Izbég és Pismány között a Pilisnek (Szentlászlónak) fordul az út a városból - ha rohansz tovább, jobbra az "igazi" skanzen, balra az elhagyott légvédelmi laktanya következik.

Nagyon jól kezdődik. Már az épület is magára vonja a tekintetet, amint úgy Izbég és Pismány között a Pilisnek (Szentlászlónak) fordul az út a városból - ha rohansz tovább, jobbra az "igazi" skanzen, balra az elhagyott légvédelmi laktanya következik. A ma (mondjuk a koppenhágai opera) találkozik a funkcionalizmussal, és még parkolni is lehet az udvarán. Maga a kiállítás a komplexum alsó szintjén van (éppenséggel keresni kell, de ráakadsz), szolid térben, úgy hússzor húsz lépésnyin.

Odabenn kedves asszony fogad, adódik ránk ideje, noha a skanzen (a Szabadtéri Néprajzi Múzeum) külön (a fő)kapun át elérhető területén dúl a szüreti sokadalom (a szervezők névadása bejött, kétségkívül: tömeg van), ide kevesen vetődnek, magunk vagyunk. Pillanat sem kell, máris beforgat a történetbe minket, bele a korszerűbe, az interaktívba - ja, manapság ez talán kötelező, de itt minden pénzt megér. Hipp-hopp egy happening, egy performansz hősei vagyunk, szétterpesztett lábbal, keresztelőjánosok méltóságával a cínezett (na jó, zománcozott, fehér, sötétkék peremű) mosdótál (persze, lavór) fölé hajolva... kezet mosunk. Hogy tisztán lépjünk a tisztaság vásárába. A szappan alig használt, Lux, a törülköző "darázs" (ki emlékszik?) - régen esett ennyire jól kézmosás. Igyekezetünket a bejárat mellől egy csinos szivacspongyolát viselő próbababa figyeli, ő is szorgos korszakát éli még, friss feleség lehet, mindjárt felzúg keze alatt a Rakéta porszívó (az az öszszetéveszthetetlenül zöld, kérdezd meg anyádat), körülötte bevetésre kész tisztítószerek, padlópaszta, bútorfény - miért nem lehet meghatottság és erotikus borzongás nélkül nézni a tiszta fejjel azért mégiscsak roppant kínos 20. századot? Mi még csak a tiszta kéznél tartunk.

A leskelődő baba rólunk levéve tekintetét világos, gyorsan és könynyen áttekinthető parádéra nézhet. Körben a falakon képek, rövidre fogott eligazító szövegek, a falak előtt pár csendélet, háromlábú stokin melence, kerekre kopott szélű Flóra szappan(y?), mosógép lavórokkal, kanna, vödör, kád horganyzott lemezből (kitették a napra, telehordták kútvízzel, strandolni a gyerekeknek), piros műanyag babafürdető. Vitrin alatt egy Fa szappan! A terem közepe keresztfallal négy részre osztva, négy falusi fürdőszoba-enteriőr: egy a század elejéről-közepéről, a második a hatvanas évekből, aztán a nyolvanas évekbeli jön, s végül - elhaladva a tán a mentális szennyek veszélyeit szimbolizáló tévésarok mellett - a mába érünk (Dove-aj). Õszintén szólva nem merek tippelni, hogy hány évesnek kellene lenni ahhoz, hogy az ember tökéletesen otthon érezze magát, de biztos kevesebbnek (s ezzel távolról sem magamat piperézném), mint gondolnánk. Mindegy, nézzenek vénnek, nekem mind a négy megvolt. Öreganyám kiment a mosókonyhába, begyújtotta a fát a kazánban, vártam, mikor óbégat, hogy van meleg víz, s cidriztem előre... Bámultam csak egész álló délután, unokabátyám mint bütyköli a P20-asát, mit tesz isten, én jöttem be szügyig olajosan, s élveztem, ahogy radíroz a kis műanyag tálból kezemre kent Ultra Derm (le nem vettem szememet a tálka falára dermedt, lecsorgó mintát rajzoló, száradt matériáról). Én énekeltem az anyámmal, hogy "mosogasson Ultra Daisyvel, ki a piszkot sosem nézi el...". Hazajöttünk rég, de anyám a próbababáétól csak virágmintájában különböző habszivacs fürdőköpenyében biztos ott van még, talán annál a strófánál tarthat, hogy "mikor az Ultra kerül a pultra, a vevő mosolyog, és mosolyoghat újra, mivel az Ultra csapás a múltra...", oh yeah! Csak megszületnünk kellett, hogy a sírig elkísérjen a lanolinos Baba szappan szaga. A katonaságnál Velkei őrvezető elkérte Derby borotvahabomat, amikor visszaadta, nem tudtam eldönteni, hogy a szájának vagy az arcának van Pitralonszaga (vagy nem adta vissza, s Pitralon-dzsúzzal fizetett). Az Utca Legjobb Kocsmája az alagút belső oldalán tegnap még megvolt (hír: holnap már nem lesz), tízen terveztünk a nagy meccsre összegyűlni ott, színes tévé alatt, korspecifikus szeszek felett, késtem tíz percet, gondoltam, nem csúszok le semmiről... Röhögve fogadtak a haverok, háromnullra mennek a ruszkik, azt hittem, szórakoznak velem. Akkor kidobott pénz volt a nemzeti színű, aerozolos Mundial dezodor? Ha ma befújnám magam, senki nem maradna meg a közelben, de akkor természetesnek hatott (bár kétségkívül nem érződött el Irapuatóig).

A világért nem terhelném tovább az egybegyűlteket messze illatozó emlékeimmel, az egész arra kellett, hogy tudják, mire számítsanak, volt s jelen mindennapjaik várják ott magukat - nem lesz könnyű elviselni. Pedig - s ez akár a vitán felül telibe talált kiállítás további dicsőségére válik - nem fognak szégyenkezni. A látnivalókból ugyanis oly elementáris erővel borul ránk az ember viszonya a mosakodáshoz, innen öröknek tetsző vágya a tisztaságra - hogyne, a mindenféle, az összes értelemben vett tisztaságra -, az időnkénti felfrissülésre, mely erő minden ízlésbéli kérdést, fenntartást elsöpör (ha direkt szigorúak szeretnénk lenni, akkor is idézőjelbe tesz). Mert bizony rózsaszín a csempe és kék a kád; tényleg, az megvan, amikor takaros halványzöld (vagy bármilyen, de élénk színű) ruhácskát kapott a vécéfedél? Aha, egy csomó rondaság, kikezdhetetlenül természetellenes odőr, kishajók, gumikacsák... de mind csak akkor ötlenek fel, amikor leltárt csinálsz, maximum utólag.

Mert ott, mert akkor, azon a jó ha háromszáz négyzetméteren, Pismány és Izbég között olyanok leszünk, mint akik mindig tisztán szerettek volna élni, friss törülközés utáni hangulatban; ott hatalmas tisztaságszomjjal hajlik a zöld vizek fölé a huszadik század.

A kiállítás október 8-ig látható.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?