Zalaegerszegen is győzött a pártfegyelem

  • narancs.hu
  • 2018. február 12.

Lokál

Leüvöltötte párttársait a térség fideszes képviselője az Elios-ügy miatt. Másnap vissza is vonták korábbi határozatukat.

A Népszava szerint Vigh László azt kifogásolta a polgármesternél és a helyi frakcióvezetőnél, hogy több kormánypárti képviselő is támogatta azt az ellenzéki indítványt, hogy a város kikérje a kormánytól a Tiborcz István cégügyeivel kapcsolatos OLAF-jelentésnek a zalaegerszegi közvilágítás cseréjére vonatkozó részt.

Az indítványt múlt szerdán szavazták meg a képviselők, azonban a lap zalaegerszegi városházi információkra hivatkozva úgy tudja, hogy már aznap délután komoly nyomás érkezett a budapesti pártközpontból, sőt a térség országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP-s Vígh László személyesen kereste meg Balaicz Zoltán polgármestert és Tóth László frakcióvezetőt. Vígh emelt hangon – a lap forrása a „leüvöltötte a fejüket” kifejezést használta – kérte számon rajtuk a szavazás végeredményét.

A rendkívüli közgyűlésen nemcsak az egy nappal korábbi határozatot törölték, de kiderült az is  hogy az OLAF tavaly levelet küldött az önkormányzatnak és kérdéseket tett fel a 2015-ben befejeződött, 85 százalékban az unió, s 15 százalékban a magyar állam által finanszírozott, egymilliárd forintos beruházással kapcsolatban. (Az Elios Innovatív Zrt. ledes lámpákra cserélte a korábbi közvilágítást.) Az ellenzéki képviselők a közgyűlés után kikérték ezt a levelet, illetve a város válaszait, ám nem kapták meg: a jegyző szerint meg kell keresni a dokumentumokat. Ami azért különösen érdekes, mert Szolnokon egy e-mailben benyújtott kérésre megküldték a helyi önkormányzatnak írt OLAF-levelet a képviselőknek.

Ma délelőtt nyilvánosságra került az Elios-botrányban érintett hét cég neve, és immár akár a bűnszövetkezeti tényállás is felmerülhet.

Nyilvánosságra hozták az OLAF-jelentésből az Elios-ügyben érintett cégek nevét

Hét cég és még több magánszemély lehet érintett. Ez már elég résztvevő egy bűnszövetkezethez - már ha beigazolódik a gyanú. "Az Eliost előnyös helyzetbe hozták: irányított tenderfeltételek révén, továbbá hozzáfért bizalmas információkhoz, amikhez más pályázók nem" - idézi az OLAF-ot (Európai Unió Csalás Elleni Hivatala) a 24.hu, amely újabb dokumentumot hozott nyilvánosságra a Tiborcz István és cége körüli uniós vizsgálat állásáról.

Figyelmébe ajánljuk