Semmelweis emlékezete

  • Kökény Mihály
  • 2017. december 20.

Materia Medica

Hogyan használhatná jól a kormány a Semmelweis-emlékévet 2018-ban?

Két hónappal ezelőtt Lénárd Rita már írt az aszepszist bevezető magyar orvos géniusz küzdelmes pályafutásáról a Materia Medica felületén, akkor az elkerülhető kórházi fertőzések apropóján. Most azért idézem fel alakját ismét, mert a közelmúltban kormányhatározat jelent meg arról, hogy születésének kétszázadik évfordulóján 2018-at Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánítják.

Semmelweis Ignácot egy egész nemzet ruházta fel az anyák megmentője címmel, hiszen szülőnők százait védte meg a gyermekágyi láz okozta haláltól azzal, hogy – dacolva az akkori hivatalosságokkal – 1851-ben bevezette a Szent Rókus Kórházban az orvosok és a bábák kötelező klórvizes kézmosását az asszonyok vizsgálata előtt. Mai szóhasználattal: hatalmas lépést tett a betegbiztonság erősítése érdekében.

Nincs nála elfogadottabb magyar orvos

Nevét legnagyobb orvostudományi egyetemünk, orvostörténeti múzeum, szakközépiskola, több kórház, utcák, terek viselik, és az ő születésnapja a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, a Semmelweis-nap. Nem kétséges, hogy alkalmak sokasága nyílik majd a komoly számvetésre, nemes hagyományaink ápolására.

Önmagában nincs azzal baj, hogy a kabinet mind az anyaországban, mind a határon túl és a diaszpórában élő magyarság körében támogatja és szorgalmazza olyan rendezvények szervezését, valamint oktatási anyagok készítését, amelyek Semmelweis Ignác munkásságához kötődnek, és hozzájárulnak a méltó megemlékezéshez. A tárcáknak december 15-ig kellett javaslatokat tenniük a konkrét programokra. Kár, hogy a kormány dokumentuma adós marad a jubileumi évben joggal elvárható vállalásokkal: a közegészségügyi infrastruktúra vagy a korszerű szülészeti gyakorlat erősítésére gondolok. S persze a szükséges pénzeszközök hozzárendelésére.

Büszke lenne?

Nézzünk néhány példát: ha élne, vajon mire lenne ma büszke Semmelweis és mire nem? Orvosképzésünk, védőoltási rendszerünk bizonyára elégedettséggel töltené el. Elismerné a magyar védőnői hálózat eredményeit is, de annak nem örülne, hogy a kiürülő praxisokban élő gyerekek rosszabb egészségügyi feltételei közé sodródnak.

Semmelweis örökségével összhangban állt, hogy a rendszerváltást követően meghozott törvény erős jogosítványokkal bíró Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (ÁNTSZ) hozott létre. Emlékszünk: a szervezet egyik központi feladata volt annak ellenőrzése, hogy a kórházak miként tartják be a szakmai és tárgyi minimumokra vonatkozó rendelkezéseket. 2013-ban, a hatalmi szempontok által vezérelt kórház-államosításokat követően azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a kormánynak nincs szüksége szankcionálási jogokkal rendelkező közegészségügyi szervezetre. Ennek ékes bizonyítéka volt az akkori országos tiszti főorvos kijelentése, miszerint az ÁNTSZ már nem vizsgálja, hogy a kórházak megfelelnek-e a minimumfeltételeknek, mert úgysem lenne olyan intézmény, amely ezeknek eleget tudna tenni. S láss csodát: idén az állami bürokrácia leépítésének jelszavával végképp felszámolták az ÁNTSZ-t. Hiányát árván maradt szakintézete, egy helyettes államtitkár néhány minisztériumi tisztviselővel és a politikai irányítás alatt álló kormányhivatalok népegészségügyi osztályai aligha képesek pótolni.

A pénztelenség is frusztrálná Semmelweist. A rosszul fizetett személyzet elhagyja pályáját, de a szakellátás dologi költségeire sincs forrás, jövőre is mindössze egy százalékkal nő az erre szánt előirányzat. A teljesen kizsigerelt kórházak arra kényszerülnek, hogy megszegjék az alapvető higiénés szabályokat és takarékoskodjanak a fertőtlenítőszereken és a takarításokon. Az már közhely, hogy a befekvő betegek maguknak viszik a szappant, vécépapírt az intézményekbe. Mindennapos észlelés, hogy sok kórházban omladozó, kőporosra kopott falú kórtermekben zajlik a gyógyítás, és beázások miatt kell műtéteket leállítani. Ezzel is összefügg, hogy sajnálatosan növekszik a multirezisztens kórokozók által okozott, az ellátási hiányosságokra is visszavezethető fertőzések száma. Tavaly 4830 ilyen beteg közül 1481 halt meg, de ahogyan Lénárd Rita írta októberben: közelharcot kellett vívni az adatok nyilvánosságáért, mert a hatalom bizalomvesztéstől tartva nem kívánta az „éretlen” társadalom tudomására hozni ezeket az információkat. S tehette ezt Semmelweis országában.

false

 

Fotó: MTI – Balázs Attila

Kell az önvizsgálat

Van oka önvizsgálatra a szülészeti szakmának is. Tisztelet az áldozatkész és feddhetetlen kollégáknak, a modern gondolkodású, páciensbarát szakembereknek, de számos nőgyógyász ma sem kevésbé konzervatív és tekintélyelvű, mint elődeik voltak a 19. század közepén. Semmelweist valószínűleg zavarná, hogy az OECD-országok között stabilan a listavezetők között vagyunk a császármetszések arányában. Ez a mutató a WHO által ajánlott 5–15 százalék helyett 2014-ben 35,7 százalékon állt, és azóta tovább növekedett. A szülészek állítólag a műhibaperektől félnek, és nem tagadják: a 15 perces műtét nemcsak biztonságosabb, de kényelmesebb, mint hosszú órákon keresztül asszisztálni a szülő asszony mellett. Sok a felesleges gátmetszés, amelynek rutinszerű alkalmazása fölösleges, mert inkontinenciát okozhat. A szakma elitje évekig ellenállt annak, hogy nálunk a védőnők végezzenek méhnyakrákszűrést, ami számos nyugat-európai országban bevett gyakorlat. És akkor még nem említettük az otthonszülés elleni hadjáratot vagy a gyermekáldást megkeserítő hálapénzkényszert.

Hat évvel ezelőtt Szócska Miklós államtitkár Semmelweisről elnevezett tervében foglalta össze az ágazat fejlesztésének programját. Jól megírt, bizonyítékokkal alátámasztott, a szakmai szervezetekkel hosszan vitatott írás volt, csak éppen a válságkezelés receptjét nem tartalmazta. Arra emlékeztetett, amikor az orvosok a klinikai könyvtárban konzíliumot ülnek a beteg leletei fölött, és kulturált terápiás tervet készítenek az épp trendinek mondott nemzetközi irodalomnak megfelelően, csak épp nem hajlandók figyelembe venni, hogy a nővér már veri az ajtót, hogy a páciens szepszis miatt kómában van, és gyorsan kellene cselekedni! Mégis, ez a dolgozat 2010 óta máig az egyetlen értékalapú, összefoglaló egészségügyi jövőkép, amelyet megrendelője (ki tudja miért?) süllyesztőbe küldött.

Még nem ismerjük a Semmelweis-év részletes forgatókönyvét, a kormány pontos elképzeléseit. Kérdés, gondolnak-e arra, hogy pluszpénz is kell a kórházaknak a fertőzések visszaszorítására? S vajon rádöbbennek-e arra is, hogy a világjárványok és megannyi népegészségügyi kihívás mégiscsak indokolná az egységes közegészségügyi szervezet fenntartását? Ösztönzik-e a maradi nőgyógyászati mentalitás megváltoztatását? S lesz-e egyszer névadójához méltó, új Semmelweis-terv a paraszolvenciától mentes magyar egészségügyi rendszer megteremtésére?

Kövesse a Magyar Narancs egészségügyi blogját! Materia Medica – minden szerdán a magyarnarancs.hu-n.

Materia Medica

A Magyar Narancs új, egészségügyi problémákkal foglalkozó blogja. Fogyasszák egészséggel!

Figyelmébe ajánljuk