Azért van eladósodva nyakig a Klik, mert a tanárok pénzéhesek

  • narancs.hu
  • 2016. február 18.

Narancsblog

A közoktatás csődje milliárdokban is mérhető, de Lázár ezt is a tanárokra fogná. Ma bebizonyosodott, hogy az orbáni közoktatásban egyvalami biztos: az egyre nagyobb adósság.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az év végéig rendezni tudja kintlévőségeit – mondta tavaly novemberben az akkor még csúcson lévő Czunyiné, s örömmel jelentette be, hogy a kormány biztosította „azt a 26,7 milliárd forintot, amire még szükség volt”.

Nos, ma kiderült, hogy Czunyiné kissé elszámolta magát, a Klik nemhogy nem tudta rendezni kintlévőségeit, de további adósságba is verte magát. Ami biztos: az intézményfenntartó tavaly augusztusban 7,98 milliárddal tartozott, egy hónappal Czunyiné idézett bejelentése után már 10,1 milliárddal, most pedig – ahogy azt Lázár János mondta a kormányinfón – immár 17 milliárddal.

Noha nemrég az új Czunyiné, Palkovics László is arról beszélt, hogy rendezni fogják az adósságokat, egyelőre semmi jele ennek, úgy látszik, minden energiájukat leköti a Köznevelési Kerekasztal, no meg az, hogy iskolaigazgatóktól kérjenek mindenféle jegyzőkönyveket.

Mondhatnánk erre, hogy hétfőn a parlamentben Orbán Viktor is azzal jött, hogy a közoktatás átalakítására egyebek mellett az önkormányzatok óriási eladósodottsága miatt volt szükség, hát gratulálunk az eredményhez, ám egy percig sem gondolhatunk arra, hogy bárki illetékes ezután magába szállna. Jó példa rá Lázár mai megnyilvánulása. „Óvnám a szakszervezeteket attól a politikától, hogy gyerekekkel próbálják megzsarolni a kormányt egy béremelés érdekében” – mondta a miniszter, azt sugallva, hogy pont az ilyen nem létező bérkövetelések miatt növekszik a Klik adósságállománya.

De ha mégsem, akkor miért? Na, ez az, amit sem Lázár, sem Balog, sem Palkovics nem hajlandó elárulni. Már csak azért sem, mert ezzel a Klik totális csődjét kellene beismerniük. Azt tudniillik, hogy az összebarkácsolt rendszerük magától is össze fog omlani…

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.