Így reagált a Fidesz arra, hogy Gulyás Márton péntek este közös színpadra állította az ellenzéki vezetőket

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 2.

Narancsblog

A pártközpontban nem igazán erőltették meg magukat.

Péntek este megnyílt az Agóra, amely a Gulyás Márton által indított Közös Ország Mozgalom Alkotmány utcában felállított közösségi tere. A következő hetekben a jelenleg nagyon a Fidesznek lejtő választási rendszer lebontásáról is ötletelnek majd itt. A nyitórendezvényen megtörtént az, amire nagyon régóta nem volt példa: nyolc ellenzéki párt képviselője egy színpadra állt, ott volt egymás mellett az MSZP, a DK, az LMP, az Együtt, a Momentum, a Párbeszéd, a Liberálisok és a MoMa is. Mi is ott voltunk a helyszínen, készítettünk egy videós összefoglalót az eseményről.

Véget ér az ellenzék széthúzása?

Megnyílt az Agóra, a Gulyás Márton által indított Közös Ország Mozgalom Alkotmány utcai közösségi tere.

Megnéztük, hogy szombat délutánig a Fidesz mit reagált az ellenzéki megmozdulásra. Péntek estére a mára teljesen súlytalanná vált Fidelitas vezetőjét, Böröcz Lászlót küldte a pártközpont egészen a Kossuth térig, ahol egyáltalán nem meglepő módon féktelen sorosozásba fulladt a sajtótájékoztatója. Az MTI tudósításában nincs olyan mondat, amelyet Böröcztől idéznek, és ne szerepelne benne Soros György neve. Néhány „velős” megállapítás a Fidelitas elnökétől:

– Aki fellép Gulyás Mártonék színpadára, az „nyilván Soros György érdekeit képviseli”, amelyek közül több millió migráns Európába telepítésének tervét emelte ki.

– A politikus viccnek, „Soros György bábszínházának” nevezte a választási rendszer megváltoztatásáról szóló beszélgetést.

– Magyarországon nem így, hanem az emberek bizalmának elnyerésével lehet kormányra kerülni, hozzátéve, hogy Soros György hálózatának több államban alkalmazott módszere a káoszteremtés, a kisebb közösségeken belüli feszültségek szítása, ezzel pedig „a kormány ellen próbálják meg hergelni az embereket”.

– Soros Györgynek olyan kormányra van szüksége, amely úgy ugrál, ahogy ő fütyül.

Még annyit se kellett mondania Böröcznek, hogy szerintük a választási rendszer tök korrekt vagy legalább elmegy, mert ők alkották, és hát a Fidesznél ma nincs okosabb párt az országban, de nem, a sorvezető Sorosnál mindig megáll, úgy tűnik, a pártközpont szerint ennyi éppen elég.

Mindez szombaton sem volt másként, a Fidesz szóvivője, Puskás Imre ennyire volt képes: az az egyeztetés, amit ellenzéki pártok kezdeményeztek Agóra elnevezéssel a választási rendszer megváltoztatása érdekében, egy „Soros-bábszínház”. Azon szervezetek vesznek részt benne, amelyek támogatják az illegális migrációt – tette hozzá. Olyan kormányt akarnak, amely a migránsok betelepítését és a kerítés lebontását támogatja – fogalmazott.

Kérdés, a választásokig lesz-e olyan téma, amire válaszként ne Sorossal riogatna a kormánypárt. Minden bizonnyal nem, hiszen akkor érdemben kellene megnyilvánulniuk szakmai kérdésekben, amelyről mostanra teljesen leszoktak.

Közös Ország Mozgalom: formához a tartalom

Egy ügy erejéig sikerült összehozni az egymástól sokszor idegenkedő liberális és baloldali pártokat. Ez azonban törékeny egység. Szeptember 1-jén nyílik meg az Agóra, a Közös Ország Mozgalom (KOM) által kezdeményezett „közösségi tér”, amely lehetőséget biztosít első ügyük, a választási rendszer reformjáról szóló egyeztetésekre.

Figyelmébe ajánljuk