A fák nevében – Csobánka bejelentkezett

  • narancs.hu
  • 2014. január 15.

Olvasói levelek

Helyreigazítási kérelmet küldött lapunknak a csobánkai önkormányzat, ennek azonban nem adunk helyt. El is mondjuk, miért.

Több mint két éve rendszeresen tudósít lapunk a pilisi faluban történtekről: legutóbb, múlt év decemberében egy meglehetősen indulatos hangvételű önkormányzati ülésről írtunk. A tudósítás miatt a csobánkai polgármester asszony, Winkler Sándor Józsefné helyreigazítási kérelmet küldött lapunknak, amelynek nem teszünk eleget – ellenben, afféle olvasói levélként kezelve, a tartalmát megosztjuk olvasóinkkal.

A polgármester asszony első kifogása az volt, hogy cikkünk azt állította, „engedély nélküli fakivágást követett el Csobánka község önkormányzata”. Holott, folytatja levelét Winkler Sándor Józsefné, az önkormányzat „mástól jogtalanul eltulajdonított idegen dolgot nem vett el, sőt az ügyben eljáró Pest Megyei Főügyészség sem tárt fel ilyen jellegű, de még egyéb enyhébb jogsértést sem”.

Nos, cikkünk mindössze ezt állította: a „történet még év elejére nyúlik vissza, amikor rendrakás ürügyével több száz fát vágtak ki a csobánkai temetőből és a mellette lévő területről, ami a helyi rendelet szerint védelmi rendeltetésű erdő volt, míg engedély nélküli tarvágással ki nem irtották”. Nem állítottuk tehát azt, hogy a fakivágást a csobánkai önkormányzat követte el – az viszont tény, hogy a helyi temetőben 2013 elején brutális fapusztítás történt. Az erről szóló, fényképekkel dokumentált cikkünket itt olvashatja. Ebben a cikkben az írtuk: a helyi „jegyző a képviselő-testület ülésén többszöri rákérdezés után végül kijelentette: senki sem kért engedélyt fakivágásra”.

Ki vágta?

Ki vágta?

 

Érdekes egyébként, hogy azt most a polgármester is elismeri lapunknak küldött levelében, hogy az eset kapcsán történt törvénysértés. Mint írja, „közérdekű bejelentés alapján a Pest Megyei Főügyészség közérdekvédelmi osztálya is eljárást folytatott a fás szárú növények kivágása ügyében, és (…) törvénysértésnek nem minősülő hiányosságokat, valamint olyan csekély jelentőségű törvénysértést tárt csak fel (kiemelés tőlünk – a szerk.), amely ügyészi fellépést nem tett indokolttá”.

A polgármester asszony továbbá kifogásolja lapunk azon állítását, hogy „jelenleg nincsen terv arról, hogy a temetői felújítási munkálatok hogyan fognak elkészülni, illetve ki lesz ennek a munkának a felelőse”. Winklerné ezzel szemben azt állítja, „az önkormányzat képviselő-testülete által meghozott határozat mellékletében kerültek csatolásra a kivitelezési tervek, és a kivitelezés koordinálásának felelőséről szintén határozott a képviselő-testület”.

Lapunk az október 17-ei ülésről készült beszámolójában a temetőfelújítással kapcsolatban az ülésről szóló, nyilvános jegyzőkönyvet idézte, mely szerint az egyik képviselő, Szigeti János építészmérnök a beruházásról azt mondta: „Még terv sincs arról, hogy ez hogy fog elkészülni, nincsen felelőse az egész beruházásnak, nincsen egyáltalán kitalálva, mi lesz ott. Van egy irkafirka rajzunk, amit lerajzolt egy kertész.”

Az ülésről szóló határozatgyűjtemény szerint a testület többsége „felhatalmazza egyben a polgármestert, hogy ezen összeg (4,84 millió forint – a szerk.) erejéig az összességében legelőnyösebb ajánlattevőkkel a kivitelezésre vonatkozó szerződéseket megkösse”. Ennek értelmében a kiviteli terv nem is lehetett a testületi ülés időpontjában kész, hiszen ez csak ezt követően készülhetett el, miután a polgármester gondos és felelős döntést hozott a kivitelezőt illetően. (Bizonyára így tett.) A határozat egyébként nem is jelzi, hogy kiviteli terv lenne hozzá csatolva. Jelenleg egy látványterv található az önkormányzat honlapján a temető átalakítását illetően, és egy parcellarendezési terv. Ezek azonban nem kiviteli tervek. Ha azóta készült is ilyen, az természetesen nem zárja ki az idézett képviselő akkori állítását.

Nem mellesleg cikkünkben nem csupán egyvalakit, hanem – más téma kapcsán – például magát a polgármestert is idéztük:

„Winkler Sándor Józsefné: Én azt gondolom, hogy idáig semmilyen kárt nem okoztunk a falunak három év alatt.

Szigeti János: Többmilliós kár a fakivágás, például!

Winkler Sándor Józsefné: Jó, akkor a fakivágás az kár. Majd dönt róla a főügyész…”

Végül a polgármester asszony kifogásolta azt a kijelentést, „miszerint a polgármester 4,8 millió forintot szavaztatott meg a temető további rendbetételére”. Az önkormányzat, írja Winklerné, „határozattal döntött arról, hogy a temető rendezési tervét elfogadja, és mindehhez 4 840 000 Ft összeget biztosít. A döntés hatalmazta fel továbbá a polgármestert arra, hogy a nevezett összeg erejéig az összességében a legelőnyösebb ajánlattevővel a kivitelezésre szóló szerződéseket megkösse.”

Cikkünkben ez a mondat szerepelt: „A történet most azzal folytatódik, hogy Winkler Sándor Józsefné polgármester 4,8 millió forintot szavaztatott meg a temető további rendbetételére.” Az ülésről szóló nyilvános jegyzőkönyvben szerepel, hogy a felújításról szóló előterjesztés a polgármesteré, aki maga kéri fel szavazásra a helyi képviselőket, akik azután meg is szavazták azt. A magyar nyelv szabályai szerint ezt szavaztatásnak hívják. Az összeget valóban kerekítettük: lefelé.

Figyelmébe ajánljuk