Néhány filmajánló a harminc alkotásból, amit a február 26. és március 7. közötti JFF PLUS Online Japán Filmfesztiválon vetítenek.
Mielőtt a kávé kihűl
Az időutazós filmek sava-borsa a nehezen betartható szabályok rendszere, amelynek semmi más funkciója nincs, mint a főhősök dolgának megnehezítése és a drámai feszültség növelése (na jó, néha etikai diszkomfortérzést is kivált). Cukahara Ajuko filmjében is bőven találunk furcsa szabályokat, de ez nem az ő hibája, hanem a Kavagucsi Tosikadzu-regényé, mely a Mielőtt a kávé kihűl alapjául szolgált.
A nosztalgiát és az elengedés nehézségét középpontba helyező történet főhőse négy nő és egy titokzatos kávézó, a Funiculi Funicula, amelynek egyik széke időutazást tesz lehetővé. Egy szerelmes barát, egy a felesége súlyosbodó Alzheimer-kórjától próbára tett férj, egy tékozló nővér és az anyja halálának emlékével küzdő lány veszi igénybe a különös szolgáltatást, hogy száműzze életéből a jelent mérgező múltat és végre a jövőre koncentrálhasson. Ám a múlt újrajátszása a jelent nem változtatja meg, és az időtartam is korlátozott: csak addig tartózkodhatnak a múltban, amíg rituálisan kitöltött kávéjuk ki nem hűl.
Az utazás célja természetesen nem a változtatás, hanem az elfogadás. Ezt Cukahara is széles, pasztellszínű gesztusokkal, áradó zenével és premier plánban csorgó könnyekkel teszi egyértelművé, miközben lassan-lassan fény derül a kávézó természetfeletti képességeinek titkára is. Nem kerülhetjük ki az örök japán dilemmát, a kötelesség és a személyes vágyak konfliktusát sem, és hogy véletlenül se tévesszük szem elől a tanulságot, négy főhősünk a kamerába nézve is kiokosít bennünket. Kávéivást Michel Gondry sem filmezhetett volna szebben.
Bemutató: 2021.02.28. 09:00 Részletek és megtekintési link
Yonosuke története
Virágzanak a cseresznyefák, Jonoszuke iskolába indul… Ez nem egy japán sanzon, hanem Okita Suicsi filmjének kezdete, bár lehetne az is, elvégre épp egy 18 éves fiatalember lép ki az életbe, méghozzá a tokiói nyüzsgésbe, ahol a friss egyetemistákat egészen más virágzások érdeklik, mint a híres cseresnyefáké. Ez 1987-ben is így volt, amikor történetünk jó része játszódik.
Ne kerteljünk: Jonoszuke, akinek teljes neve (Jokomicsi Jonoszuke) állandó derültség forrása kortársai körében, szóval a srác egy ufó, persze csak a szó ismerkedési értelmében. Egy kissé esetlen, de tetőtől-talpig jóindulatú ufó Nagaszakiból. Ám úgy látszik, a csajok buknak a kissé esetlen, de jóindulatú srácokra Nagaszakiból. A kőgazdag családból és medencés villából származó Sokón mindenképpen az érdeklődés jelei mutatkoznak: a randikra fehérkesztyűs sofőr szállítja, de nem az osztálykülönbségek, inkább a mezei gátlások hátráltatják közeledésüket.
A fehér kesztyűkkel színezett Soko-szál azonban csak egy a számos epizód közül: megismerhetjük Jonoszuke dinnyeevési szokásait és a nagyvárosban szerzett barátait, az egyetemi szamba klubot és egy hamburgerezőt is, ahol olyan közelségben ülnek emberi lények, hogy az mai szemmel szinte hihetetlen. Ami viszont nagyon is hihető, hogy Tokióban is telik az idő, és ott sem kíméletesebben, mint máshol: egyszer csak 16 évet ugrunk előre és megnézzük, mi maradt meg a hajdani nagy barátokban és szerelmekben a Nagaszakiból érkezett vidám srácból. Hello, elégia! Meglehet, mégsem tévedtünk nagyot: a Yonosuke története a világ első 160 perces sanzonja.
Bemutató: 2021.03.02. 11:00 Részletek és megtekintési link
Kis éji zene
Nem Mozart, csak a japán film némileg félrevivő német címének átvétele. Itt egy búvalbélelt gitáros álldogál a pályaudvarnál, s játssza ugyanazt a dalocskát az élet apró dolgairól. Olyan, mintha zenész volna.
Van egy pár is, feltűnően vonzó fiatalok, de egyiküknek sincs szemernyi önbizalma sem. Tíz évig udvariaskodnak egymással, így amikor végül a fiú összeszerencsétlenkedik egy lánykérést, a leendő ara annyira felindul a sietségen, hogy el is költözik menten. Olyan, mintha szerelem volna.
Van egy világbajnok sportoló, országos példakép, önvédelemre ösztönzi az iskolatársai által zaklatott siket fiút, ám szívügyekben ő is félénk, szerfelett romantikus lélek. Nem tollaslabdában jeleskedik, olyan, mintha nehézsúlyú bokszoló volna, s ekként világbajnok. Az a történet további menete és a végkifejlet szempontjából másodlagos, hogy ezt a bokszolót egy Tyson szívószállal elfújná.
A pár szerencsétlenkedése sem kifinomult lelkek érzékeny rezdüléseit közvetíti, hanem a romantikus szappanoperák kedvenc fordulataiból szemezget, mint a többi, ugyanilyen rugóra járó kis történet is. Az epizodikus szerkezetű, parttalanul áradó, dramaturgiailag minimum szertelen, mindent a túlzó játékra és túlzó párbeszédekre bízó konstrukció a szerelem útjairól, sorsszerűségéről szól, s mint ilyen, ambíciói szerint aligha a mindenkor jelentős japán film kortárs élvonalát veszi célba, inkább a televíziós szórakoztatás eszközeivel igyekszik megvalósítani elképzeléseit. Csak olyan, mintha film volna.
Bemutató: 2021.03.07. 11:00 Részletek és megtekintési link
Az ochazuke íze
A zöld teával leöntött rizs az egyik legegyszerűbb étel. Jellemzően az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó emberek étke, beszédes tehát, amikor a jómódú házaspár úgy dönt, hogy a személyzetet fel sem ébresztve ocsazukét eszik vacsorára. A rezzenéstelen kamera a tatamin ülő ember szemszögéből rögzíti az eseményeket, amelyekből a hétköznapi ember drámája és a hétköznapok misztikuma bontakozik ki – lám, máris egy hamisíthatatlan Ozu-filmet kaptunk. Amelyet ráadásul a filmtörténetben kuriózumnak számító módon egy étel miatt tiltottak be: amikor a rendező 1939-ben megírta a forgatókönyvet, az ominózus étkezésnek még nagyobb súlya volt a történetben, a főszereplő férfi ugyanis katonai szolgálatra vonult be. A cenzorok azonban az ocsazukét túl egyszerű ételnek tartották, nem illik az ilyen egy dicső katona utolsó vacsorájához, és arra presszionálták Ozut hogy változtasson: A vörösbabos rizs íze cím fura módon nem tetszett neki, ezért inkább fiókba süllyesztette a projektet.
1952-ben vette elő újra – egy évvel világsikerű műve, a Tokiói történet előtt. Az ochazuke íze ugyanúgy a család szobrán keletkező, egyre nagyobbra hízó repedéseket vizsgálja: egy boldogtalan házaspár életébe nyerhetünk betekintést, akiknek fiatal rokona látva, mi várna rá, foggal-körömmel küzd saját elrendezett házassága ellen. A feszültség egészen magasra csap: a feleség azzal gúnyolja háta mögött férjét, hogy olyan, mint egy ronda hal, s innen jutunk el komikus és drámai jeleneteken át addig a bizonyos utolsó vacsoráig. Mestermű a mestermű előtt.
Bemutató: 2021.03.01. 09:00 Részletek és megtekintési link
Minden film a bemutató után 24 órán keresztül akár többször is visszanézhető. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Magyar nyelvű filmleírások, valamint további fontos információk a Japán Alapítvány Budapesti Irodájának honlapján találhatók.
A fesztivált beharangozó cikkünk itt olvasható:
(Cikkünk elkészítésében közreműködött: TPP; Bacsadi Zsófia; -kg-; SzSz)
