Csáki Judit

A cél, a tét és az ár

Sárosdi Lilla, Marton László
szerző
Csáki Judit
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ennek a történetnek egyetlen makulátlan szereplője van: Sárosdi Lilla. Az ő kiállásának ugyanis világos célja van, amelyet nemcsak a többi szereplő (Marton, az egyetem, a Vígszínház és az MMA), hanem a lankadatlan érdeklődést tanúsító közvélemény is szem elől látszik téveszteni. A médiában sokan újabb áldozatok és újabb bűnösök után nyomoznak, a Facebookon a posztok, kommentek mindkét irányban hevesen tartanak a végletes ítélkezés felé.

Amikor ezeket a sorokat írom, Marton László ellen etikai eljárás készül a Színművészeti Egyetemen, munkaviszonyának felfüggesztését kezdeményezi másik munkahelye, a Vígszínház, tagsága felfüggesztését pedig ő kérte (18 hónapra? tessék?) a Magyar Művészeti Akadémiában. Megjelent a bocsánatkérése, Sárosdi Lilla elfogadta. Nyugvópont lehetősége derengett a láthatáron.

 

*

Ez a nyugvópont lehetett volna kiindulópont is: az értelmes diskurzus kiindulópontja a közvéleményben arról, hogy hogyan lehetne és kellene intézményi működési és etikai szabályozással elejét venni az ilyen történeteknek. Megismerni és fölmérni a felelős nyilvánosság erejét a hatalommal, kiszolgáltatottsággal való visszaélés elleni küzdelemben. Egyrészt azért, hogy az elkövetőknek ne legyen kétségük cselekedetük jogi és morális megítélése felől, másrészt, hogy az áldozatok ne féljenek előlépni, megtörjön a tabu.

Nem mondom, hogy minden elveszett, de az esélyek rosszak. Sárosdi Lilla első, a zaklató nevét még nem említő posztját követte a magyar #metoo dömping, és noha megrázó volt a rengeteg hasonló történet, már mutatkozott némi zavar a fókusz terén: a rengeteg „üres” #metoo mellett volt sok olyan, amelyhez kétségtelenül megalázó zaklatásos történetek társultak, és sok olyan, valóban kellemetlen és megalázó epizód, amely Sárosdi történetével még távoli kapcsolatot sem mutatott. És hát megjelentek a voyeurizmus, az exhibicionizmus, a hisztéria tüneteit mutató esetleírások is. Amikor a név – Marton Lászlóé – nyilvánosságra került (Sárosdi eredeti szándéka nem ez volt, ez nemcsak az írása tartalmából, de stílusából is világos; de a kellő súly érdekében elkerülhetetlenné vált a nyilvánosságra hozatal), egy-két napon belül számos nő állt elő a saját, Martonhoz fűződő zaklatási történetével.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Sokan meglepődtek – én is, mert noha régóta ismerem őt, ez nagyon nem illett a képbe –, sokan régóta tudták vagy tudni vélték. Ezek a vélemények mind napvilágot is láttak, megszólaltak a Martont másképp ismerők, elindult az immár nemcsak Sárosdival és a többiekkel kapcsolatos áldozathibáztatás, hanem egyenesen Sárosdi történetének megkérdőjelezése, ilyen-olyan ócska, alpári, szégyenteljes cikk-, poszt- és kommentcunami a Facebookon és a médiában.

Van azonban egy alighanem sok tagot számláló csoport, amely eddig nem szólalt meg; és idekívánkozik egy mondat Kricsfalusi Beatrix remek cikkéből, amely a szinhaz.neten jelent meg: „A napvilágra került történetekből nem egy agresszív szexuális ragadozó képe rajzolódik ki, hanem egy olyan férfié, aki azt gondolta, hogy a szakmai teljesítménye révén neki kijáró elismerés, hírnév és hatalom feljogosítja őt arra, hogy a nézők kíváncsi tekintetei elől elzárva újból és újból ugyanabba a megalázó szituációba »rendezzen bele« fiatal lányokat, és mintegy ötven éven keresztül nem kapott a környezetéből hatásos visszajelzést arról, hogy súlyosan téved.” Sőt, a kudarcos hódítási kísérletek után tanúsított viselkedése – a gyors továbblépés, a „mi sem történt” jelzése, a visszautasítás tudomásulvétele – arra utal, hogy ezt a tevékenységét túlnyomó többségben siker koronázta. Nem szólalnak meg azok – megértem, persze –, akik a nyomuló közeledést sem zaklatásnak, sem megalázónak, sem kiszolgáltatottságnak nem érezték, hanem ellenkezőleg: a nagy rendező figyelme általi kitüntetésnek, kiválasztottságnak, őszinte érzelmi és intellektuális érdeklődésnek. És nem álltak ellen, naivitásból, reményből, vágyból, számításból. A szükségképpen bekövetkező csalódást, a feltámadt tisztánlátást pedig ugyan ki tárná önként és dalolva a nyilvánosság elé? Mélyebben temeti el magában, mint a megalázottak és a zaklatást átélők a maguk történetét. És ők vannak többen, sokkal többen.

Tisztességesnek és hitelesnek tartok minden olyan kiállást, amely Marton tanári és rendezői pályáját érinti. Meggondolatlan, téves, hamis (esetenként aljas) összemosás minden olyan komment, poszt és cikk, amely akár Marton, akár Sárosdi (mert ez is árad ám) művészi és egyéb kvalitásaira húzza rá ezt a történetet. Az ugyan egyértelmű, legalábbis számomra, hogy Marton tanári és valószínűleg rendezői pályájának is itt a vége, mert ez a nyilvánosságra került zaklatásos történetek ára. Marton bocsánatot kért, Sárosdi pedig megbocsátott; megbocsátásának az is érdeme, hogy nem vizsgálta kicsinyes vagy inkvizítori módon azt, hogy a bocsánatkérés kellően mély-e, kellően megalázza-e azt, aki bocsánatot kér. Ez mutatja ugyanis, hogy célja valóban nem a kései bosszú volt.

Most a színház van terítéken, miközben mindenki tudja, hogy ilyen történetek a közértben, a benzinkúton, szerkesztőségben, multinál, kórházban – vagyis bárhol – előfordulnak. Ezért is álságos – és csámcsogási ingerből fakad – további neveket követelni a színházi világból, hiszen a közért üzletvezetőjének a neve senkit sem érdekel: ismert embereket akarnak a padlón vagy az alatt látni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Marton története már nemcsak Marton története, hanem rengeteg, hatalmi helyzetben, elismert társadalmi vagy művészeti pozícióban, vagy „névtelen” főnöki beosztásban lévő emberé – és a potenciális és valódi áldozatok sokaságáé. Ezzel van igazi dolgunk, és ezt célozza Sárosdi Lilla bátor kiállása, a közösség érdekében megannyi személyes kockázatot bevállaló magatartása is.

Hogy mindazok, akik nem tartják magukat beteg vagy szexuális ragadozónak, hanem azt hiszik, hogy helyzetük, érdemük, teljesítményük alapján kijár nekik a világ csodálata, a hódolók odaadása, azok gondolják ezt újra, de gyorsan, és álljanak le a behódolás provokálásával. Hogy akinek elindul a keze egy csillogó tekintetű, rajongva csodáló fiatal lány (vagy fiú) bármely testrésze felé, azonnal fogja vissza. Ebben segíthet a nyilvánosság; egy józan, körültekintő, felelős nyilvánosság. Nem az a két oldalról is támadó, egyként vérszomjas Facebook-kommandó, amely egyik vagy másik fél totális megsemmisítésére áhítozik, amely a maga vélt igazságát az egyik oldalon évtizedek óta halott emberek szaftosan tálalt gazemberségével, a másikon pedig színházi előadások részleteinek tudatlan és gusztustalan fölidézésével igyekszik megtámogatni.

 

*

Persze, a közbeszéd meglehetősen rossz állapotban leledzik. Nemcsak azért, mert „odaföntről” egy ócska, paternalista, hímsoviniszta, macsó kurzus kiszólásai áradnak lefelé arról, hogy az asszonynak nem való a politika, hogy a nők dolga a sírás meg a konyha, hogy vakkomondor, meg jó időben adott pofon, hanem mert „idelent” is tombol az álszentség.

Akik a megoldást keresik – egyelőre intézmények és szervezetek, köztük a külföldi ügynöknek rágalmazott civil szervezetek –, kapkodva bolyonganak a vélt lehetőségek között. A névtelen bejelentő platformtól kezdve a „nyitott ajtó” szabályig sok minden fölmerül, ezek tapasztalatairól, torz megvalósulásairól rengeteget lehet olvasni külföldi példákból. Vagyis: csak óvatosan.

Tudom, hogy majdnem reménytelen a #metoo mozgalom helyett egy #gondolkodjunk elindítása, mely kezdeményezés azt célozná, hogy törjük a fejünket közösen a megoldáson, legyünk kíváncsiak a másik fél véleményére, empatikusan kezeljük egymás történeteit, és változtassunk a nyilvánosság, a közvélemény állapotán – de az ennek lehetőségébe és sikerébe vetett reményemet nem vagyok hajlandó föladni.

Azzal zárom, amivel kezdtem: ennek a szomorú történetnek egyetlen makulátlan szereplője van, Sárosdi Lilla. Próbáljunk már meg fölnőni hozzá.

szerző
Csáki Judit
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 62 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 15., szerda 23:01
    61

    kuszkusz/grrr/Békegalamb pedig többször is kérte, hogy végleg zárják ki. Oszt mégis itt van.
  2. 61 rworse
    rworse
    2017. november 15., szerda 22:47
    Sőt, én már sokszor töröltem a saját kommentemet, mielőtt elküldtem volna.
  3. 60 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 15., szerda 22:11
    Na és? Vagyunk egypáran, akiknek már törölték a kommentjét. Hát aztán.
  4. 59 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 15., szerda 21:59
    Olvasom a hozzászólásokat, és szomorú vagyok. Sárosdi Lilla története ennél azért többet érdemelne, és nem csak emberileg, hanem társadalompolitikailag, és - ha szabad ezt mondanom -, történelemfilozófiai szempontból is.
    Megjegyezni kívánom ugyanakkor, hogy törölték azt a hozzászólásomat, amely így kezdődött: "Amit a nick tévesen "feminizálódásnak" nevez, az egy lealjasodási folyamat, melynek végén a dizájnerdrogoktól kifingott "hipszter" hullája fekszik a Punciboys "koncertjén"."
  5. 58 rworse
    rworse
    2017. november 15., szerda 21:57
    Luke, te vagy anyád!
    Matriarchátus.
  6. 57 rworse
    rworse
    2017. november 15., szerda 21:42
    Luke, te vagy az apád!

  7. 56 Cyrano
    Cyrano
    2017. november 15., szerda 21:11
    Tényleg nem a fia. Klónja.
    Figyeljétek a jellegzetes szóhasználatokat.
    Asszem lesz dolga a moderációnak, ha csak nem akar a fórum a Lipót helyébe lépni.
  8. 55 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. november 15., szerda 20:34
    53

    Hát, aki szerint a Pentacon újszerű, az átaludta a digitális forradalmat.
  9. 54 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 15., szerda 20:21
    51. Mondhatnám, hogy szellemesebb választ vártam tőled, de semmit sem vártam, szellemeset - a délutáni gyépés "érvelésed" után - végképp nem.
  10. 53 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 15., szerda 20:17
    52. Örülök, hogy az eddigihez képest legalábbis újszerűnek mondható baromság villant be az agyad helyén.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk