Elég jó esélyei vannak Enyedi Ildikó filmjének, a Testről és lélekről simán elhozhatja az újabb magyar Oscart

  • Gera Márton
  • 2018. február 21.

Mikrofilm

Öt alkotás versenyez a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Végigvesszük, melyiknek van valódi esélye.

Nincs nehezebb és a béljósláshoz annyira hasonlító dolog, mint az Oscar-díj előre jelzése. Nem lehet tudni, hogy az akadémia tagjai megnézik-e egyáltalán a filmeket, mi tetszik nekik, mitől fognak viszolyogni, és lesz-e olyan téma, amire az adott évben azonnal ugranak. Kísérletet persze lehet tenni, főleg akkor, ha olyan évet írunk, amikor ismét versenyben van egy magyar alkotás a szoborért. Március 4-én (hajnalban kell majd szurkolni, magyar idő szerint ugyanis március 5-én lesz a gála) kiderül, kik kapják az Oscar-díjakat, és egyúttal azt is megtudjuk, meglesz-e a sorozatban harmadik aranyszobor. A legjobb idegen nyelvű film kategóriájában most is szoros verseny várható, de ha megnézzük a Testről és lélekről riválisait, azért láthatjuk, melyik filmnek is van valódi esélye.

false

 

Szeretet nélkül (orosz, rendezte: Andrej Zvjagincev)

false


A kortárs orosz film koronázatlan királya, Andrej Zvjagincev a Leviatán után csinált egy filmet, ami nem szól korrupcióról és még Putyin-kép sincs benne, ám úgy beszél az orosz lélekről (már ha van ilyen egyáltalán) és valami mély kilátástalanságról meg szomorúságról, ahogy utoljára talán csak a vidék nagy realistái tudtak. Nem olyan erős, mint a Leviatán, nem adja magát annyira könnyen, de a Szeretet nélkül valóban megtekintésre érdemes film. Izgalmas kérdés azonban, hogy az akadémia tagjai vajon mennyire fognak díjazni egy komorabb darabot, ami közben persze megannyi releváns állítást tesz arról a korról, amelyben élünk. Ugyanakkor a film mellett szólhat, hogy Zvjagincev a korábbi munkájával már esélyes volt az Oscarra, csak 2015-ben a lengyel Ida elhappolta a Leviatán elől a díjat.

Szeretet nélkül (16) a Leviatán rendezőjének új filmje!

Andrej Zvjagincev, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője a legújabb filmjével a zsűri díját nyerte el Cannes-ban. A Szeretet nélkül a képmutató és kilátástalan orosz hétköznapokba enged bepillantást, egy válófélben lévő család és hirtelen eltűnő fiuk drámáján keresztül. A szürke hétköznapok és az embertelen nagyváros visszafordíthatatlanul felemésztette Zsenya és Borisz házasságát.

The Insult (libanoni, rendezte: Ziad Doueiri)

false


Bár a Testről és lélekről Oscar-kampányát sem tolták túl, a libanoni The Insult még kevesebb fényt kapott az elmúlt hetek során. Egyelőre magyar bemutatóról sem tudni, ami persze nem sokat jelent, de azt alighanem mégiscsak jelzi, hogy nem a korábban Tarantino mellett dolgozó Ziad Doueiri (Játék a tűzzel, The Attack) munkája a díj esélyese. Mondhatnánk, igazi meglepetés lenne, ha a bagatell vitából kiinduló, de a polgárháborúról is mesélő film zsebelné be a szobrocskát.

The Insult Trailer #1 (2017) | Movieclips Indie

The Insult Trailer #1 (2017): Check out the new trailer starring Adel Karam, Kamel El Basha, and Camille Salameh! Be the first to watch, comment, and share Indie trailers, clips, and featurettes dropping @MovieclipsIndie.

A négyzet (svéd, rendezte: Ruben Östlund)

false


Innen, Európából nézve nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy A négyzet a Testről és lélekről igazi vetélytársa. Teljesen másról szól, teljesen máshol játszódik, és a svéd darab jóval hosszabb is a magyar filmnél, de ami biztos, hogy mindkettő baromi erős mozi. Persze, Ruben Östlund már évekkel ezelőtt, a Lavina megrendezésekor is tudta, mivel lehet megfogni az európai nézőt, de most emelte a tétet, és az indokoltnál talán kicsivel hosszabb A négyzet szinte minden pillanata arról beszél, hogy valami gond van velünk. „Mindenesetre elkönyvelhetjük, hogy Östlund mostantól nem egy tehetséges svéd rendező, hanem az európai filmművészet egyik legnagyobb játékosa. Sokkal aktuálisabb, frissebb és meghökkentőbb, mint Haneke, és jóval szórakoztatóbb, mint Roy Andersson” – írta a film kapcsán tavaly októberben Pálos Máté, és aki megnézi ezt a modern szatírát, nagy valószínűséggel mélyen egyetért majd vele. Hogy akkor mégis min bukhat el a film, ami meghódította Cannes-t, és tarolt a tavalyi Európai Filmdíjon is? Hát, éppen azon, hogy A négyzet tagadhatatlanul az európai szerzői film mintapéldánya, amire a döntnökök, előfordulhat, nem vevők annyira.

A négyzet feliratos előzetes (16)

A Lavina rendezőjének új filmje a 2017-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert. A sikeres múzeumigazgató, Christian tökéletes életének gépezetébe egyszer csak porszem kerül: egy ügyesen kitervelt átverés révén fényes nappal zsebelik ki egy forgalmas téren. Christian nem hagyja annyiban a dolgot, és bosszúhadjáratra indul a feltételezett tolvajok ellen.

A Fantastic Woman (chilei, rendezte: Sebastián Lelio)

false


A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó film szintén nincs agyonpromózva, noha a külföldi kritikusok így is oda meg vissza vannak tőle. Amikor tavaly egyszerre szerepelt Enyedi Ildikó filmjével a berlini mustrán, a Testről és lélekről elvitte előle az Arany Medvét. Ez viszont csak szimpla érdekesség, az Oscart biztosan nem az előzmények alapján ítélik oda. Esélye leginkább azért van az argentin származású Sebastián Lelio filmjének, mert olyan témához (társadalmi előítéletek) nyúl, amelyről valószínűleg nem lehet eleget beszélni: az A Fantastic Woman a transznemű Marina történetét meséli el, aki elveszíti a párját, Orlandót, de gyászolni sem tud rendesen, mert kénytelen szembesülni a társadalom előítéleteivel.

“A Fantastic Woman” International Trailer (English Subtitles)

Uploaded by Lorena Jaramillo on 2017-02-06.

A címlapképen A négyzet, a Testről és lélekről és a Szeretet nélkül egy-egy jelenetképe látható.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk