Végre van app a dugi szexképek tárolására

szerző
Szedlák Ádám
publikálva
2017. okt. 19., 14:00
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha eddig gondot okozott meztelen fotóinak a tárolása, itt a megoldás!

A szilícium-völgyi startupok jelentős részét le lehet írni úgy, hogy „egy olyan feladat elvégzése, amit korábban az alapító anyja csinált”. A bonmot Pierre Azoulay-hez, az MIT menedzsment professzorához kötődik, és az a baj vele, hogy ha az ember egyszer végiggondolja, nem tudja kitörölni a fejéből. Minden szögnek, vagy legalábbis minden uberesített anyukának tűnik. Van interneten rendelhető takarító, mert anyu már nem pakolja el a játékainkat, appból hívható bébiszitter, mert anyu nem tud átjönni. Aput pedig pótolja a Taxify, ami fuvaroz, és mivel az IKEA megvette a Taskrabbitet, elképzelhető, hogy hamarosan a bútorok összeszerelésében is lehet segítő kezet kérni anélkül, hogy mestert hívnánk.

Nagy ritkán szembejön azonban egy-egy olyan szolgáltatás, ami nem követi a fenti sémát. Sőt, esetenként az Azoulay-féle elv zavaró gondolatnak hat mellette. Ilyen például a héten megjelent Nude app, ami a tizen-huszonévesek nagy digitális problémáját oldja meg: hol tartsák a telefonon a meztelen képeket.

Vegyük végig a probléma részleteit, hátha van, aki felszisszent. Meztelen festmények, rajzok, fametszetek és fotók mindig is voltak. Ami a történelem során folyamatosan változott, hogy ki leshetett be a képek szereplőinek privát szférájába. Ha hinnék a nosztalgiában, azt mondanám, hogy a fekete-fehér fotózás többé-kevésbé ideális technológia volt. Otthon, egy Minimat mosógépen elő lehetett hívni a negatívot – a nagyításhoz már nem árt egy asztal –, így még azt is meg lehetett úszni, hogy a fotólaborban meglássák a képeket. Aztán ugyanezt a biztonságot elvben visszahozta a digitális technika, és a legszemélyesebb eszközünkbe, az okostelefonba épített kamera. Van azonban némi gond vele.

Az összes mobilos operációs rendszer összes alapértelmezett fotógaléria appját, és a galériaoldalak nagy részét is arra tervezték, hogy könnyen mutogathassuk végig a fotóinkat. Az automatika képes dátum és hely szerint rendezni, albumokat generál, mosolyra szűr és a többi. Ebben a rendszerben viszont egy szexként elküldhető fotónak nem nagyon van helye. Például a fene sem szeretné, ha előkerülne az időrendi listában, illetve így végiggondolva, bármelyik másikban sem.


A Jessica Chiu és a Y.C. Chen által megteremtett Nude nevű alkalmazás azt ígéri, hogy képes végigszkennelni a telefon fotótárát, kiválasztani belőle a meztelen képeket, és egy PIN-kóddal védett privát fotótárba elmenteni azokat. A képek felismerését gépi tanulási algoritmusokkal oldják meg – írja a Verge – ami egyrészt a termék fejlődésére lehet garancia, ha jól csinálják, másrészt jól hangzik a befektetők előtt. A felhasználók számára jó hír, hogy a képek elemzése a telefonon történik, a Nude szervereire semmi sem kerül fel az appot használók fotóiból.

Nagy kérdés egy van csak. Nem, nem az, hogy ki tárol meztelen fotókat a telefonján. Kinek ér meg havi egy dollárt, hogy kicsit biztonságosabban tároljon meztelen képeket. Illetve talán még az, hogy hány ilyen emberre van szükség, hogy a startup sikeres legyen.

Másvalaki Problémája – kövesse a Magyar Narancs technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogját!

Másvalaki Problémája – Magyar Narancs

Nem látod, pedig ott van, és téged is érint. A Magyar Narancs új, technológiai-társadalmi kérdésekkel foglalkozó blogja.

Címlapi kép: Pro Juventute

szerző
Szedlák Ádám
publikálva
2017. okt. 19., 14:00
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Szedlák Ádám

Másvalaki Problémája

Szedlák Ádám
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk