Jön az animációs Terminátor-sorozat

  • narancs.hu
  • 2021. március 3.

Mikrofilm

Ki számolja, hanyadik „I’ll be back” lesz ez már?

Kevés olyan, sokszorosan megcsúfolt klasszikus létezik, mint a Terminátor . Ami azért is nagy szó, mert mára alig maradt olyan, akár közepes sikert elért film vagy sorozat, amit ne támasztottak fel vagy folytattak volna valamilyen formában. Az 1984-es első rész persze alapnak számít; Az ítélet napja alcímű 1991-es második epizódot pedig mai napig minden idők egyik legjobb folytatásának tartják. Talán pont ezért kapott vérszemet a stúdió: a 2003-as, sokak által várt A gépek lázadása vaskos csalódás volt, de legalább hozott valamennyit a konyhára – a többi részről már ez se mondható el. 2009-ben érkezett a Megváltás, majd a Genisys – egyik rosszabb, mint a másik. 2019-ben Arnold Schwarzenegger mellett Linda Hamiltont is visszacsábították, és producerként beszállt a projektbe az első két filmet rendező James Cameron is – a Sötét végzet tipikus, manapság nagyon divatos örökségfilm; azonban minden hiába volt, ez a film is földbe állt.

Egy ideig ne számítsunk új Terminátorra – írtuk a bukás után. Az elemzők egyetlen kiskaput láttak a halálosztó túlélésére: a Scorsese által kárhoztatott állandó tartaloméhséget, amiben a streamingszolgáltatók szenvednek. A hírek szerint ez mentheti meg – vagy épp taszíthatja ismét a mélybe – a franchise-t: animációs sorozat formában élesztenék újra Schwarzi figuráját. A gyártó a Production I.G. nevű stúdió lesz, mindezért pedig az a Mattson Tomlin felel majd, aki a nemsokára mozikba érkező, Robert Pattinson fémjelezte Batman forgatókönyvét is írta. Ha már tartaloméhségről beszélünk: ezt a mozit még be sem mutatták, de máris készítik hozzá a sorozatverziót.

Egyelőre nem tudni, miért épp animációs formában folytatódik a Terminátor, de Tomlin azt ígérte: a sorozat „megszegi majd a konvenciókat, felforgatja az elvárásokat és igazán tökös lesz”. Alig várjuk…

Figyelmébe ajánljuk