Nemes Jeles nem, Lars von Trier visszatérhet Cannes-ba

  • narancs.hu
  • 2018. április 20.

Mikrofilm

Versenyen kívül mutatják be a dán rendező új filmjét.

Némileg meglepő módon a Saul fiát rendező Nemes Jeles László új filmje, a Sunset nem lesz ott a cannes-i filmfesztiválon. Ez azért meglepő hír, mert a 2015-ös mustrán Nemes Jeles elsőfilmes rendezőként kapta meg a nagydíjat (később az Oscar-díjat is megkapta), és ilyen bombasztikus siker után a fesztivál ritkán szokta elengedni egy általa „felfedezett” rendező kezét.

Viszont ott lesz Cannes-ban Lars von Trier új horrorjával, A ház, amit Jack épített-tel. Igaz, versenyen kívül vetítik majd a filmet. Emlékszünk rá: a dán rendezőt 2011-ben nyilvánították persona non gratának, miután Hitlerrel poénkodott egy sajtótájékoztatón.

A cannes-i szervezők ezúttal biztosra mentek: a versenyen kívül vetített filmeknek nincs sajtótájékoztatója.

Egyébiránt Lars von Trier mostanában így néz ki (a videón a koppenhágai egyetem egyik professzora diskurál a mesterrel).

Ezek után nyilván senkit nem lep majd meg, ha a film nagyon para lesz.

Az első teaser sem túl megnyugtató, és itt most nem a vérre gondolok, hanem a kezekre és a tekintetre.

Figyelmébe ajánljuk