Ez a néhány ember mutatja meg, milyen is az igazi szatíra

  • Gera Márton
  • 2018. január 5.

Mikrofilm

A vendégek egyetlen lakásban játszódik, mégis irtó vicces film.

Igazi kis kamaradráma A vendégek, de éppen annyira dráma, mint amennyire vígjáték. Eljön pár ember az árnyékkormány frissen megválasztott, amúgy teljesen jelentéktelen miniszteréhez, és ahogy sejteni lehet, nem ünneplés, hanem önmarcangolás, cicaharc és a féltve takargatott igazságok felszínre törése következik. Sally Potter meg olyan fekete humorral, olyan abszurd keretek közt és kegyetlenül mutatja meg mindezt a vásznon, hogy még a filmvégi csattanó láttán is elégedetten bólogatunk.

A vendégek – feliratos előzetes (16)

Baráti társaság gyűlik össze ünnepelni az elegáns londoni házban. Janetet, a háziasszonyt pár órája választották meg a brit árnyékkormány miniszterévé. Úgy tűnik azonban, hogy ma szinte minden jelenlevőnek van valami szenzációs bejelenteni valója, és a vendégek egyre kevésbé figyelnek Janet példa nélküli sikerére.

Kinek érdemes beülni rá? Aki már Az öldöklés istenéért és a Teljesen idegenekért is odavolt, és aki évekig képes lenne nézni, ahogy a mindig remek Cillian Murphy felszívja a kokaint, vagy ahogy Bruno Ganz poénkodik.

A vendégek szereplői

A vendégek a szobában

 

Ha valaki a filmet rendező Sally Potterre gondol, szinte biztosan a múltban kalandozós Orlando ugrik be neki. Ez volt az a Virginia Woolf-adaptáció, melynek mindenekelőtt a nagy karriert befutó Tilda Swintont köszönhettük. Potter aztán rendezett két melodrámát (A síró ember, Igen), és pár éve megcsinálta a két fiatal történetéről és a történelem útvesztőiről piszok jól mesélő drámát, a Ginger és Rosát. A rendező egyébként tavaly arról beszélt a The Guardiannek az új filmje kapcsán, hogy A vendégek politikai komédia, portré a „széttört Angliáról”.

A vendégek (The Party). Brit fekete komédia, 71 perc, 2017. Forgalmazza a Cirko Film.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk