Ahová a Fidesz egyszer betette a lábát: botrányt rendeztek, majd elmentek ebédelni, utána meg megválasztották az előre kijelölt jelöltet

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 24.

Narancsblog

Úszószövetség, mi?

Amikor ezt írjuk, még csak a botrányos úszószövetségi közgyűlésen készült – simán burleszkbe illő jelenetekben gazdag – videofelvételek láthatók a neten, s a hírekből annyit lehet, hogy a tisztelt – törvényesen vagy törvénytelenül, szabályosan vagy szabálytalanul, ez még nem teljesen tisztázott – egybegyűltek ebédszünetre vonultak, hisz

 

üres hassal bohóckodjon, akinek nyolc anyja van.

 

Tele hassal viszont kinek van kedve produkálnia magát, ebéd utánra meg úgyis csak az elnökválasztás van hátra… Annak a végét meg úgyis tudja előre mindenki: a délelőtt bő nyállal hangoskodók épp úgy, mint az életvitelszerűen székükön kussolók.

 

Wladár Sándor lesz az Úszószövetség elnöke.

 

Mint ahogy azt is megírtuk a „nagysikerű vizes vébé” előtt, hogy a korábbi elnök, a Gyárfást váltó Bienerth Gusztáv röpülni fog a világbajnokság után, a jelenlegi szituációt sem túl nehéz értelmezni. Akinek akkor sem esett le a tantusz, amikor Czene Attila, a Fidesz hivatalos, de nem kimondottan a fénykorát élő úszómestere visszalépett Wladár javára, nos, annak a mai vidám vasárnapon végleg eloszlathatta a kételyeit Tünde államtitkár (a közgyűlésen nevezték így, máshol nyilván dr. Szabó Tünde) ebéd előtti felszólamlása.

 

Az ebéd menüjéről egyelőre nincs tudomásunk.

 

Csak annyit tudunk, amit eddig is, hogy Orbán Viktor nagyon szereti úgymond a sportot. Különösen akkor, amikor nemzetközi sportfővárosról és egyéb kissebbrendűségi kivagyiságon alapuló marhaságokról kell delirálni. Egy úszóvébé milliárdos megnyitója miatt tán még egy felcsúti meccset is képes lenne kihagyni. Ilyenformán az elmúlt években minden sportszövetségben többször is lejátszódott az a cirkusz, ami ma az úszóknál. Jött Rezsi Szilárd a birkózókhoz, meg a többi sportember, a lejtők ördöge, Kálomista a sízőkhöz, még Kósa Lajosnak is jutott valami… korcsolya.

Ami pedig az úgynevezett sikersportágainkat illeti, Gyárfás Tamás kicsit tovább kapaszkodott a székébe, mint az illedelmes volt, ezért meg kellett néhányszor alázni, Baráth Etele viszont élt a szabad elvonulás érdekes opciójával, s így emelt fővel távozhatott a kajak-kenusok szövetségének az éléről.

Lassan eltelik az ebédidő, valszeg már a fogpiszkálóknál tartanak, úgyhogy jöhet Wladár, aztán majd csak lesz valahogy. Hosszú Katinka még egy ideig szállítja majd az érmeket.

 

UI.: Már meg is választották – óriási többséggel.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.