Narancsblog

Orbán Viktor betegesen félti a hatalmát, de mit művelne a Fidesz, ha nem állnának nyerésre?

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 27., 08:50
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tisztesség már régóta nem számít, és most már annyira a törvényesség sem.

A választásokhoz közeledve immár kézzelfoghatóvá vált az, amit eddig is lehetett sejteni: Orbán Viktor és fegyverhordozói semmitől sem riadnak vissza akkor, amikor a hatalom megtartásáról van szó, a törvényesség határán mozgó – vagy inkább már törvénytelen – kormányzati lépések egyértelműen arra játszanak, hogy lehetetlenné tegyék a kormányváltást. Ebben az a megdöbbentő, hogy az eddigi jelek szerint nincs is Magyarországon kormányváltó hangulat, ennek ellenére a Fidesz eszeveszett ámokfutásba kezdett. Mindez csak azt mutatja, hogy a kormányfőnek nagyon sok veszítenivalója van: a beteges hatalomvágyán túl most már ott van az a hatalmas vagyon, amelyet strómanjain keresztül felügyelhet, és amely csakis a NER Fidesznek lejtő szabályaival gyarapodhat tovább. De ne feledjük azokat a politikusokat (Farkas Flórián, Simonka György) és vállalkozókat (többek között Tiborcz István) sem, akik a Jóisten és Polt Péter tudja, miért nem álltak még bíróság elé.

A magára büszke vezető

A magára büszke vezető

Fotó: MTI

És úgy tűnik, nem volt elég a választási feltételek korábbi önkényes átszabása, az Állami Számvevőszék ellenzéki pártokat sújtó döntéssorozata, mert pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is megjelent a hadszíntéren. A testület bejelentette, hogy iránymutatásuk szerint az idei választáson egy amúgy minden törvényi előírásnak megfelelő párt akkor sem állíthat országos listát, ha, ha túl sok jelöltje lép vissza a választás napjáig – tudósított a 444.hu.

Az NVB iránymutatása értelmében országos listát csak az a párt állíthat, amelynek legalább 27 egyéni jelöltje van, akik minimum kilenc megyében és Budapesten vannak jelen. Ez jelenleg csak azért nem gátol meg egy teljes ellenzéki összefogást, mert olyan egyelőre nincs. Ám ha például az MSZP-Párbeszéd és a DK minimális megállapodásához csatlakozni akarna – persze, nem fog – az LMP, az Együtt és a Momentum, képtelenség lenne megegyezniük, mivel biztosan nem tudná az összes párt teljesíteni a minimumkövetelményt ahhoz, hogy egyenként is legyen országos listájuk. Az új iránymutatás alapján négy párt már éppen nem tudna koordinált egyéni jelöltekben megegyezni, maximum hárman tudnának összeállni.

A jelenleg csak kormánypárti delegáltakkal működő NVB-n keresztül a Fidesz azt próbálja bebiztosítani, amitől most igazából nem is kell félnie. És ehhez elég volt nekik annyi, hogy a szocialisták és Gyurcsányék egy egyelőre törékenynek tűnő megállapodást kössenek, hogy néhány vidéki körzetben körvonalazódni látszik néhány megegyezés, és – bár ez nem országos választási ügy – Hódmezővásárhelyen mindenki beállt egyetlen független jelölt mögé. Ha ennyitől berezelnek, mit lépnének, ha tényleg összeállna egy kormányváltásra esélyes formáció? Betiltanák a választást, mert..., mert Soros?

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 27., 08:50
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6
    tiszapolgári
    2018. január 28., 12:56
    yoyo

    Szerintem a padláslesöprés még messze nem történt meg. Majd ha a bankszámlákat zárolják.
  2. 5
    yoyo
    2018. január 28., 07:11
    4-es, a "lövetne" feleslegesen direkt megoldás volna. Hogy ezzel egyenértékű disznóságra képes lenne, azt viszont egyáltalán nem tartom lehetetlennek.

    Korábban, a lőteres cikknél ki is fejtettem. Épp elég, ha "spontán" indulatok szabadulnak el, és az államtól látszólag teljesen független "nemzeti erők" lépnek fel erőszakkal, ahogy a ligetvédőket se rendőrök inzultálták, és a választási iroda kopaszaihoz se volt semmi köze a fidesznek.

    A padlássöprés pedig már az első lépések között ott volt, ma már nem kell házról házra járni, elég mindenki magánnyugdíjszámláját átsöpörni az államkasszába.
  3. 4
    tiszapolgári
    2018. január 27., szombat 18:40
    Vajon lövetne-e? Képes lenne-e kijárási tilalmat bevezetni?
    Tegnap azt álmodtam, hogy felment a padlásunkra, elvitte dédnagymamám rokkáját, utána sajtótájékoztatót tartott, hogy ez az övé, technika órán csinálta.
    Ettől az embertől minden kitelik.
  4. 3
    naki
    2018. január 27., szombat 17:42
    Diktátor, köztörvényes bűnöző, Magyarország szenvedéseinek növelője.
  5. 2
    szegedi789
    2018. január 27., szombat 12:11
    - És mostanában olvashatjuk, hogy ezt a vagyont fenn is kell tartani, mert ugyebár hitelek, hitelek, hitelek... Szépen eljutunk/-ttunk oda, hogy nemzetgazdasági szinten van gebasz egy utópikus lehetőségű kormányváltás esetén...

    Már nemcsak külpol., nemzetbiztonság terén fényes a helyzet...

    - ÁSZ után most ez a döntés is mutatja, hogy lehet díszletellenzéknek lenni, de azért már kellene egy határt szabni... (2014-es indulásuk után, tudom, nehéz, ha már legitimiálni tetszettek a gránitszilárdságot...)

    Valami értelmeset mondani kéne. Nemcsak kora este bájcsevegni Olgával/Egonnal...

    Mert most úgy fest, hogy egy végtelenül megtépázódott (lezüllött? mennyire is?) és felaprózódott ellenzék indul neki egy állandóan szemetebbé és szemetebbé tett választáson. Ami nemhogy nem méltányos, de már szabad se... (30milliárdos propaganda számlákról még egy szót se ejtettünk.)
  6. 1
    sachs
    2018. január 27., szombat 10:09
    Miből tudjuk, hogy Orbánt más anyagból gyúrták, mint Nijazovot (Őexellenciája Szaparmurat Türkménbasi)?

    A türkménbasinak 3 milliárd dollár vagyona volt, Orbánnak csak 700 ezer forint. Na ugye. Azért ilyen szegény, mert az utolsó fillérig ránk költi a pénzét ez a jóember.

Komment írásához vagy regisztrálj