Koronavírus-fertőzésben elhunyt Lövei Csaba nyíregyházi ellenzéki képviselő

Nekrológ

Koronavírus-fertőzésben hétfőre virradóra elhunyt Lövei Csaba tanár, nyíregyházi önkormányzati képviselő, a Szövetségben Nyíregyházáért ellenzéki frakció tagja. A politikust a nyíregyházi Jósa András kórházban kezelték.

A hírt a szabolcsihir.hu tette közzé. Lövei Csaba 1988-ban a Nyíregyházi Egyetem jogelődjén, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerezte diplomáját. Pályája során dolgozott általános iskolai tanárként, kollégiumi nevelőtanárként, pénzügyi-biztosítási területen és politikai kampányok szervezőjeként. A politikába a rendszerváltás idején kapcsolódott be, az SZDSZ megyei szervezője volt. Utóbb az Együtt-PM régiós koordinátoraként tevékenykedett, majd 2014-ben az Együtt-PM-jelöltjeként listáról lett a nyíregyházi közgyűlés tagja. 2019-ben egyéni körzetben nyert. A Mindenki Magyarországa, LMP, Függetlenek Egyesülete, JOBBIK, MSZP, Párbeszéd, Momentum, DK közös jelöltjeként jutott a nyíregyházi közgyűlésbe a 2019-es önkormányzati választáson, megelőzve a Fidesz városi elnökét.

Nemrég jelentette be: indul az idei ellenzéki előválasztáson a Mindenki Magyarországa Mozgalom szíveiben. Lövei megalkuvást nem ismerő politizálása miatt gyakori szereplő volt a sajtóban, így a Narancs.hu is többször beszámolt ténykedéséről. Legutóbb arról, hogy méregdrága új stadiont akar építeni a szabolcsi megyeszékhelyen a kormány.

 
Lövei Csaba
Forrás: Lövei Csaba Facebook

Lövei Csaba 58 éves volt, három egyetemista gyermek édesapja. Lövei a szó legjobb értelmében az ellenzéki politizálás egyik legjobb és legkövetkezetesebb képviselője volt, nemcsak vidéken, hanem az egész országban. Nem kötött alkut a Fidesszel, minden fontos ügyben nagy hangsúllyal, de tárgyilagosan szólalt meg. Szavának súlya volt. Ami most nagyon fog hiányozni.

Ő már a második a nyíregyházi képviselő-testületben, aki koronavírus-fertőzésben vesztette életét. Tavaly ősszel Adorján Gusztáv, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője hunyt el

Pártja, a Párbeszéd a következő szavakkal búcsúzott tőle a Facebookon: "Lövei Csaba mélyen hitt a tiszta közéletben. És nemcsak beszélt róla, hanem tett is érte: tucatnyi alkalommal leplezett le korrupciós ügyeket. Felkészült volt, tettre kész, egyenes, és páratlan bátorsággal küzdött a korrupció ellen. (...) Lövei Csabát a Párbeszéd saját halottjának tekinti."

Figyelmébe ajánljuk