Százezrekért mérték a gulyáslevest egy Váci utcai pubban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2017. június 11.

Lokál

19 külföldit húztak le, több mint 3 millió forinttal.

Turisták fogyasztásának túlszámlázása miatt hajtottak végre akciót a belvárosi rendőrök egy pubban, ahonnan13 embert elő is állítottak. Az elmúlt másfél évben legalább 19 külföldi sértettet károsított meg összesen 3 millió forinttal a bűnszövetségben működő csoport – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

A szombat éjféli akcióban tetten érték az alkalmazottakat, amint két turistánál jóval az általuk ténylegesen fogyasztott érték felett számláztak – olvasható a közleményben.

A nyomozás adatai szerint január 23-án éjjel egy koreai férfi fogyasztása után 623 ezer forintos számlát állított ki a pincér. Miután a turistánál nem volt ennyi pénz, elkérték az útlevelét, bankkártyáját és egy bankautomatához kísérték, hogy kifizesse a "fogyasztás" ellenértékét. Egy másik vendég 250 ezer forintot fizetett két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért.

A tulajdonost és a 12 alkalmazottat előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi rendőrkapitányságára, ahol csalás és más bűncselekmények gyanúsítottaiként hallgatták ki őket, majd a nyomozók négy férfit őrizetbe vettek és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Figyelmébe ajánljuk