A napnál is világosabb, hogy a Fidesz csúnyán átverte az embereket, mégsem sodorja el a kormányt a népharag

  • narancs.hu
  • 2018. február 17.

Narancsblog

Pedig nincs sok nagyobb pofátlanság a rezsicsökkentéses kamunál.

Az utóbbi években mi is többször igyekeztünk rávilágítani arra, hogy mekkora szédítés a Fidesz korábbi választási csodafegyvere, a rezsicsökkentés. Ezt egy korábbi interjúnkban Holoda Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egykori energetikáért felelős helyettes államtitkára is elmagyarázta, aki kiemelte, hogy a hazai rögzített gázár már jóval felette jár annak, mint amennyiért az manapság beszerezhető, így a rezsicsökkentés miatt magasabbak a lakossági fogyasztói árak, de a kormány mégsem akarja mérsékelni az árakat.

Az ezen a héten történtek a korábbiaknál is jobban bemutatták, hogy tényleg évek óta a szemünkbe hazudik a Fidesz, mi több, a pénztárcánkkal játszik, hiszen az állam kifizetteti velünk a magasabb rezsiszámlát akkor, amikor az már régóta lehetne sokkal olcsóbb is. Néhány napja kiderült, hogy a lakossági egyetemes földgázáraknak jelentősen alákínált az E.On Hungária: évente legalább 13 ezer forinttal, azaz havonta több mint ezer forinttal alacsonyabb számlát ígért, mint amennyit az állami NKM Földgázszolgáltató Zrt.-nél kell fizetni. Erre a magyar kormánynak két reakciója lehetett volna: vagy csendben maradnak, vagy kiállnak, és azt mondják, hogy döntöttek, végre a piaci árakhoz igazítják a számlákat, így nem kell átmenni a gonosz multihoz, zsákban hozza a Fidesz is az olcsóbb meleget. De nem ez történt.

Főnök, tényleg azt mondjam, hogy még mindig olcsóbb?

Főnök! Tényleg azt mondjam, hogy még mindig olcsóbb?

Fotó: Németh Dániel

Kedden Németh Szilárd azt üzente az E.On Hungáriának, ha tényleg olcsóbban adják a gázt, mint az állami szolgáltató, akkor véssék jól az eszükbe: ezzel beavatkoznak a magyar országgyűlési választásokba. A rezsihuszárnak ennyi pattant ki az agyából, vagyis még annyi, hogy szerinte a cég „kicsit fogja vissza az agarakat”, és hogy ez megint a gaz és gonosz Brüsszel műve.

Majd szerdán hivatalosan is kiderült, hogy mennyit veszített minden magyar háztartás a rezsicsökkentéssel. Miután a szocialista Tóth Bertalan kiperelte az azokat igazoló számlákat a Magyar Földgáz-kereskedőtől, közölte: szerinte már 2013-2014-ben is buktak valamennyit a fogyasztók a túl magasan tartott állami tarifán, viszont azóta az olaj- és a gázárak jelentősen csökkentek, így még rosszabbul járt a lakosság a rezsicsökkentett hatósági árral. A politikus számszerűsítette is a folyamatot: 2013 és 2017 között egy háztartás átlagosan 70 ezer forinttal kevesebbet fizetett volna, ha az állam hagyja érvényesülni a piaci folyamatokat.

Tehát minimum 70 ezerrel nyúlt le az állam minden magyar háztartást úgy, hogy közben elvárták, mindenki tapsoljon a rezsicsökkentésnek és Orbán Viktornak. Ebből a háztartásonkénti 70 ezerből is jut többek között "Mészáros Lőrinc" vállalkozásainak, jut az épülő stadionok talapzatába, Tiborcz István és Orbán Ráhel saját lábon állására és a sorosellenes plakátokra. És a magyarok rendületlenül fizetik tovább a Fidesz miatt magasabb számlákat, a kormánypárt pedig öles léptekkel halad az újabb négyéves hatalom megszerzése felé.

„Nagy szemfényvesztés"

A paksi bővítés után nőni fog a villamos energia ára, és általában is drágulnak az energiahordozók, ami a hazai piaci verseny kiiktatásának a következménye. A NER oligarchiái megtalálják a számításukat, a propaganda pedig tovább kábítja a lakosságot a rezsiharc fantasztikus eredményeivel.

Figyelmébe ajánljuk