Tarlós római-parti szakértői testülete javaslatot tett: ne az ártéren épüljön a mobilgát

  • narancs.hu
  • 2018. június 8.

Lokál

Így megmenekülhetne a part a fákkal együtt.

Tavaly decemberben úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy egy szakmai grémiummal vizsgáltatja meg a római-parti mobilgát ügyét.

Most úgy tűnik, sikerült véleményt formálnia a szakértői társaságnak. Bár nem hoztak egyhangú döntést, a többség azt a tervvariációt támogatja, miszerint a védvonalat a Duna-parton, de a kerítések mentén, vagyis ne az ártéri fák vonalában építsék meg.  Ezt az állásfoglalását vitatja meg szerdán a rendkívüli Fővárosi Közgyűlés – írja a hvg.

A javaslat szerint tehát nem közvetlenül a part menti, de nem is a Nánási út–Királyok útja menti verzió győzött e körben, hanem egy harmadik, korábban Bús Balázs óbudai polgármester által felvetett köztes megoldás érvényesülhetne.

A lap úgy tudja, a parton a kerítésvonal és a Nánási út–Királyok útja mentén építendő gát terveinek elkészítését egyaránt elrendelte a főváros. Az előterjesztésből ugyanis az derül ki, hogy kettős árvízvédelmet terveznek a Rómain, azaz a kerítésvonali mellett a Nánási út–Királyok útja mentén egy kiegészítő védelmi vonalat is építenének.

(hvg.hu)

Figyelmébe ajánljuk