Újra felbukkant a régi klímagyilkos vegyület
15125185210_cca67603b7_k.jpg

Újra felbukkant a régi klímagyilkos vegyület

Mai szemmel nézve a Bolygó Kapitánya nem volt egy különösebben jó mese. Nem volt különösebb mélysége, az üzenetei pedig egy program nélküli párt választási plakátjainak bonyolultságát érték el. Azzal a különbséggel persze, hogy „a környezetszennyezés rossz” vagy „nem jó, hogy elvékonyodott az ózonréteg” állításokkal legalább nehéz vitába szállni.

A rajzfilmnek az ad aktualitást, hogy a nyolcvanas-kilencvenes évek gyerekei ebből a sorozatból tanulták meg a CFC betűszót és a Freon márkanevet. A vegyületek között röviden nehéz rendet tenni, mert nem minden Freon név alatt árusított anyag CFC, de ezen elegánsan felül lehet emelkedni. Akit részletesen érdekel a Freonok családfája, azt az angol Wikipédia CFC szócikke minden létező információval ellátja. A CFC-kről azért beszéltünk mostanában keveset, mert az 1980-as évek végére bizonyosság vált, hogy ezek a halogénezett szénhidrogének voltak felelősek azért, hogy az Antarktisz felett veszélyesen elvékonyodott az ózonréteg. Az ennek hatására elfogadott montreali jegyzőkönyvnek köszönhetően sikerült jelentősen visszaszorítani a hűtőkben, dezodorokban és számos egyéb helyen használt gázokat. Az ózonlyuk legnagyobb méretét 2006-ban érte el, azóta csökken.

Zárójel: a felelős CFC-használatot képviselő, a DuPont által alapított és fenntartott szervezet még 1986-ban, a jegyzőkönyv aláírása előtt egy évvel is azt képviselte, hogy nincs krízis és nincs szükség a CFC-k használatának szabályozására.

Eddig tehát egy sikertörténetről van szó, most azonban arra figyeltek fel az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) tudósai, hogy valahol Kelet-Ázsiában ismét CFC-t bocsát ki valaki. A hely és a bűnös meghatározásához komolyabb vizsgálatok szükségesek, az viszont biztos, hogy az ózonrétegre legkárosabb fluor-triklórmetán (CFC-11) koncentrációja megnőtt az atmoszférában. A korábban hűtőrendszerekben használt gáz még ma is szivárog lassan a légkörbe különböző, a betiltás előtt telepített freonalapú hűtőrendszerekből. Ennek a volumenje azonban 2013 óta csökkent.

A NOAA klímadetektívjei pár magyarázatot kiszűrtek már. Nem melléktermékként került a légkörbe a CFC-11, és nem légköri változások miatt mutatnak magasabb értéket a szenzorok. Viszont huszonöt százalékkal megnőtt a fluor-triklórmetán kibocsátás, ez véletlenül nem történhet, így arra jutottak, hogy szándékoltan gyártják valahol.

Mai szemmel nézve a Bolygó Kapitányának volt még egy érdekes jellemzője. A rajzfilmsorozat szerint a bolygó megvédése, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának mérséklése, az ózonlyuk befoltozása vagy a nukleáris energiáról a megújulókra való áttérés nem számított vitatott témának. A CFC-hez kapcsolódó nyomozás segíthet kideríteni, hogy mennyire vált átpolitizálttá a kérdés. Be lehet-e ma tartatni egy harminc éves, az emberiség fennmaradását közvetlenül befolyásoló egyezményt.

Másvalaki problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!

Másvalaki problémája – Magyar Narancs

Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.

 

 

Figyelmébe ajánljuk