Szent Orbán csontváza megújul – Balog Zoltán kifizeti

  • narancsblog
  • 2013. december 15.

Narancsblog

Van egy kedves történet. Andrássy István gróf a Vatikánban járva tokaji aszúval kínálta meg a szentatyát. Ám amikor legközelebb Rómában járt, s fogadta őt a pápa, nem vitt magával a híres italból, amit XIV. Kelemen igencsak rossz néven vett. Andrássy széttárta karját, hogy cudar volt a termés, mire Kelemen megajándékozta őt elődje, a körülbelül 1500 évvel korábban uralkodó I. (Szent) Orbán csontvázával, akit tudvalevőleg a szőlő és bor védőszentjeként tartanak számon. Az értékes ereklyét 1771-ben szállították Andrássy lakhelyére, Monokra, jó ideig a családi kápolnában őrizték, aztán a helyi katolikus templomba került, ma is ott látható.

Ennél jobb előszava nem is lehetne egy borozó itallapjának.

A pohár fenekére néznek

A pohár fenekére néznek

Fotó: MTI

De tegyük fel, így történt, bár az talán nem véletlen, hogy az ereklye valódiságát senki sem firtatta. Valószínűleg azért, mert már a kortársak (240 évvel ezelőtt) is sejtették, hogy egy ilyen komplett, ráadásul másfél évezredes szerelvény eredetisége minimum kérdéses. Talán már akkor is sokkal életszerűbbnek tűnt, hogy Kelemen pápa kivett egy csontvázat a szekrényből (pont Rómában ne lett volna?), szépen becsomagoltatta, és mindenki ment a dolgára. Vélhetően ez lehet az oka, hogy Szent Orbán sosem vált szenzációvá, Monok nem lett búcsújáróhely, sőt, ha megnézzük a település honlapját, a nevezetességek menüpontban is csak a templom kapcsán tesznek róla rövid említést.

Persze mégis lehet tökeredeti a monoki ereklye. Láttunk mi már Szovjetunióból importált, Petőfinek mondott női csontvázat, aztán mégis micsoda tudós társaság vizsgálta! Ha arra azt lehetett mondani, hogy Petőfi, miért ne lehetne erre meg azt mondani, hogy Szent Orbán? Ami késik, nem múlik, ennek is eljött az ideje: az NKA miniszteri keretéből Balog Zoltán bagatell 2 millióval küldte meg Szent Orbán csontereklyéjének vizsgálatát. Ha Balázs Fecó 15 millát, Fenyő Miki meg Szikora Robi tízet-tízet kapott koncertre (lásd cikkünket), csak megér rongyos kétmilliót, hogy esetleg van egy olyan csontvázunk, ami 1800 éve egy pápáé volt?

És különben is? Lehetett volna nemet mondani egy olyan projektre, ami nemcsak „Orbán pápa (Szent Orbán) csontereklyéjének tudományos vizsgálatával”, de mindjárt a „felújításával” is kecsegtet? Na erre lennénk még csak igazán kíváncsiak! A felújításra!

Szóval nem csodálkozunk, hogy egy ilyen ajánlatra megnyílt a miniszter közpénzzel teli bukszája. Még úgy is, hogy nem régészek, történészek, netán biológusuk álltak elő az ötlettel, hanem a tavaly alapított Sacrafilm Kft., melynek a cégbírósági bejegyzés szerint csupán egyetlen tagja van: Koltay Gábor filmrendező. Tudják, ő rendezte az István, a királyt meg a Honfoglalást meg a Trianon-, a Wass Albert- és a Horthy-filmeket. Meg Puskás Öcsi temetését.

Úgyhogy lesz itt még tudományos szenzáció, csak győzzük kivárni e sokoldalú férfi minden bizonnyal kizárólag szakmai szempontok alapján készített vizsgálatának eredményét! Már csak azért is, mert valami azt súgja, hogy Koltay nemcsak azt fogja bebizonyítani, hogy az ereklye minden kétséget kizáróan eredeti, de talán azt is, hogy Szent Orbán valójában magyar volt.

Figyelmébe ajánljuk