Nem a méret a lényeg: Arany János szókincse a legnagyobb, mégse ő a legjobb költő

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018. márc. 18., 10:00
kommentek
10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Megszámolt szavak. Mit jelent, hogy Arany szókincse volt a legnagyobb, és miért nem érdekel ez minket?

Van valami irritáló az irodalomban és általában a művészetekben. Pontosabban sok minden lehet bennük irritáló, akár termékeny, akár terméketlen módon, ami azonban egészen biztosan gyakori émelygést okoz befogadói oldalon, az a teljesítmény, a hatás mérhetetlensége. Régi siráma ez az olvasói közösségeknek: egyszerűen nincsen egy általánosan használható mércerendszer a kezünkben, amivel meg tudnánk állapítani egy könyvről, hogy jó-e vagy sem. Ha költészetről beszélünk, még lehetetlenebb a helyzet: képtelenség megmondani, hogy általában mitől jó egy vers, de ha nem általánosságban próbálkozunk, hanem egy egyedi szöveggel, akkor sem vagyunk sokkal könnyebb helyzetben.

A popkultúrában ábrázolt költészetértelmezési probléma ikonikus pillanata volt, amikor a Holt költők társasága című filmben a Robin Williams alakította irodalomtanár arra buzdította diákjait, hogy tépjék ki, semmisítsék meg a tankönyvükben szereplő úgynevezett Pritchard-skálát. A háttérben megszólalt valami lelkesítő zene is, a srácok téptek, a tanár büszkén somolygott, Pritchard szakadt, helyére meg mi került: valami impresszionisztikus-romantikus beleérző líraértelmezési elv, carpe diem satöbbi. Ha magáról az olvasásról beszélünk, feltétlenül üdvözlendő ez a tépés, kamaszok számára kifejezetten ajánlott technika ma is.

A kérdés ugyanakkor kérdés marad: mi áll az irodalmi hatás hátterében?

A mérhetetlen teljesítmény és a megmagyarázhatatlan hatás kifejezetten rémisztő. A sport világos szabályaival gyökeresen ellentétes, inkább a kábítószerek kínálta élményhez van köze: mintha kívülről néznénk magunkat, érzékileg felfogva, mi történik, de intellektuálisan abszolút tanácstalanul. Utólag persze így-úgy igyekszünk magyarázni, mit éltünk át, de a maga konkrétságában nem vagyunk képesek megragadni a hatás mibenlétét. Miért küzdök a könnyeimmel, miért rándul görcsbe a gyomrom, miért romlik el, vagy épp ellenkezőleg, javul meg a kedvem néhány sornyi szövegecske olvasásától, egyáltalán, mi történik velem ilyenkor? Mondhatjuk, hogy a kritikusok hivatottak kifejezni helyettünk mindazt, amit mi nem tudunk megmagyarázni, de hát mi van, ha olyat mond egy kritikus, amivel nem értünk egyet, ha velünk más történt, mint amit ő leírt? Nem hiszünk nekik, nem bízunk bennük, sőt azt gondoljuk, hogy az irodalmi élmény elrontói ők, akik parazitaként rászívják magukat a művekre, és úgy okoskodnak.

Kell, hogy legyenek objektíve megragadható jelei és jellemzői az irodalmi nagyságnak, halljuk és mondjuk az igényt nap mint nap, és mivel ennek az akaratnak az intenzitása nem látszik csökkenni, valamilyen módon az igény ki is termeli a maga magyarázatait. Amik persze olyanok, amilyenek.

A napokban ért véget az úgynevezett Arany-év, az Arany János születésének 200. évfordulóját megünnepelni hivatott rendezvénysorozat, ami rengeteg nagyszerű programból és nem kevés blődliből állt össze (ahogy ilyenkor lenni szokott, ha már benne volt valamiben az „arany” szó, jött rá a pályázati pénz). Persze ahhoz képest, hogy Németh Szilárd volt az évad egyik fővédnöke, nem is sikerült rosszul az egész, bár például a kíméletlenül átszellemülő Kovács Ákos magánszámát így is jó idő lesz, mire ki bírjuk heverni.

De nem erről akartam beszélni, hanem hogy az emlékév tanulságait levonni igyekvő egyik rádiós beszélgetésben hangzott el többször is Arany nagysága mellett az az érv, hogy ő a legnagyobb szókincsű „költőnk”. Azért hangzott el rövid időn belül többször is, mert a műsorvezető ez irányú felvetésére elsőre és talán másodikra sem reagáltak a meghívott irodalmárok, így szerencsétlen konferansziénak harmadszor is neki kellett futnia.

Arról van szó tehát, hogy az irodalmár vendégek hosszas elemzése Arany irodalmi teljesítményét és jelentőségét illetően nem volt elég, kellett valami kézzelfoghatóbb bizonyíték is arra, miért nagy költő az ünnepelt. Valami, amit mindenki ért, mint mondjuk három olimpiai arany, négy Guinness-rekord, a valaha készített legnagyobb lángos, leghosszabb hot dog.

Hát tessék: ő írta le a legtöbb szót.

Ez ugyanakkor nem egy friss probléma, más szerzőkkel már évtizedek óta megy a hasonló érvelés (és nem magyar jelenségről van szó csupán, félreértés ne essék, más irodalmakban is elő-előjön a mennyiségi érv), Petőfi, Jókai, Zrínyi, sőt Radnóti és mások szavai is megszámoltattak már. Régebben ez egy nagyon komoly meló volt, tényleg végig kellett nyalni a könyveket, ma már segít a számítástechnika is, ha kell, de a régi iskola is működik mellette azért.

2015-ben az Origo Techbázisa írta meg, hogy megvan a bizonyíték: Arany a legnagyobb szókincsű magyar költő. Mester Tamás adatelemző, a cikk szerzője a big data technológia segítségével készített részletes elemzést különböző magyar költői életművekről. Betáplálták Aranyt, Petőfit, Vörösmartyt, Adyt, Babitsot és József Attilát a gépbe, az pedig kidobta, hogy a rekorder Arany 287 425 szót írt le lírikusi életművében, ebből 59 697 volt egyedi szó, egyedi szótő pedig nagyjából 16 000, ez pedig 20,77%-os arányt jelent a leírt és az egyedi szavak használatában.

Petőfi ehhez képest 154 721 szót írt le, amiből 32 855 volt egyedi, és nagyjából 9600 az egyedi szótő, vagyis ő kicsit jobb arányban (21,23%) dolgozott. Ha csak a százalékos teljesítményt nézzük, ugyanakkor József Attila a befutó, nála 31,26% az egyedi és a leírt szavak aránya.

De mi következik mindebből a költészet értelmezésére/értelmezhetőségére nézve? Az a gyanúm, hogy semmi.

false

Most, a bicentenárium tiszteletére megjelent három vaskos kötetben (869, 964 és 1177 oldalon) Arany János költői nyelvének szótára, Beke József gyűjtésében. Beke, akiről a Balázs Géza által jegyzett előszóból megtudjuk, hogy „Nagykőrösön Arany János-kultuszban nevelkedett”, már tapasztalt szótárszerző: összeállított korábban Bánk bán-szótárat (2882 címszó), Zrínyi-szótárat (6882 címszó) és Radnóti-szótárat is (5153 címszó). Az Arany-szótár, ami tehát csak a lírikusi életművet gyűjtötte fel, 22 423 szócikket tartalmaz, vagyis Beke analóg technikával ennyit szedett össze a verses munkákból, ami a Mester Tamás-féle 59 697 szóhoz viszonyítva reálisnak is tűnik, mert a Mester-féle mérés a verses műveken kívül a többit (cikkek, naplók, levelek stb.) is számba vette.

Beke nyolc évig dolgozott, a big data gondolom öt nanoszekundumig, amiből szintén nem következik semmi.

Tegyük hozzá, Beke szócikkeket írt idézetekkel és magyarázatokkal (ez indokolja a terjedelmet), a Mester-féle mérés ehhez képest pusztán számszerűsítette a költői oeuvre-t.

Balázs, aki szerzőként korábban a Jókai-szótár összeállításában maga is részt vett, említett előszavában azt írja: „Ameddig nem született meg a Petőfi-szótár, fogalmunk sem volt, hogy Petőfi Sándor költői-írói életművében hány szót használt. A négykötetes szótár megszületett (szerk.: J. Soltész Katalin, Szabó Dénes, Wacha Imre, Gáldi László, 1973–1987), s azóta tudjuk, pontosan: 22 719 szót.”

Rendben, tehát akiknek álmatlan éjszakáik lettek volna, mert nem tudták, hogy Petőfinek pontosan mekkora volt a felhasznált szókincse, azok 1987 óta jól alhatnak, mert itt van, feketén fehéren: huszonkétezer-hétszáztizenkilenc.

Akik Arany miatt forgolódtak pislogva éjszakánként, végre szintén elnyugodhatnak: huszonkétezer-négyszázhuszonhárom. Majdnem ugyanannyi, de ne dőljünk be, Petőfitől ez a teljes életműre vonatkozik, Aranytól, még egyszer mondom, csak a versekre; vagyis Arany Petőfire is köröket ver, ergo tényleg ő a legnagyobb király. Tegyük hozzá rögtön, a király Arany nyolcadik legtöbbet használt szava (748 előfordulással) – Beke ugyanis gyakorisági listákat is mellékel a könyvében.

Azt mondják, a költő megnevező. Igaz. Ebből az következnék, hogy a szókincs és a megnevezés ténye szorosan összefügg. Minél nagyobb szókincs, annál több megnevezési lehetőség, annál nagyobb költő. Nem egészen így van. A tudomány is megnevez, méghozzá pontosan. Azt mondja például: alifás halogénvegyületek. Vagy azt mondja: odvas keltike. Vagy azt mondja: parerga és paralipomena. De valahogy a versben mégsem erről van szó. A szókincs ajánlatos, de nem döntő költői tulajdonság. Úgy látszik, a versben nem megismertetni kell, hanem ráismertetni.

Ezt már Nemes Nagy Ágnes írta Szó és szótlanság című könyvében, aminek idecitálásával véletlenül sem abbéli véleményemet akarom alátámasztani, hogy Arany ne lenne nagyon nagy költő, mint hogy azt gondolom, nagyon is az. Inkább csak azt szeretném Nemes Nagy szavain keresztül még egyszer aláhúzni, hogy

a költészet hatása független mindenféle objektíven mérhető adattól.

Ha pusztán a megnevezés lenne a kulcs, valóban a tudomány nyelve lenne a leggazdagabb, s ezt nem csak Nemes Nagy, de Esterházy is így gondolja (Az elefántcsonttoronyból):mi legyen a szakszókkal, hisz a biológia minden élőlényt meg tud nevezni, és az van vagy hatmillió”. Nemigen kell bizonygatni, hogy a száraznak elkönyvelt szaknyelv és a gazdagnak gondolt költői nyelv viszonyában milyen alapvető módon cáfolódik meg a mennyiségi mutató komolyan vehetősége.

false

Amikor tehát a rádiós műsorvezető harmadszorra is elmondta, hogy Arany szókincse a legnagyobb, irodalmár vendégei azért hallgattak el zavartan néhány másodpercre, mert ennek vajmi kevés köze van Arany jelentőségéhez. Nem véletlen talán az sem, hogy a szerzői szótárak összeállítói között elvétve sem találunk irodalmárokat. Egyszerűen nincsen az irodalmi életműre vonatkoztatható relevanciája annak, hogy pontosan hány szót használt egy-egy szerző, és abból hány volt szótő-előfordulás, illetve milyen volt az arány az összes leírt szó és az egyedi szóhasználatok között. Attól még, hogy megszámolom az Őszikék szavait, nem fogok megtudni semmit az elmúlásról, hogy ilyen bornírtan összegezzem a mondandómat.

Mindezzel együtt is azt gondolom, hogy nem felesleges egészen az Arany-szótár kiadása, sőt, valószínűleg egy magára valamit is adó kultúrában kell, hogy helye legyen az ilyen jellegű munkáknak. Csak ne felejtsük el, miközben önfeledten hivatkozunk az általuk feltárt mennyiségi adatokra, hogy ezek az égadta világon semmit sem mondanak el az adott életmű jelentőségéről; így a költészetolvasás okozta irritációnkra sem jelenthetnek hatékony gyógyírt (szerencsére). A viszketés, ha tovább olvasunk, előbb-utóbb újult erővel vissza fog térni.

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018. márc. 18., 10:00
kommentek
10
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 10
    rworse
    2018. március 19., hétfő 09:08
    Angliában irdatlan mennyiségű tanulmány, monográfia, elemzés, köztük kifejezetten nyelvelemzés (számolgatják, hogy milyen szavak, hányszor, mikor...) látott napvilágot arról, hogy miért olyanannyiranagyonlegnépszerűbb Agatha Christie. Kár, hogy engem nem kérdeztek, mert én megmondom két szóban. Idill, tündérmese.
    Arany? Animatio, balladaihomály.

    Na ez is elintézve. Ugorgyunk.


  2. 9
    tiszapolgári
    2018. március 19., hétfő 07:18
    Furcsa irányt vettek a kommentek, ugyanis a szerző nem vonja kétségbe Arany János nagyságát: „véletlenül sem abbéli véleményemet akarom alátámasztani, hogy Arany ne lenne nagyon nagy költő, mint hogy azt gondolom, nagyon is az” – írja.
    Hanem arról ír, hogy Arany nagyságát alátámaszthatják-e a mennyiségi mutatók, és arra jut, hogy szerinte nem támaszthatják alá.
    Hogy ebbe mi a tökömet lehet belekötni, nem értem.
  3. 8
    Cheyenne
    2018. március 18., 17:45
    Hogy Krusovszky jeles vagy jelentős irodalmár lenne, nos, ez tényleg erős állítás itt a kommentmélyi ugaron.. Hogy miért is van nekije ez az izé rovata itten, ez pedig a magyar irodalmár-deficit búbánatos nyelvjátéka..
  4. 7
    babenberg
    2018. március 18., 17:25
    Hogy szerintem a legjobb-e az mellékes, maga a cikk címe állítja, hogy nem Arany a legjobb költő. Szóval van egy erős állítás, amit valamilyen módon igazolni kellene.
  5. 6
    Rumata
    2018. március 18., 16:49
    Elég gyarló dolog költők közé rangsort állítani, mivel mindegyik másról mesél, és mindegyik más módon hat ránk. Tehát mindegyik más miatt jó nekünk.

    De például Arany Jánost, Petőfi Sándort vagy Weöres Sándort elég nagy biztonsággal lehet "legnagyobb magyar költőként" emlegetni, már pusztán az életművük nemzeti kultúránkra gyakorolt meghatározó jellegű hatása miatt is.

    Tehát szerintem is teljesen elfogadható állítás, hogy Arany a legnagyobb magyar költő.

    De én is meddő dolognak tartanám arról vitát nyitni, hogy MIÉRT ő a legnagyobb :-)
  6. 5
    dönci5
    2018. március 18., 16:29
    Szittya Attila Bendegúz nem nyerne, de azért méricskélni hagy Arany, Ady, József Attila, Radnóti...közül ki a nagyobb, na nemá. Mi ez? Vetélkedő?
  7. 4
    Időtér
    2018. március 18., 15:57
    Hát akkor szerinted ki a legjobb költő? Én egy bizonyos szint fölött mindenkit "legjobb költőnek" tartok, Arany János bőven megugrotta ezt a szintet.
  8. 3
    babenberg
    2018. március 18., 15:06
    Nemigen látom a cikkben annak bizonyítását, hogy "mégse ő [Arany] a legjobb költő". Hacsak nem azt akarta írni a címben a jeles irodalmár, hogy "ettől még nem feltétlenül ő a legjobb költő". Bár mindezzel együtt sokkal szívesebben olvasnám Arany írását Krusovszkyról, mint Krusovszkyét Aranyról, .
  9. 2
    yoyo
    2018. március 18., 13:05
    kiafaszom az az Arany Ákos
  10. 1
    tiszapolgári
    2018. március 18., 11:19
    A híres kanadai inuit költő, John Iglu, tízezer szóból álló verset írt a hóról.

Komment írásához vagy regisztrálj

Adatlap

Krusovszky Dénes

A Narancs irodalmi blogja

Krusovszky Dénes
Szerző adatlapja

Blog

még több cikk