Bele fogunk fulladni a szarba, ha nem tanulunk a ganajtúró bogaraktól

szerző
Sepsi László
publikálva
2017. nov. 09., 12:10
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Radikális változásokra van szükség fekáliafronton.

Nem írtak még olyan lelkes könyvet a szarról, mint David Waltner-Toews. A címében Darwin alapművére rájátszó A fekália eredete bámulatos bevezetés az emberi és állati salakanyag okozta modern problémák történetébe, amely újra és újra arra emlékeztet, hogy a bolygónkat elárasztó szartömeget nem lehet csak úgy lehúzni a vécén. Az ürülék olyan meghatározó eleme egy ökoszisztémának, mint a táplálék – ne feledjük, hogy a légkörben lévő oxigén is egyes organizmusok anyagcsere-folyamatainak köszönhetően került oda –, mégis, a mindenféle bélsarak fenntartható kezelése, újrahasznosítása és semlegesítése olyan komplex dilemmákkal jár, amelyek egyszerre bírnak egészségügyi, gazdasági, biológiai és kulturális vetülettel. Ráadásul egy-egy részterület megoldása még súlyosabb gondokat okozhat valahol máshol. Megfelelő nyelvünk is alig van rá, hogy beszéljünk róla: a szövegszerkesztő most is lelkesen aláhúzogatja a „szar" szót, az olyan szakkifejezések viszont, mint a „biológiai hulladék" leginkább csak elfedik és életidegenné teszik a konkrét kihívásokat, például azt, ha tyúkszar került az ivóvízbe. Waltner-Toews szerint, „ha nem változtatunk azon, ahogy a szarról gondolkodunk, mindörökre arra ítéltetünk, hogy nyakig benne éljünk”. Mivel ezt a sorsot szeretném elkerülni, lássuk, mit tanulhatunk a költőként és regényíróként is ismert járványügyi szakembertől.

1. „Az nemcsak egy székletminta, hanem a régi éned.”

Egy ember naponta átlagosan 150 grammnyi székletet ürít, a vegetáriánusok valamivel többet, mert ők több emészthetetlen növényi rostot esznek. Ennek a 150 grammnak a háromnegyede víz, tartalmaz továbbá rostokat, zsírt, elhalt sejteket, nagyjából ezerfajta baktériumot, azokból köbmilliméterenként 1011 példányt, illetve említésre méltó mennyiségben nitrogént, foszfort, káliumot, szenet. A bevitt étel kalóriaértékének nyolc százalékát ürítjük, amivel egészen hatékonyak vagyunk, mert például az elefántoknál ez az arány hatvan százalék. Következésképp az elefántszar tápértéke igen magas.

false

 

Mindez azt is jelenti, hogy eltekintve a fertőzésveszélytől és a kulturális tabuktól, csak az energiabevitelt figyelembe véve egy ember életben tudna maradni szarevéssel, igaz, felettébb sokat kellene belőle fogyasztania. Összesítve, a Földön élő 7,6 milliárd ember évente 435 millió tonna székletet ürít, fejenként átlagosan 55 kilót. Ehhez jön a haszonállataink szartermelése: 1,4 milliárd marha, 19 milliárd csirke, egymilliárd sertés, és 1,8 milliárd kecske meg birka. És ők nem napi 150 grammot ürítenek.

2. Guanó nélkül nincs modern világ.

Nemcsak az a baj, hogy túl sok a szar a bolygón, hanem hogy rossz helyen. Az urbanizáció és az iparosított állattenyésztés előtt az emberi és állati ürülék sokkal egyenletesebben oszlott szét a természetben, könnyebben visszakerült annak körforgásába, jelenleg viszont a nagyvárosok és a hatalmas állattelepek környékén túlkínálat van belőle. Mindeközben az ürülék teli van hasznosítható ásványi anyagokkal és energiával. Például a magas nitráttartalmú denevérszarnak kiemelten fontos szerepe volt a modern ipari társadalmak létrejöttében. Mint arra a korabeli tudósok rájöttek, a tizennyolcadik és tizenkilencedik században felfedezett jókora guanólerakatok egyaránt alkalmasak trágyázásra és robbanóanyagok előállítására. A főképp Dél-Amerikából importált denevérszar a mezőgazdaság fellendüléséhez, és így népességrobbanáshoz vezetett, ám az erőforrások gyors merülése hamar nemzetközi konfliktusokat szült, ilyen volt a Spanyolország, Chile és Peru közt kirobbant „Guano-háború". Habár a madár- és denevérszar valóban tartalmaz a robbanóanyagokhoz szükséges ammónium-nitrátot, túl sok kell hozzá belőle, így ma már ezt előnytelen megoldásnak tartják.

false

 

Fotó: Wikimedia CC Sanchezn

3. Hova szarjak?

Evolúciós ösztöneink, kultúránk és a józan paraszti ész csupa ellentmondásos választ adnak arra a kérdésre, hogy mihez is kezdjünk saját salakanyagunkkal. Ha meg akarom védeni magam a ragadozóktól és a betegségektől, akkor minél távolabb kell tartanom székhelyemtől a székletem; ha ki akarom jelölni a területemet, és netán odacsalni a párzásra vágyó nőstényeket (mint néhány állatfaj teszi), akkor minél közelebb. Trágyázhatok vele, hogy jobb legyen a termés, ám ez annak kockázatával jár, hogy ételem beszennyeződik. A higiénikus emberfelfogásnak hála testi funkcióinkra sokszor valamiféle alantas tevékenységként tekintünk, és igyekszünk kiszakítani magunkat abból a biológiai körforgásból, amelynek részei vagyunk, ha tetszik, ha nem. Ez a higiéniakultusz vezetett oda, hogy a szart próbáljuk eltartani magunktól, szőnyeg alá söpörni vagy – mint sokáig szokás volt – egyszerűen kilöttyintjük az ablakon. Mindez hol bámulatos emberi teljesítményekhez vezetett, mint a Cloaca Maxima nevű gigantikus csatornarendszer az ókori Rómában vagy Thomas Crapper vízöblítéses vécéje, hol pedig katasztrófákhoz, mint az 1850-es évek Londonjában, amikor a szennyvízzel telepumpált Temze nem csak elviselhetetlenül bűzlött, de kolerajárvánnyal is sújtotta a várost.

Nem kell elmennünk a Monsturd című szarszörnyes horrorig vagy Michel Gondry zseniális rövidfilmjéig ahhoz, hogy lássuk, milyen erővel birkózik az emberi kultúra a székletiszonnyal. Héraklész ötödik próbája nem véletlenül volt ganajozás Augiász istállójában: amikor hősünk eltérített folyókkal öblítette ki a felgyűlt trágyát, elmosva ezzel a Peloponnészoszban terjengő bűzt, nem csupán a vízöblítéses vécét előlegezte meg, hanem az emberiség tiszta, szarmentes élet iránti igényét is deklarálta.

4. Sziszüphosz egy ganajtúró bogár

Waltner-Toews egy közismert ötlet következményeivel illusztrálja, miért is annyira nehéz választ találni a felgyűlt állati és emberi fekália kezelésére. Visszatérő koncepció, hogy a nagyüzemi állattenyésztés során keletkező biogázokat és szerves hulladékot a trágyázáson kívül hasznosíthatnánk a kimerülő erőforrások helyett fűtésre és áramtermelésre. Igen ám, de ennek hosszú távon az lenne a következménye, hogy az emberiség energiaellátása hatalmas marha-, disznó- meg csirketelepektől válna függővé, hiszen rászorulnánk, hogy ezek az állatok továbbra is nagy mennyiségben termeljék nekünk a szart.

Ennél persze felmerültek kisebb, lokálisan használható koncepciók is. 2011-ben Mitsuyuki Ikeda rájött, hogyan szintetizálhat mesterséges húst fekáliát is tartalmazó szennyvízből: a műhús 63 százalék proteint, 25 százalék szénhidrátot és 3 százalék zsírt tartalmaz, és állítólag olyan íze van, mint a marhának. A szintén japán Mayu Yamamoto marhatrágyából állított elő vaníliát, ám ebben az esetben is az a kérdés, hogy képesek lennénk-e túllépni kulturális tabuinkon, és olyasmit enni, ami ennyire közel van a szarhoz. A további újrahasznosítási gyakorlatok közt találjuk a papírgyártást elefántszarból, építési anyagokat és plasztikot tehéntrágyából, vagy éppen a trágyán nevelt rovarok felhasználását a takarmányozásban gabona helyett.

A fekália eredete újra meg újra visszatér David Waltner-Toews kedvenc állatfajához, a ganajtúró bogarakhoz. Az egyik legátszellemültebb passzusban a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeknek az Egyiptomban szentként tisztelt bogaraknak az egyik alfaját latinul Sisyphusnak hívják, mint a sziklát görgető alakot a görög mitológiában. Waltner-Toews olvasatában a sziszifuszi szargörgetés egyáltalán nem hiábavaló vagy abszurd. Ellenkezőleg: mind jobban járnánk, ha példát vennénk a szarból várat építő ganajtúrókról, és megtalálnánk magunk és bélsarunk helyét a természet rendjében.

false

 

Fotó: Wikimedia CC


____ 

Sepsi László (1985) író, szerkesztő, kritikus, elsősorban popkultúrával, zsánerirodalommal és filmekkel foglalkozik. Kötetei: Pinky (2016), Ördögcsapás (2017). Blogja, a Paratéka minden csütörtökön jelentkezik.

szerző
Sepsi László
publikálva
2017. nov. 09., 12:10
kommentek
6
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 10., péntek 11:29
    Szarabusz Program.
  2. 5 rworse
    rworse
    2017. november 09., csütörtök 21:53
    Szkarabeusz Program.
  3. 4 hóvarjú
    hóvarjú
    2017. november 09., csütörtök 16:01
    Bele fogunk? fulladni a szarba? Akkor a NER-ben jelenleg mi a tökömet csinálunk?
  4. 3 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 09., csütörtök 15:23
    „egy ember életben tudna maradni szarevéssel”

    Ez egészen biztosan nem igaz. Egyrészt úgy tudom, hogy a fekáliából hiányoznak az életfontosságú vitaminok, márpedig a C-vitamin tartós hiánya skorbutot okoz, az pedig a fogak kihullásával járhat, és fogak nélkül nehezen birkóznánk meg a keményebb, darabáru kiszerelésű táplálékkal. Másrészt, ahhoz, hogy a gyomor az ürülékből elegendő tápanyagot tudjon kiválasztani, olyan nagy mennyiséget kellene belőle megenni, hogy az előbb-utóbb teltségérzetet, csömört okozna. Arról nem beszélve, hogy még a legfinomabb étel is hamar unalmassá válhat, ha kizárólag csak azt esszük, ezért is szoktunk például a bejgli mellé bekapni egy-két zselés szaloncukrot.
  5. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 09., csütörtök 15:19
    Néhány bizonyíték arra, hogy az ember NEM AKAR rögtön megszabadulni az ürüléktől:

    – Kárpátalján a használt vécépapírt nem szabad lehúzni, hanem a vécécsésze mellé odakészített vödörbe kell tenni. Látszólag azért van erre szükség, mert a lehúzott papír dugulást okozna a túl keskeny átmérőjű és elhanyagolt csatornahálózatban. Ám valójában arról van szó, hogy a széklet, még ha nyomaiban is, de az ember közelében maradhasson, hogy ne érje őket traumaként a búcsú.

    – A MÁV minden további nélkül megtehetné, hogy feltölti a személyvonatok víztartályait, de nem teszi. Valószínűleg azért, hogy szegény kakadarab nehogy lezúduljon a talpfákra, ahol nagyon megütné magát.

    – Vannak jószándékú emberek, akik direkt nem húzzák le maguk után a vécét, hogy ha esetleg egy olyan orvostanhallgató megy be utánuk a fülkébe, aki diagnosztikai analitikus akar lenni, szabadon elemezhesse az ingyen székletmintát.

  6. 1 sachs
    sachs
    2017. november 09., csütörtök 14:05
    Érdemes kicsit elgondolkozni a "megsemmisít" kifejezésen. Hogy milyen megtévesztő. Ugyanis nyilvánvalóan semmit sem lehet megsemmisíteni. A dolgokat lehet máshová vinni, dugdosni ide-oda, elásni, elégetni (széndioxid, globális felmelegedés), a lényeg, hogy ami mérget kiengedünk, az velünk marad.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Sepsi László

Pocsék filmek, elfeledett könyvek és egyéb gyanús tárgyak a kultúra bűzösebbik feléből. Minden korosztály számára csak szülői felügyelettel ajánlott!

Sepsi László
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk