Enyedi Ildikó: „Ez nem a kormány, nem Andy Vajna pénze”

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 07., 08:17
kommentek
3
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már csak kettőt kell aludni és szombaton kiderül, kap-e Európai Filmdíjat Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről. Az e heti Narancs megjelenéséig viszont már egyet sem kell aludni: ma megjelent lapszámunkban Enyedi Ildikóval olvashatnak nagyinterjút, akit Andy Vajna ízlésvilágáról, A feleségem története filmváltozatának előkészületeiről és a szexuális zaklatásokról is kérdeztünk. Ízelítő Kling József interjújából:

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Magyar Narancs: Amikor Berlinben átvette az Arany Medvét, azt nyilatkozta, szégyen, ami most a hazánkban történik, és félelemmel tölti el. Mire Deutsch Tamás beszólt a
Facebookon, hogy nincs mitől félnie, hiszen 18 év után ismét filmet készített. Mit válaszolt erre?

Enyedi Idikó: Valami olyasmit, hogy megbántam. Nem azt, amit mondtam, azt most is ugyanúgy gondolom. Azt bánom, hogy megint egy csomó, alapjában véve helyes, tisztességes ember egymásnak esett. Régi barátokat vesztettem el, a gyerekeim egykori, idős tanár nénijét, vagy egy, a házunkban lakó szeretett hölgyet, akik hazaárulónak tartanak.

MN: Valamiért az van a fejekben, hogy ha egy rendező pénzt kér és kap a filmalaptól, azzal le is fekszik a rendszernek.

EI: Ha ötven év múlva majd visszanéznek erre az időszakra, azt fogják látni, hogy jelentős alkotók tudtak dolgozni zavartalanul, cenzúra nélkül, nyugalomban, elég pénzből, ami nem mellesleg Havas Ági érdeme, aki mindezt kitapossa a rendezők számára.

MN: A filmalap pénze honnan van?

EI: Annak a pénznek egy része, amit a magyar adófizetők lottószelvényre költenek. Ez nem a kormány, nem Andy Vajna pénze, ő egy fillért nem tesz bele. Egy kórházi orvosnak sem kell felesküdnie a kormányra, ő arra esküszik fel, hogy gyógyít. Én arra, hogy filmet készítek.

szerző
narancs.hu
publikálva
2017. dec. 07., 08:17
kommentek
3
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 galambocskám
    galambocskám
    2017. december 07., csütörtök 09:32
    " Valamiért az van a fejekben, hogyha egy rendező pénzt kér és kap a filmalaptól, azzal le is fekszik a rendszernek."

    Ez csak a hülye fejekben van így.

    Ha valaki a kormány pénzén (mégiscsak a kormány adja, még ha a lottószelvények árából is), szóval ha valaki a kormány pénzén filmet csinál, normális, jó filmet, esztétiailag értékeset, abban semmi lefekvés nincs.
    Merthogy máshonnan aligha kaphat pénzt filmkészítésre.

    Ha teszem azt propagandafilm készül a filmalap pénzéből Orbán államférfiúi képességeiről azt lehetne lefekvésnek minősíteni. Minden mást nem.


  2. 2 rworse
    rworse
    2017. december 07., csütörtök 10:25
    A grrreselyű szokásához híven hazudik. Megint úgy tesz, mintha.

    Egyébként, a kormánynak természetesen nincs pénze. Egy fillérje sincs.
  3. 3 reuters
    reuters
    2017. december 07., csütörtök 10:46
    "Régi barátokat vesztettem el, a gyerekeim egykori, idős tanár nénijét, vagy egy, a házunkban lakó szeretett hölgyet, akik hazaárulónak tartanak."
    Rémes!

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Mikrofilm

A Narancs heti filmajánlója

Mikrofilm
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk