Üdülési jog: "Lelazulnak, és akkor jön a marketing"

  • Linder Bálint
  • 2007. augusztus 9.

Lokál

Az üdülési jogokkal kereskedő cégek a változatosság és az állandóság csábító ötvözetét ígérik. Ez a gyakorlatban nemritkán változatos bepalizási módszereket és állandó nyűgöt jelenthet az ügyfelek számára.
Az üdülési jogokkal kereskedő cégek a változatosság és az állandóság csábító ötvözetét ígérik. Ez a gyakorlatban nemritkán változatos bepalizási módszereket és állandó nyűgöt jelenthet az ügyfelek számára.

Ha megcsörren a telefon, és egy lelkendező hang ezzel nyit: "Jó napot kívánok, önök nyertek egy nyaralást!", sokan kapásból visszateszik a kagylót. A 64 éves rokkantnyugdíjas N. Margit viszont öt évvel ezelőtt elfogadott egy meghívást, és részt vett egy "üdülési lehetőséggel kapcsolatos elbeszélgetésen", ahol ingyenes nyaralási lehetőséget sorsoltak ki, de főleg üdülési jogokat árultak. A vevők a kiválasztott szállodai szobában vagy apartmanban libasorban, az év meghatározott heteiben üdülhetnek, az ingatlan tulajdonosa csak használati jogát idegeníti el. Egy nemzetközi adatbázishoz tagságot vásárolva elvileg lehetőségük nyílik arra is, hogy más tagokkal cserélgetve vonzó külföldi szálláshelyeken tölthessék el idejüket.

Margitnak az üzletkötő elmesélte, milyen előnyökre számíthat - biztos lehetőség, fantasztikus perspektívák, a jog örökölhető, hisz 99 évre szól, és mivel nem tulajdonról van szó, még adót sem kell fizetni utána. Felvetették, hogy ha leszurkol azonnal negyvenezer forintot, akkor segítenek hitelt is intézni, de most kell szerződni. A férjével érkező asszony nem sokat tanakodott. Pár évvel korábban gerincműtéten esett át, azóta hol beutalóval, hol fizetővendégként, de évről évre visszajárt a hévízi szanatóriumba.

Az ajánlat

épp az ottani Club Dobogómajorba szólt, amiről szép filmet vetítettek. "Nagyon belelkesültem, hogy nem kell minden évben írogatnom, kérnem. Az apartmanról elmesélték, hogy néz ki, de a szerződés előtt csak egy papírt kaptunk, amin rajta volt, hogy hány négyzetméter." A komplexumot a hazai üdülési jog piacán jelentős részesedéssel rendelkező Proinvest 2001 Kft. bérelte a hozzá hasonlóan az úgynevezett Abbázia csoporthoz tartozó tulajdonosoktól, majd alvállalkozói és azok ügynökei segítségével értékesítette a prezentációkra meghívott vendégeknek. A vevők úgy lettek tulajdonossá, hogy a szintén a cégcsoporthoz tartozó Pláninvest Bróker Rt. részvényeiből vásároltak, mivel ezek adásvétele után nem kell áfát fizetni. Az értékpapírok a névérték többszörösén cseréltek gazdát, így a vevők részesedésének mértéke a vételárhoz képest ennyivel kisebb lett, ami a tulajdonosi jogok esetleges gyakorlását is érinti. Az adásvételi szerződésben az is szerepelt, hogy aki nem teljesíti a leírtakat, kötbért köteles fizetni.

A házaspár pár órán belül, kétmillióért hozzájutott egy 34 négyzetméteres ingatlan két hetének üdülési jogához. Az ügylethez egymillió hitelt igényeltek, a cég ebben készségesen segített. 2003-ban az asszony már ott nyaralt, de csak a húgával, fiának és férjének ugyanis nem tetszett a hely. Ráadásul a helyszínen derült ki, hogy az apartmanház csak egy egészséges ember számára esik közel a tóhoz, a nehezen járó asszonynak túl sok a napi egy-egy kilométer gyaloglás. Második üdülése alkalmával felkereste egy fiatalember azzal, hogy akkor épül egy exkluzív üdülőház a központban, a tótól csak pár perc járásnyira. Húszezer forint fejében bemutatta Margitot főnökének, V. Krisztiánnak, mindketten tudtak a nő problémájáról. Margitot autóval vitték át az épülő, impozáns Hotel Kalmához. A felajánlott stúdió üdülési joga azonban pont ugyanarra a két hétre szólt, amikorra Margitéknak már volt hol lakniuk. Ezért az asszony és az ügyvezetőként bemutatkozó V. Krisztián szóban megállapodtak, hogy ha az asszony megveszi a 3,1 millió forintért kínált, 28 négyzetméteres ingatlan üdülési jogát, akkor a férfi négy-hat héten belül eladja a dobogómajori jogokat. Az is szóba került, hogy a házban ingyen juthat az OEP által támogatott fizikoterápiás kezeléshez, megmutatták neki a rendelőt is. Margit tehát egy újabb részvénycsomagot vásárolt a Pláninvest Rt.-től, és a második, ezúttal az SPRT Kft.-vel kötött, úgynevezett üdülőhasználati szerződés értelmében ekkortól már két helyre fizetett éves fenntartási költséget. Utána hónapokon át üldözte V. Krisztiánt telefonon. "Mindig azt mondta, hogy türelem, mindjárt sikerül eladni, de semmi sem történt. Nem tudok egyszerre két helyen lenni, és évente 210 ezer forintot kifizetni. Próbáltam magam is tenni valamit, megbíztam egy üdülési jogra specializálódott ügynököt, aki elkért 80 ezer forintot. Máig sem jelentkezett."

Amikor 2005-ben leutaztak Hévízre, a Hotel Kalmába, kiderült, hogy fizetni kell a gyógykezelésért, ami egyébként apró betűvel szerepelt az üdülőhasználati szerződésben. "Hihetetlen naiv voltam, azt hittem, egy ügyvezető igazgató nem hazudik." Margit csalódott és egyre dühösebb volt, rengeteget kereste V. Krisztiánt, aki végül elhívta egy belvárosi irodába, de a találkozóra nem jött el. Két évvel a szerződés aláírása után végül telefonon kibökte, hogy nem tud segíteni. "Csúnyán összevesztünk. Átadott a főnökének, vele is beszéltem párszor, de ő sem segített. Írtam a Dobogómajor tulajdonosának, megnyugtattak, hogy ha lehetőségük lesz, segítenek. Most már mindkét helytől meg akarok szabadulni. Ennyi pénzért tudok lakást bérelni magamnak Hévízen, a szanatórium kezeléssel, háromszori étkezéssel sem drágább." Nagy meglepetésre V. Krisztián két hónapja újra felbukkant, hogy tudna vevőt, de a Hotel Kalmára. Ehhez azonban előbb meg kell vennie és el kell adnia egy másik ingatlan jogait, akkor tudja kifizetni Margitot. Feltéve, ha az asszony segít és tud nélkülözni háromszázezer forintot. A jelenleg a szintén értékesítéssel foglalkozó World Travel Hungary Kft.-nél fellelhető V. Krisztiánt a Narancs másfél héten keresztül próbálta utolérni, hiába, ahogy főnökével, B. Attilával sem sikerült beszélnünk. Ugyanígy nem kaptunk választ a Proinvest 2001 Kft.-től, illetve a cégben és a Club Dobogómajorban egyaránt tulajdonos Helikoninvest Kft.-től sem.

Ha Margit tudott volna arról, hogy a Club Dobogómajor üdülési jogainak értékesítési módszerei miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Proinvest 2001 Kft.-re, a Pláninvest Rt.-re, valamint több, az eladásban közreműködő cégre korábban milliós büntetéseket rótt ki, talán el sem ment volna a bemutatóra. A GVH Versenytanácsa 2001-ben azt állapította meg, hogy az ügyben a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon kínálták az árkedvezményeket, tisztességtelenül befolyásolták őket a szerződéstől való elállási jogaik gyakorlásában, valamint az üdülőhasználati díj évenkénti módosításával kapcsolatos tájékoztatás sem volt korrekt. A Proinvest 2001 Kft. és a Plainvest Bróker Rt. kapcsán most is versenyfelügyeleti vizsgálat folyik a fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt, döntés nyár végére várható.

A hetvenes években Nyugat-Európában született, az USA-ban kiforrott üdülési jog konstrukcióját ma világszerte családok milliói preferálják a hagyományos üdülésekkel vagy üdülőbirtoklással szemben. A befektetők rájöttek, hogy a legtöbb komplexumnál vegyes hasznosítással lehet a legnagyobbat kaszálni - egy hévízi ingatlantulajdonos az évből 22 hetet piacra dobva rövid időn belül az épület vételárának 110 százalékát kasszírozta. A megtérülés fontos eleme a vastagon fogó tollal meghatározott, biztosan befolyó fenntartási költség is, ami évtizedekig ketyeg. Az ehhez rendelt speciális értékesítési módszer is külföldi találmány, a magyar gyakorlat nagyjából ezt követi, az itteni vállalkozások többé-kevésbé egymáshoz hasonlóan dolgoznak. A bemutató előadásokra meghívással kerülnek be a többnyire 27 és 62 év közötti házaspárok, élettársak.

Az értékesítési show

célja, hogy az alulinformált megjelenteket érzelmileg felfűtsék és azonnali döntésre késztessék. Egy versenyhivatali szakjogász szerint ebben már benne van a fogyasztók megtévesztésének lehetősége, mivel "már az is korlátozza a döntési szabadságot, ha valakit arra preszszionálnak, hogy azonnal válaszszon".

A hazai piacon a kilencvenes évek eleji "zavarosban" megjelenő külföldi cégek még eltűntek a luxusszállások jogaiért kifizetett öszszegekkel együtt, a "tapintatosabbak" csak a foglalót tartották meg, hiába gondolta meg magát másnap az ügyfél. Ez azonban nem ártott a keresletnek, a magyar társaságok a kilencvenes évek derekán jelentek meg az értékesítésben. Egyes vélemények szerint az üzletág mára a "sok eszkimó" miatt túl van a zeniten - állítólag 40 ezer magyar családnak van üdülési joga, és hetven minisztériumi engedéllyel rendelkező értékesítő társaságról tudunk, de a legismertebb cégek jó részét már elmeszelték legalább valamilyen versenyfelügyeleti eljárásban. A visszaélések miatt 1999-ben kormányrendelet született az üdülési jogok kereskedelmével kapcsolatos szerződések szabályozására, az Európai Timeshare Szervezet már korábban magyar tagozattal bővült, az etikai kódexet is honosították. De hogy valóban tisztult volna ettől a piac, arról megoszlanak a vélemények.

A tisztességtelen befolyásolás legáltalánosabb eszköze a nem létező árkedvezmények felcsillantása. A bemutatókon számok repkednek, egyre nagyobb, valójában fiktív engedmények szédítik az embereket - holott az üdülési jogoknak rendszerint nincs ténylegesen megismerhető, máskor is érvényesülő piaci ára, amihez viszonyítani lehetne. A fogyasztó az engedmény mértékét és igénybevételének feltételeit sem ismerheti meg, az ugyanis nem publikus. A már megnyert embereket meg kell valahogy tartani, legalábbis amíg le nem jár az úgynevezett elállási jog. A kormányrendelet szerint ugyanis az aláírást követő 15 napon belül minden magyarázat és következmény nélkül

vissza lehet táncolni

a szerződéstől. Ennek megelőzésére a vevőket a részvények adásvételi formanyomtatványán foglalóval, kötbérrel, bánatpénzzel, valamint a "visszavonhatatlan" kifejezéssel szokás rémisztgetni, azt viszont elfelejtik odaírni, hogy ezt legfeljebb a 15 napos türelmi idő lejártával érvényesíthetnék. A vevőtől tilos lenne a határidőn belül bármilyen címen pénzt elfogadni - ugyanis ez is a döntés megmásíthatatlanságának érzését erősíti. Az előadásokon azonban a tapasztalat szerint üzletre csak akkor kerülhet sor, ha a vevő valamit otthagy. Például a jogszabályt kikerülve ügyvédi letétbe helyeznek egy öszszeget, vagy újabban a cserélgetés alapjául szolgáló klubtagságra fizetnek be.

A Club Dobogómajor esetében az is kiderült, hogy a cégek a fenntartási költségekkel kapcsolatban sem mondtak igazat, azt ugyanis nem az rt. közgyűlése (amelyben az üdülőjog-tulajdonos is felszólalhat), hanem az igazgatóság határozta meg. Külföldön is előfordul, hogy egy azonosíthatatlan tulajdonosi bizottság emelgeti tetszés szerint a közös költséget. "Amikor szóvá tettem, hogy a tenerifei üdülőházban ugyanannyit fizetünk, pedig már ötször annyi család között oszlik meg az egész, minősíthetetlen hangon ugattak le, hogy ha nincs pénzem, adjam a jogot olyannak, aki megbecsüli. Ember legyen a talpán, aki a távolból érvényesíteni tudja az érdekeit" - halljuk Gábortól.

Az üzletág abból él, hogy a legtöbben a pénzköltéssel járó döntéseknél is csak egy-két faktorra figyelünk, pláne, ha szorongatnak bennünket. Az emberek jó része csupán a befizetett összeget osztja el fejben a 99 évvel, kevesen vetik össze az üdülési jog költségeit egyéb megoldásokkal úgy, hogy megnézik, a befizetett összeg például betéti kamatra befektetve mennyi éves jövedelmet nyújtana, vagy hozzáadnák legalább a fenntartási költségeket. Azt sem ismerik fel, hogy a szállás nem feltétlenül az üdülés legjelentősebb költsége, pláne, ha nem külföldi négy- meg ötcsillagos helyet választanak. Nem mindenki méri fel, hogy képes-e huzamosabb ideig egy helyre járni vagy a csereüdülés megvalósításának nehézségeivel járó terheket vállalni, a családtagokkal, barátokkal pedig nincs lehetőség érdemi konzultációra. Általában arra sem kérdeznek rá a meghívottak, hogy hol lesz negyven-ötven év múlva az épület, amelybe (és fenntartásába) bevásárolhatják magukat és örököseiket.

Fontos mézesmadzag az RCI nevű klubtagság, amelynek segítségével "egy telefonhívással több ezer hely közül bárhová eljuthatunk a világon". A RCI egy adatbank, amelynek segítségével különböző díjak és költségek megfizetése révén a tulajdonosoknak lehetőségük van a szervezet keretei között külföldön vagy belföldön másokkal üdülést cserélgetni. Ehhez csereképes ingatlan, jó idényre szóló jog, ügyesség, rugalmasság, szerencse, türelem és nem utolsósorban pénz kell. Zoltán és neje mögött tizenkét év tapasztalat áll. "A Kanári-szigeteken vettünk jogot, beraktuk az RCI-be, és szuper helyekre jutottunk el. Meggyőződésem, hogy ez azért sikerülhetett, mert megvolt a háttér, képességekben, pénzben is. Nyelveket beszélünk, talpraesettek vagyunk, kiverjük a balhét, ha valami nem tetszik, és hajlandóak voltunk keményen hajtani, állandóan nyomulni egy jó helyért. Nyugaton elég széles réteg tudja kihasználni az előnyöket, de ha valaki Kiskunmajsáról telefonál az RCI-be, hogy a balatoni két hetét akarja elcserélni, kap majd két hetet télen Szicíliába vagy nyárra egy síparadicsomba. Az exponált heteket a tulajdonosok maguknak tartják fenn, vagy bérbe adják."

Rengetegen készpénznek veszik azt is, hogy az üdülési jog folyamatos értéknövekedéssel járó

"kiváló ingatlanbefektetés"

Ennek megítélésére elég összehasonlítani az interneten hirdető hazai vagy külföldi magánszemélyek által elkért árakat és a bemutatókon szereplő összegeket. "A szabadpiacon csak nagyon nyomott áron vagy sehogy sem lehet eladni. Kell a szervezeti háttér" - mondta lapunknak az a viszonteladó, aki Margit jogainak értékesítésére korábban 80 ezer forintot vett fel. "Egyes erre specializálódott ügynökségek pont a promóciós célra kérnek ügyfeleiktől regisztrálási díjat, de közülük sokan alig-alig tesznek erőfeszítéseket a tényleges értékesítésre" - olvassuk a hazai érdekszövetség honlapján. A bemutatókon az értékesítők néha felajánlják, hogy 60 napon belül bármikor eladják a nem kívánt jogot, és viszszakaphatjuk a befizetett összeget. Ez gyakran szimpla hazugság, több cégről bizonyosodott be, hogy nem végez másodlagos értékesítést. A jelek szerint azzal az állítással kapcsolatban is érdemes óvatosnak lenni, hogy kihasználatlan üdülési hetünket az adott szálloda majd kiadja, és annyi pénzt ad, hogy az fedezi a fenntartási költségeket és még nyaralásra is marad. Hogy az üdülési jog nem megtérülő pénzügyi befektetés, arról Géza cége tanúskodik. A kft. magánszemélyek megunt vagy teherré lett jogait árulja, szintén csoportos bemutatókon. "Az átlagos árrés 40 százalék, sok a költség. Telefonszámla, a telemarketinges és az értékesítő csapat jutaléka, a mézesmadzagnak szánt kedvezményes üdülés. Termet is kell bérelni. Ezt a terméket csak sajátos technikával és körülmények között, érzelmi alapon lehet eladni, kell egy tömegpszichózis, hogy elhiggyék, ennél nincs fontosabb. Sokan próbálkoztak már, hogy lehetőséget biztosítanak, hogy a hezitálók visszatérhessenek, de néhány százaléktól eltekintve senki nem jön vissza. Nem azért, mintha az üdülőjog előnytelen dolog lenne, hanem csupán mert másnapra már más válik fontosabbá számukra, az üdülés igénye pedig háttérbe szorul."

Géza szerint ezen a pályán keménynek kell lenni. "Én már elég kegyetlen vagyok. Régebben beleestem abba a hibába, hogy elvittem valakit a helyszínre, és végül mégsem vett semmit. Vagy egy fazont egyedül engedtem pénzért haza, közben találkozott az utcán a komájával, az meg lebeszélte." Géza tapasztalata, hogy az emberek sem mondanak mindig igazat a pénzügyi helyzetükről, ezért egy jó értékesítőnek nem szabad mindent elhinnie, a szociális érzékenységét pedig otthon kell felejtenie. "Csak úgy lehet csinálni, hogy elhiszed: jó dolog, és elfogadod, hogy érzelmileg manipulálni kell az embereket. Nekem hatszáz sztorim van elégedett vásárlókról, és mind igaz. Bemelegítésben elvonjuk a hétköznapokból a pihenés világába, lelazulnak, akkor jön a marketing. De nálam nem lehet kamuzni."

Géza szerint abból van a legtöbb probléma, hogy még a tisztességes és becsületes értékesítő cégek tulajdonosai is csak ritkán vesznek részt a bemutatókon. "A 'rabszolga' azt beszélhet, amit akar. Ha pedig az ügyfél nem azt kapta, amit ígértek neki, legfeljebb a céget találja meg, amelyik viszont hárít." Az üdülési jog általában egy beruházó-projektcég-értékesítő cég-alvállalkozó1-alvállalkozó2-talpasok (ügynökök) struktúrában ér célhoz. "Ez a sokaság egyrészt megnehezíti a panaszosok dolgát, másrészt adózási szempontból szétterül a kockázat. Be van kalkulálva a versenyhivatalos és a fogyasztóvédelmi bírság, meg az is, ha esetleg néhány pert elvesztenének" - mondta egy korábbi hazai projekt pénzügyi szakembere, bár egy pernél a károsultnak kellene bizonyítania, hogy becsapták. Ezt mindenképp nehezíti, hogy ilyenkor valószínűleg több ügynök szava állna szemben két ügyfélével. Perről nem is hallottunk, legfeljebb felháborodott és csalódott emberekről.

Helyszíni szemle

A háromcsillagos szálloda különtermében négy középkorú és egy fiatal pár ücsörög egy-egy asztalnál, fedett megfigyelőként követjük az eseményeket. Ez volna az üzletág emberi arca, Géza szolid cége. Mindenkit a kedvezményes belföldi üdülés ígérete hozott ide, de a telefonos nem titkolja, bemutatóról van szó. "Megkapjuk, ugye?" - hunyorít Magdi néni fehér zoknis, szandálos férje. Az ügynökök utazási szokások, vagyoni helyzet után tapogatnak. Megtippelem, kik fognak bedőlni: egy sokat beszélő autóstáskás férfi és neje, Magdi néniék, meg egy idősebb, festett hajú házaspár. A fiatalok már most úgy néznek, mint akik két parlamenti tévéközvetítést néztek végig, egy szkeptikus, ötvenes házaspár összezárt karokkal ül. Az őket puhító Zoltán ügynök állítólag a legtehetségesebb munkaerő, nyílt tekintetű, ötvenes tanárember. Nemrég kezdte, de máris övé a lehetőség, hogy a tábla előtt felcsigázza a publikumot, ügyelve arra, hogy ne menjen bele a részletekbe, mert akkor - figyelmeztet Géza - túl sok kérdés merülhet fel. Zoltán szerint az általuk forgalmazott ingatlanok nem "használtak", hanem "kipróbáltak", a rendszeres üdülés a jó házasélet alapja. Az ügynök vidáman ecseteli az üdülési jog előnyeit, együtt mosolygunk a lúzer üdülőtulajokon, a kollégák nevetgélnek, egyikük, szőke hölgy, rajongva bámul Zoltánra, és óriásiakat bólint. Mintha egy osztályfőnöki órát látnánk a dohányzás ártalmairól és a rágózás előnyeiről, az ügyet két eminens vendég lelkes hozzászólásai lendítik előre. Kiderül, hogy az üdülési jog fényesen megéri, bár a kalkuláció finoman szólva elnagyolt. "Ez hihető? Van kifogás?" - kérdezi Zoltán, de ellenvetés nincs, az is csak egy embert lep meg, hogy egy telefonhívásra a világon 4000 üdülő bármelyikébe eljuthatunk, ha belépünk az RCI-be. Jöhet a reklámfilm, Zoltán figyelmeztet, nem Michelle Wild következik, a mozinak így is megvan a hatása. "Ha tetszik az álom, mikor kell lépni?" - kérdi az ügynök. "Most!" - kurjant egy férfihang, ezt meg is tapsoljuk. Az ajánlat csak ma érvényes, de ezen ne csodálkozzunk, emberünk elmagyarázza, hogy korábban nem így volt, de akkor sokan cserbenhagyták őket. Aki akar valamit, előleget is itthagy, de maximum 20 százalékot, ezt viszont bánatpénzként bukja, ha meggondolja magát. Géza szerint ez törvényes, mivel másodkezű értékesítésről beszélünk, mi viszont a pad alatt ilyen kitételt nagyítóval sem találunk a kormányrendeletben. Jöhet a lényeg, a kiscsoportos foglalkozás. Hangosan szól a Gypsy Kings, a párok nem hallhatják egymást. Pörög a katalógus, gyúrják az ügynökök, szívósak az ügyfelek, ahol segítség kell vagy kapás ígérkezik, megjelenik valamelyik főnök. A kalkulációk fehér papíron folynak. Festett hajúék húsz perc után felállnak, csak a kedvezményes hévízi hétvégére hajtottak. Szkeptikusék viszont óriási meglepetésre megnyílnak: a férj minisztériumi beszállító, most, hogy a Kóka megy, minden olyan bonyolult - kesereg. Autóstáskás úr kitágult pupillával főszezonra, úgynevezett piros hetekre hajt, a megtérülési szempontok kevésbé izgatják. Már két órája ülünk, a fiatalok egyre kókadtabbak, de mintha számolnának; és mintha Magdi néniék is aláírnának! Nem, mégsem, ehelyett lányuk jövendőbelijét magasztalják. Szkeptikusék még figyelmeztetik Zoltánt, hogy vigyázzon, a hitelkártya átverés, majd szépen lelépnek. Kemény munka, de semmi kézzelfogható, már négyen elmentek. Fél tizenegy, és amit álmunkban sem gondoltunk: a fiatalok leszerződtek. Megvan az ötből egy, ahogy Zoltán az elején megjósolta.

Élmény

"Vetítés után az értékesítőnk kiegészült egy hölggyel, aki futó pillantást vetett a jegyzetekre (elég jól keresünk), felcsillant a szeme, és elkezdett a konkrét lehetőségek felé terelni. Elővett egy Neckerman-katalógust, és összehasonlította az ott szereplő árakat az üdülési joggal. Kértem, hogy ne egy teljes nyaralás árát hasonlítsa össze a szállással, és egyébként milyen pluszköltségek vannak még? Erre megsértődött, és elmondta, hogy az üdülési jog mennyire jó befektetés. Akkor ugye bármikor el lehet adni? Széles mosoly, hát persze. Kiszámoltam neki, hogy tényleg mennyibe kerül így a nyaralás évente, ki is jött 331 000 forint, és akkor nem számoltuk az elbukott 3 milliót. Ekkor megpróbáltak a vélt sznobizmusomra hatni, ez mennyire nívós szállás, mennyire más saját nyaralóban nyaralni. Akkor a tulajdoni jogot bejegyzik a földhivatalnál? Azt nem. Végül jött az 'igazgató asszony', rengeteg arany volt rajta, széles mosollyal hozta a szerződést. Közben az ár lement a harmadára. Elénk rakta a papírt, tollat, alul kell aláírni. Már indultam volna, amikor jött az 'igazgató úr', hogy van egy utolsó ajánlata: 800 ezer. És hogy adjuk meg a tiszteletet az igazgató asszonynak azzal, hogy leülünk. És miért nem írjuk már alá a szerződést? Mondtam, hogy nem szoktam milliós üzletekről első blikkre dönteni. De hogy ők nem csapnak be. Mondom, akkor hazavihetem a szerződést, otthoni átgondolásra? Hát azt nem. Akkor megbeszélem az ügyvédemmel, és holnap visszaszólok. Azt sem. Végül négy óra után elengedtek" - írja Bánhegyi Péter a Narancsnak.

Figyelmébe ajánljuk