Megszállottság és amatőr filmkészítés elkerülhetetlenül kéz a kézben jár, az áldozathozatalhoz szükséges eltökéltség nélkül az ipar keretein kívül szinte lehetetlen bármit létrehozni a legdrágább művészeti ágban. A fillérekből forgatott, de végül magas szintű tehetségről és elszántságról tanúbizonyságot tevő filmek, a Blair Witch Projecttől a Primerig, ma már a független filmkészítés büszkeségei. De még érdekesebbek viszont azok az alkotások, amelyek áldott tehetségről nem, csak valamiféle földöntúli monomániáról tesznek tanúbizonyságot.
Ennek a hagyománynak a megkerülhetetlen ikonja Ed Wood, vagy James Francónak köszönhetően tizenöt évvel a The Room bemutatása után újra érdekessé vált Tommy Wiseau: elkötelezett, önjelölt vizionáriusok, akiknek műveire minden idők legrosszabb filmjeiként hivatkozik a kuncogó közönség.
Ám Wood vagy Wiseau minden gúnyolódás ellenére sikeresek: hány másik trashfilmrendezőre emlékszünk még az ötvenes évekből? Hány önjelölt géniusz mondhatja el magáról, hogy filmje akkora kultuszt generált, hogy a megtekintéséhez már egész rituálék kapcsolódnak?
Mint a vászon kiskanalakkal való dobálása a The Room esetében.
| ||
Wood és Wiseau olyan tömegből emelkedtek ki, akik közül sokan sosem értek el pár száz nézőnél többet, miközben filmjeikből – bár valóban igényelnek bizonyosfajta hangoltságot a befogadó részéről – kirajzolódik egy azonnal felismerhető, többé-kevésbé koherens alkotói világ. A hétköznapi dilettánsok aligha juthatnak el idáig, esetükben az sem evidens, hogy a Nagy Művet befejezik-e valaha.
Ezek közé a beváltatlan ígéretek közé tartozik Richard Gazowsky pünkösdista lelkipásztor San Franciscóból, aki az ezredfordulón isteni sugallatra fogott neki elkészíteni minden idők legnagyobb, legjobb, legfontosabb (stb.) keresztény science-fiction filmjét. A mű címe: Gravitáció: József története.
Richard Gazowsky negyvenéves koráig egyetlen filmet sem látott, ám amikor bepótolta ezt a hiányosságát, az Úrnak is eszébe jutott, hogy Gazowsky lehetne az a filmrendező, aki közvetíthetné üzenetét az emberiség irányába. A tervezett mozi afféle átmenet lett volna a Star Wars és a Cecil B. Demille-féle Tízparancsolat között, az elérhető információk alapján közeli rokona a világmagyarázat-iparban konkurens szcientológusok Háború a földön című űroperájának, annak költségvetése, médiatámogatása és profi stábja nélkül.
| ||
Meg persze az is fontos különbség, hogy a Háború a földön ugyan ma már minden idők legrosszabb filmjeinek sorát gazdagítja, legalább elkészült, Gazowsky vállalkozásának viszont csak egy dokumentumfilm állított emléket. Az Audience of One, azaz Egyszemélyes közönség Gazowsky egyik monológjából vette a címét, miszerint a József története egyetlen nézőnek, mégpedig az Úrnak készül, akinek – mint egy későbbi prédikációból kiderült – az a nagy szerencséje, hogy „már látta a teljes művet, és a gyülekezetnek csak le kell forgatnia”, így
végül nem érte csalódás, hogy a film nem készült el.
| ||
Mike Jacobs dokumentumfilmje leköveti azt a folyamatot, ahogy Gazowsky az isteni parancs nyomán mozilázba hergeli az egész gyülekezetet: mindenkiből önjelölt forgatókönyvíró, díszletes és színész válik, majd amikor sikerül összegyűjteniük pár tízezer dollárnyi adományt, az egész kompánia elutazik San Franciscóból Olaszországba, hogy leforgassák minden idők legfontosabb filmjét. A néhány felbérelt filmes szakember mellett szedett-vedett társaság verődik össze a forgatáson, amatőr színészek küszködnek a néhány mondatos szerepükkel, és az alkotók még ekkor is azon vacillálnak, jó dramaturgiai megoldás-e az, ha az űrbéli idegenek rovarrá változtatják az egész emberiséget, hogy aztán eltaposhassák őket.
Esetleg jó ötlet-e a forgatókönyvbe bedolgozni egy űrbéli retró futurista Starbucksot, vagy ez már nagyon emlékeztetne a Star Wars kocsmajelenetére. Az olaszországi forgatás nem tartott tovább néhány napnál, a pénz és a lendület is hamar elfogyott, viszont a pásztor még jobban beleélte magát az Úr választott filmrendezőjének szerepébe. Olyan öltözékben és aurával járkált a forgatáson, mintha nagymenő maffiózóként szemlézné A Keresztapa munkálatait: mindeközben a technikai nehézségek és a fizetés hiánya miatt néhányan kezdik elveszíteni a hitüket.
Egy kevésbé megszállott filmkészítő számára talán az olaszországi fiaskó is elég lett volna, de Gazowskyt nem ilyen fából faragták: hazaérve – természetesen a gyülekezet pénzéből – kibérelnek egy stúdiót, hogy blue screen előtt folytathassák a munkálatokat. Abból a néhányból is egyre több szakember hagyja el a süllyedő hajót, közben pedig San Francisco városa is intézkedéseket foganatosít a gyülekezet ellen, mivel sem a stúdió, sem a nekik otthont adó épület bérleti díját nem fizették. A pásztor német befektetőkről hadovál, akiket senki sem látott, és techvásárokra jár, hogy még jobb felszereléssel fejezhesse be nagy művét, amelyből mindaddig összesen két beállítást sikerült leforgatni.
Családtagjai és akik a legnagyobb hittel bírtak, az utolsó pillanatig Gazowsky mellett maradtak, még azután is, hogy a gyülekezetet kitették a főhadiszállásukról. Ám a pásztor még ekkor is mert nagyot álmodni, egyik késői prédikációjában a következő haditervet vázolta fel:
évente 47 film; egy keresztény vidámpark; 8 tévécsatorna; feltalálni az első kamerába való, élő, organikus mikrochipet;
egy légitársaság saját repülőtérrel; (ezt a hívek körében különösen nagy örömmel fogadták); 27 turistaközpont szerte a világban; saját űrprogram; a Mars benépesítése. Senki sem tett fel kérdéseket.
Richard Gazowsky végül természetesen csődbe vitte saját magát és a gyülekezetét is, de ennél nagyobb baj nem történt. Gazowsky egyébként ránézésre ártalmatlan figura: egy kissé pohos, kopaszodó mackó, aki nem tűnik sem túl okosnak, sem túl veszedelmesnek. Hogy valamiféle karizmával mégis sikerült filmfanatizmusba hergelnie a gyülekezetét, az egyszerre tanmese arról, hogy a megszállottság még a művészetben sem mindig önérték (pláne, ha semmi más nem társul mellé), és hogy a legelvadultabb és reménytelenebb vállalkozásokhoz is lehetséges követőket találni.
Végül is, nagy szerencséje volt a San Franciscó-i gyülekezetnek, hogy pásztoruk nem a ciános Kool-Aidért rajongott.
