Az ember, aki először csak az angolokat nevette ki, majd pellengérre állította az egész világot

szerző
Gera Márton
publikálva
2018. júl. 17., 13:45
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Sacha Baron Cohen visszatér a tévébe. Mutatjuk a legjobb jeleneteit.

Már gyerekkorában kiválóan beszélte az angolt, Cambridge-ben tanult, és az amerikai polgárjogi mozgalomról írta a diplomamunkáját. Ezek azok a dolgok, amiket a legkevésbé sem gondolnánk Sacha Baron Cohenről, akit a többség teljesen érthető módon úgy ismer, hogy ronda, szürke öltönyben (Borat) sétál valamelyik utcán, és kellemetlen helyzetbe hozza a járókelőket. Vagy éppen sapkás, fukszokkal megpakolt angliai csávóként (Ali G) kérdezgeti Donald Trumpot és az ENSZ korábbi főtitkárát.

A héten Cohen visszatért oda, ahonnan a karrierje indult, és ahol a legerősebb szkeccseit hozta össze, azaz a tévébe. A Who is America? (a nyitóepizódról szóló kritikánkat hamarosan olvashatják) kapcsán Borat–Brünö–Ali G legjobb jeleneteit gyűjtöttük össze.

Ali G-ként

A három évadot megélt Da Ali G Show a 2000-es évek elején indult, amikor az áldokumentum műfaja még nem virágzott el teljesen. Így nem volt olyan nehéz elhitetni a vendégekkel, hogy akivel beszélnek, valóban a gettóból jött, s valamiért egészen felfoghatatlan kérdéseket tesz fel nekik, noha legtöbbször a nevüket sem tudja rendesen kiejteni. Sacha Baron Cohen persze már ezekben a jelenetekben is az előítéleteinkre játszott rá.

A pedánsan felöltözött angol rendőrt például arról faggatta, hogy mégis hogyan tudna fegyverekhez jutni:

Ali G és a veszélyes fegyverek

Ali G és a veszélyes fegyverek

Donald Trump is fogadta egy interjú erejéig, bár a jelenlegi amerikai elnök csupán pár percig bírta:

Ali G donald trump sacha baron Cohen interview

Uploaded by Smarty Max on 2016-11-06.

Edwin „Buzz” Aldrinnak, aki másodikként lépett a Holdra, arra kellett válaszolnia, hogyan fogadták őt a Holdon élő emberek:

Ali G - Buzz Aldrin (HQ)

Ali G interviews Buzz Aldrin

A vallások képviselőivel beszélgetve lazán összekeverte a Mikulást Jézus Krisztussal:

Ali G Show - Religion | Uncensored

Some talkin' about belief and stuff. Some chatting with the priest, innit. Somebody got offended. Well, multiple people ... Support my videos with Litecoin: LLEP8AJpyGncpsWT2NtATKaPykMfQeSCLt

Boratként

Cohen legismertebb szerepe szintén a Da Ali G Show-ban volt; a rasszizmust pártoló kazahsztáni tévériporternek sikerült úgy átejtenie a nézőket, hogy amikor 2005-ben Cohen Boratként vezette az MTV Europe Music Awards show-ját, az MTI például úgy számolt be az eseményről, mintha azt valóban a kazah Borat Sagdiyev vezette volna. Borat 2006-ban végül önálló filmet kapott, amelynek ugyan voltak erős pillanatai, de azt elég egyértelműen megmutatta, hogy a történetírás közel sem megy olyan jól Cohennek, mint a szkeccsek összeállítása.

Boratként meglátogatta az arizonai republikánusokat, majd rögtön 10 perces csöndre intette őket:

Da Ali G Show - Borat has Lunch with The Arizona Republican Comittee

Da Ali G Show - Borat has Lunch with The Arizona Republican Comittee Da Ali G Show - Borat Our YouTube channel features ALL the scenes from Da Ali G Show. Subscribe to watch your favorites parts again, or catch-up on any scenes you may have missed.

A puszival köszönő Borat elment bort kóstolni:

Borat's Guide to Wine Tasting (Extended Grapes Version)

He is your slave?

A 2006-os filmben Borat felszállt a New York-i metróra, és olyan történt, amit még a sokat látott New York-i metrózó sem tapasztalt soha:

Borat's ways of greeting to the foreign friends were so special

Uploaded by ds wdg on 2017-04-24.

Brünóként

A három Sacha Baron Cohen-figura közül talán Brüno a legkevésbé sikerült. A 2009-es Brüno film kapcsán azt írtuk, hogy úgy tűnik, mintha Cohen megcsinálta volna évekkel ezelőtt sikerének remake-jét. Ez pedig igaz magára Brünóra is, aki persze ugyanúgy képes volt hülyét csinálni bárkiből, mint az összes többi idióta, de már közel sem olyan svunggal, mint Ali G vagy Borat. Néhány jobban sikerült jelenete azért neki is volt.

Brüno egyszer elment egy keresztény rockfesztiválra:

Bruno goes to a chtistian rock festival

Bruno goes to a christian rock festival. Big up to the Christian rockers. Cool Dudes.They handled Bruno OK. YES YES

A New York-i divathéten is feltalálta magát:

Bruno at New York Fashion Week

Bruno travels to New York to attend the New York Fashion Week with his peers. I claim no rights.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!


szerző
Gera Márton
publikálva
2018. júl. 17., 13:45
kommentek
1
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    tiszapolgári
    2018. július 17., kedd 18:03
    Az én életemből valahogy kimaradt.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Mikrofilm

A Narancs filmes blogja.

Mikrofilm
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk