Két lövés, és a világ leghíresebb divattervezője pár perc múlva halott volt

  • Gera Márton
  • 2018. január 18.

Mikrofilm

Az American Crime Story új évada teljesen új történetet mesél el, de hasonlóan magas színvonalon, mint az első.

Hét és fél percnyi hosszú beállítás, mialatt végig szimfonikus zene szól, és folyamatosan süt a nap a pompás Miami Beachen. Így indít az American Crime Story második évada, és aki azt gondolná, hogy ez valami kellemes nyitány, nem is tévedhetne nagyobbat: régen lehetett már ilyen nyomasztó és szomorú invokációt látni. Ebben a hét és fél percben olyan tömény drámát kapunk, hogy azzal a legkomolyabb skandináv/brit szériák is nehezen veszik fel a versenyt. Egyik pillanatban még ott sétálgat Gianni Versace a kertjében, narancslevet iszogat, újságot olvas, pár perc múlva meg az ajtaja előtt fekszik, két golyóval a fejében. Cirka félóra múlva pedig halott.

Az American Crime Story első évada két éve maga volt a nagybetűs csoda a sorozatjunkie-k számára: nagyjából a semmiből jött, alig lehetett valamit tudni róla, aztán egyetlen epizód után kiderült, hogy egy unásig ismert sztorit, O. J. Simpson perét úgy tudja elmesélni, hogy rágjuk a körmünket az elméletben végtelenül unalmasnak elgondolt tárgyalási jelenetek közben. Nem akart igazságot tenni, hisz nem is tudott volna, inkább csak igyekezett a legrészletesebben bemutatni egy ügyet, amelyről végtelekben volt szokás gondolkodni.

false

 

Az már régóta tudható volt, hogy folytatás mindenképpen lesz, elvégre antológiasorozatról van szó, vagyis az új évadok újabb és újabb történeteket fognak elmesélni. Rövid ideig arról lehetett hallani, hogy a Katrina hurrikán utáni helyzettel foglalkozik majd a második évad, aztán az alkotók valamiért váltottak, és egy olyan ügyhöz nyúltak, ami a világnak ezen a felén keveseknek mond bármit is, ám Amerikában már-már akkora hisztériát váltott ki, mint O. J. tárgyalása. Amikor ugyanis 1997 nyarán lelőtték Gianni Versacét, az Egyesült Államokban nem csupán a divattervező halála sokkolta az embereket. A gyilkos, Andrew Cunanan, aki addigra már öt emberrel végzett, simán szabadon mászkálhatott, a rendőrség hiába indított hajtóvadászatot, napokig képtelenek voltak megtalálni a férfit. Töketlenség, szakmaiatlanság vagy csupán véletlenek sorozata állt emögött, az pontosan a mai napig sem tudható, de éppen elég izgalmas kérdés ahhoz, hogy egy sorozatévadot szenteljenek neki.

American Crime Story Season 2: The Assassination of Gianni Versace Trailer (HD)

The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story is the second installment of FX’s award-winning limited series, American Crime Story. Subscribe to tvpromosdb on Youtube for more American Crime Story: The Assassination of Gianni Versace season 1 promos in HD!

Nos, az ijesztően hosszú című The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story első epizódja bizonyítja, hogy tényleg van annyira érdekes ez a történet, hogy tíz epizódon keresztül foglalkozzunk vele. Az persze már az első percekben kiderül, hogy a hangsúly megint a különböző nézőpontok szándékos ütköztetésén lesz: egyrészt itt vannak nekünk a helyzetet totálisan rosszul kezelő nyomozók meg FBI-ügynökök, velük szemben meg az eltökélt testvér, Donatella Versace (aki most tiltakozik a sorozat miatt, mert az szerinte hazug módon mutatja be bátyja életét és halálát). De aki vélhetőleg viszi a hátán majd ezt a szériát, az Darren Criss lesz, aki Andrew Cunananként zavarja össze teljesen a nézőt: mert egyrészt persze, ő az elvetemült sorozatgyilkos, de a széria kíváncsi arra is, mi vezetett odáig, ki is ez a fiú, aki hónapokkal korábban még rajongva beszélt arról, hogy Versace meghívta az operába – hogy mindebből mi igaz, jó kérdés, mivel a család tagadja, hogy a divattervező ismerte volna Cunanant.

false

Az operatőri munka ismét szédítően profi, a zenei háttér szemtelenül provokatív, és valószínűleg igaz lesz ez az egész évadra: az American Crime Story második évada úgy provokál, ahogy csak tud, és pont ezért jó. Hogy van-e olyan jó, mint az első szezon, az meg majd kilenc epizód múlva kiderül.

Kövesse a Magyar Narancs filmes blogját, a Mikrofilmet, amely rendszeresen új tartalommal jelentkezik. Ajánlók, előzetesek, toplisták, és még sok minden más a Mikrofilmen!

Figyelmébe ajánljuk