Emberek százaira hozott frászt az Amazon mesterséges intelligenciája
4704257330_a28ac298c1_o.jpg

Emberek százaira hozott frászt az Amazon mesterséges intelligenciája

Évtizedek horrorfilmjei kondicionálták arra az embereket, hogy legalábbis aggódjanak, ha nyugtalanító kacajokat hallanak az amúgy üres lakásban.

“As I was going up the stair
I met a man who wasn’t there!
He wasn’t there again today,
Oh how I wish he’d go away!”

Évtizedek horrorfilmjei kondicionálták arra az embereket, hogy legalábbis aggódjanak, ha nyugtalanító kacajokat hallanak az amúgy üres lakásban. Ott lehet a késes fickó a Sikolyból, egy gonosz bohóc, bármi. Jobb nem is tudni. Szerencsére a valóságban ritkán szólalnak meg véletlenszerű hangok a semmiből. Azaz eddig ritkán szólaltak meg, mert most az Amazon hangvezérelt asszisztenseinek furcsa hibája emberek százaira hozta rá a frászt.

A történet nem túl bonyolult: az elmúlt pár napban az Alexa-rendszerre épített eszközök időnként ijesztő nevetésben törtek ki. A kütyük tulajdonosai a lábon kihordott szívroham után a Twitteren és a Facebookon kezdtek panaszkodni, az asszisztenseket gyártó Amazon így tudta meg, hogy valami nincs rendben. Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy mi is okozta a hibát.

A nevetést szándékosan is ki lehet váltani az asszisztensekből az „Alexa laugh” paranccsal. A cég ezt változtatja meg a hosszabb „Alexa, can you laugh?” parancsra. Az Amazon szerint így kisebb lesz az esélye annak, hogy egy hangsort véletlenül kacagást kérő parancsnak hallanak az asszisztensek. Megváltozik a válasz is. A jövőben előbb egymondatnyi szövegben megerősíti, hogy tud nevetni, csak utána jön az ijesztő kacaj. A megoldási kísérlet azt sugallja, hogy a készülékek valami hangot érthettek félre. A panaszkodók egy része viszont egyedül volt otthon, amikor rájuk nevetett az alexás eszközük.

Ha kérik, nem figyel

Az Amazon asszisztenséről a közelmúltban kiderült, hogy lehet arra utasítani, hogy ne figyeljen. A cég a Superbowl szünetében leadott reklámjába kódolt bele egy olyan, az emberi fül számára nem hallható parancsot, amely megakadályozta az asszisztenseket abban, hogy felébredjenek a nevükre. Így ki lehetett mondani a termék nevét a reklámban anélkül, hogy felébresztik az összes egységet.

Azt viszont már független kutatásokból tudjuk, hogy ellenséges mintákkal meg lehet zavarni a felismerő rendszereket. Elég egy réteg, előre kiszámolt, az emberi érzékelés számára nem is feltűnő zajt beiktatni ahhoz, hogy a képfelismerő által addig pandának látott állatból hirtelen gibbon legyen a mesterséges intelligencia számára. Ugyanez működik a hangfelismerés esetében is. Egy jó ötlet és pár vicces kedvű hekker kell csak, hogy újra a frászt hozza az emberekre az Alexa.

Másvalaki Problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!

Másvalaki Problémája – Magyar Narancs

Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.