Jönnek a skandinávok, és megint letarolják a filmvásznat

  • Gera Márton
  • 2017. október 22.

Mikrofilm

Izlandi rejtélyek, szegény divatblogger és bogárevés a jövő héten kezdődő Skandináv Filmfesztiválon.

Rég elmúlt már az az idő, amikor a skandináv filmet csupán Ingmar Bergmannal, Lars von Trierrel, vagy az északi krimikkel azonosítottuk. A kínálat ennél sokkal, de sokkal színesebb északon, ahol a vámpírfilmhez éppen úgy értenek, mint egy jó kis fekete humorral bőven átitatott vígjátékhoz. Hogy ez mennyire így van, azt leginkább az október 24-én kezdődő Skandináv Filmfesztivál mutatja meg, ahol megint elvisznek minket oda, ahol a filmrendezők egyszerre tudnak beszélni a véres gyilkosságokról, a párkapcsolatok válságáról és a bogárevés rejtelmeiről.

Ez már a negyedik skandináv filmfesztivál lesz, és a kínálat immáron tényleg akkora, hogy a fesztivál teljes ideje alatt az Art + Cinemában kellene ülnünk, ha mindent látni szeretnénk. Idén ugyanis 30 filmet vetítenek le ebben a hat napban, köztük olyanokat is, amelyeket csak itt nézhetünk meg. A szervezők öt blokkba csoportosították az alkotásokat, így nézhetünk játékfilmeket, doksikat és rövidfilmeket, de lesz best of és nézd újra válogatás is. Az északi országok budapesti nagykövetségei és a FinnAgora együttműködésében megvalósuló, s október 29-ig tartó fesztivál gondol a legkisebbekre is, ezért levetítik az egészen kiváló A messzi Észak című családi mozit, de elvihetjük a gyerekeket a Vad Észak című természetfilmre is.

Skandináv Filmfesztivál / Scandinavian Film Festival

2017. október 25. és 29. között kerül megrendezésre a 4. Skandináv Filmfesztivál az Art+ Cinema moziban! Ugye te is szereted a skandináv filmeket? //...

A teljes program itt olvasható, a vetítésekre 900 és 600 forintos áron lehet beülni. Mi pedig most öt olyan filmet ajánlunk a kínálatból, amelyet bűn lenne kihagyni.

Emlékszem rád (vetítik: okt. 27., 28., 29.)

Ijesztgetős thrillernek ígérkezik Óskar Thór Axelsson izlandi filmje, amelyben egy reykjavíki társaság megérkezik egy vidéki házba, és ahogy az lenni szokott, egészen rejtélyes dolgok indulnak el, amelyekre előbb-utóbb persze lesz valamilyen magyarázat. Yrsa Sigurðardóttir itthon is megjelent regényéből készült filmet premier előtt mutatják be a fesztiválon, így már a hivatalos magyar bemutató előtt elkezdhetünk borzongani.

Emlékszem rád - magyar szinkronos előzetes #1 ⑯

Emlékszem rád magyar szinkronos előzetes / Ég man þig HunDub Trailer Poharak topperrel és popcorn vödrök a MoziShop.hu-nál ☞ https://www.mozishop.hu A filmről bővebben itt ☞ https://goo.gl/FCpsAu Mozi Mánia - Magyarország legnépszerűbb előzetes csatornája Friss infók a filmekről ➤ http://www.mozimaniaapp.hu Megtalálsz minket a Facebookon ➤ http://bit.ly/mozi-mania-facebook Megtalálsz minket a Twitteren ➤

Hozományvadász (vetítik: okt. 25., 27.)

Bár a YouTube-vlogokat nézegetve könnyen úgy tűnhet, a divatbloggerek élete mégsem csak játék és mese. Marja például a divatbloggerkedésből nem tud megélni, Olavi a raktáros meg menekül a családja gazdagsága elől. Hogy mi lesz kettejük kapcsolatából, nos, a Hozományvadász erről szól, és közben olyan kérdésekre is keresi a választ, minthogy mit tud kezdeni az ember a családi örökséggel.

#ONNENONKIJA-elokuvan traileri. Nyt elokuvateattereissa!

Onnenonkija on komedia tytöstä, joka ei osaa olla köyhä ja pojasta, joka ei osaa olla rikas. Lifestyle-bloggaaja Marja (Minka Kuustonen) ei saa blogiaan lähtemään lentoon, vaikka yritys on kova. Raha menee, mutta sitä ei vain tule. Marja törmää Olaviin (Olavi Uusivirta). Olavi on syntynyt kultalusikka suussa, mutta hän haluaa vain olla ihan tavallinen.

Az eltűnés sorrendjében (vetítik: okt. 26.)

Dicsértük már Hans Petter Moland filmjét, ám hiába, a bosszúálló hókotróról szóló mozi annyira remek szórakozást nyújtott, hogy simán érdemes most újra nekifutni a fesztivál nézd újra-szekciójában. Annál is inkább, mert szerepel benne Stellan Skarsgård, akit még egy sablonos képregény-filmben is szívesen elnézünk órákig, de ott van a filmben Bruno Ganz is, akivel ugyanígy vagyunk.

Az eltűnés sorrendjében - magyar feliratos előzetes (16E)

Mozi Mánia - Mindent megmutatunk Ingyenes iPhone/iPad alkalmazás az App Store áruházban: https://itunes.apple.com/us/app/mozi-mania/id684231662?mt=8 Naponta frissülő mozis - filmes hírek: www.mozimania.net http://www.facebook.com/mozimania.net http://www.twitter.com/mozimanianet Google+: Mozi Mánia HelloVideo, a videó portál http://www.hellovideo.hu FPortal - a moziportál http://www.fportal.hu Nils egy hatalmas hókotró sofőrjeként dolgozik a messzi északon, hatalmas hófalak között, járatlan utakon teljesít szolgálatot.

Bugs (vetítik: okt. 25., 27.)

Evett már ön bogarat? Ha nem, akkor se gondolja, hogy valamikor nem jön majd el a pillanat, amikor egy csodaszép ízeltlábú kerül a tányérjára. A bogárevés jótékony hatásairól még az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete is beszélt, a koppenhágai Nordic Food Lab szakácsai és kutatói pedig elindultak, hogy megnézzék, kik azok, akik rendszeresen fogyasztanak bogarat. Hogy a bogár-e az új superfood, amelyért évek múlva majd minden gourmet megőrül, az kiderül ebből a dán gasztrokalandból.

BUGS the film - Will eating insects save our Earth? - official trailer #Tribeca2016

Trailer for the 2016 documentary, BUGS, by Andreas Johnsen. A gastronomic adventure with Nordic Food Lab: Can eating insects save our Earth? Read more at www.bugsfeed.com/film

Kaisa’s Enchanted Forest (vetítik: okt. 26., 28.)

Néha az élet adja a legjobb sztorikat egy filmhez: Katja Gauriloff finn filmrendező például talált egy 16 mm-es filmfelvételt a dédnagyanyjáról, Kaisáról, a híres számi mesemondóról. Nem is volt kérdés, hogy ezután az asszony történetéből dokumentumfilmnek kell születnie. A Kaisa’s Enchanted Forest (a filmet eredeti nyelven, angol felirattal mutatják be a fesztiválon) egyszerre egy megható történet Kaisa életéről, barátságról egy svájci íróval, és közben beszél a számik megpróbáltatásairól.

Kaisa's Enchanted Forest (2016) - International Trailer

Uploaded by OktoberFI on 2016-11-04.

Figyelmébe ajánljuk