Csáki Judit

A cél, a tét és az ár

Sárosdi Lilla, Marton László
szerző
Csáki Judit
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ennek a történetnek egyetlen makulátlan szereplője van: Sárosdi Lilla. Az ő kiállásának ugyanis világos célja van, amelyet nemcsak a többi szereplő (Marton, az egyetem, a Vígszínház és az MMA), hanem a lankadatlan érdeklődést tanúsító közvélemény is szem elől látszik téveszteni. A médiában sokan újabb áldozatok és újabb bűnösök után nyomoznak, a Facebookon a posztok, kommentek mindkét irányban hevesen tartanak a végletes ítélkezés felé.

Amikor ezeket a sorokat írom, Marton László ellen etikai eljárás készül a Színművészeti Egyetemen, munkaviszonyának felfüggesztését kezdeményezi másik munkahelye, a Vígszínház, tagsága felfüggesztését pedig ő kérte (18 hónapra? tessék?) a Magyar Művészeti Akadémiában. Megjelent a bocsánatkérése, Sárosdi Lilla elfogadta. Nyugvópont lehetősége derengett a láthatáron.

 

*

Ez a nyugvópont lehetett volna kiindulópont is: az értelmes diskurzus kiindulópontja a közvéleményben arról, hogy hogyan lehetne és kellene intézményi működési és etikai szabályozással elejét venni az ilyen történeteknek. Megismerni és fölmérni a felelős nyilvánosság erejét a hatalommal, kiszolgáltatottsággal való visszaélés elleni küzdelemben. Egyrészt azért, hogy az elkövetőknek ne legyen kétségük cselekedetük jogi és morális megítélése felől, másrészt, hogy az áldozatok ne féljenek előlépni, megtörjön a tabu.

Nem mondom, hogy minden elveszett, de az esélyek rosszak. Sárosdi Lilla első, a zaklató nevét még nem említő posztját követte a magyar #metoo dömping, és noha megrázó volt a rengeteg hasonló történet, már mutatkozott némi zavar a fókusz terén: a rengeteg „üres” #metoo mellett volt sok olyan, amelyhez kétségtelenül megalázó zaklatásos történetek társultak, és sok olyan, valóban kellemetlen és megalázó epizód, amely Sárosdi történetével még távoli kapcsolatot sem mutatott. És hát megjelentek a voyeurizmus, az exhibicionizmus, a hisztéria tüneteit mutató esetleírások is. Amikor a név – Marton Lászlóé – nyilvánosságra került (Sárosdi eredeti szándéka nem ez volt, ez nemcsak az írása tartalmából, de stílusából is világos; de a kellő súly érdekében elkerülhetetlenné vált a nyilvánosságra hozatal), egy-két napon belül számos nő állt elő a saját, Martonhoz fűződő zaklatási történetével.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Sokan meglepődtek – én is, mert noha régóta ismerem őt, ez nagyon nem illett a képbe –, sokan régóta tudták vagy tudni vélték. Ezek a vélemények mind napvilágot is láttak, megszólaltak a Martont másképp ismerők, elindult az immár nemcsak Sárosdival és a többiekkel kapcsolatos áldozathibáztatás, hanem egyenesen Sárosdi történetének megkérdőjelezése, ilyen-olyan ócska, alpári, szégyenteljes cikk-, poszt- és kommentcunami a Facebookon és a médiában.

Van azonban egy alighanem sok tagot számláló csoport, amely eddig nem szólalt meg; és idekívánkozik egy mondat Kricsfalusi Beatrix remek cikkéből, amely a szinhaz.neten jelent meg: „A napvilágra került történetekből nem egy agresszív szexuális ragadozó képe rajzolódik ki, hanem egy olyan férfié, aki azt gondolta, hogy a szakmai teljesítménye révén neki kijáró elismerés, hírnév és hatalom feljogosítja őt arra, hogy a nézők kíváncsi tekintetei elől elzárva újból és újból ugyanabba a megalázó szituációba »rendezzen bele« fiatal lányokat, és mintegy ötven éven keresztül nem kapott a környezetéből hatásos visszajelzést arról, hogy súlyosan téved.” Sőt, a kudarcos hódítási kísérletek után tanúsított viselkedése – a gyors továbblépés, a „mi sem történt” jelzése, a visszautasítás tudomásulvétele – arra utal, hogy ezt a tevékenységét túlnyomó többségben siker koronázta. Nem szólalnak meg azok – megértem, persze –, akik a nyomuló közeledést sem zaklatásnak, sem megalázónak, sem kiszolgáltatottságnak nem érezték, hanem ellenkezőleg: a nagy rendező figyelme általi kitüntetésnek, kiválasztottságnak, őszinte érzelmi és intellektuális érdeklődésnek. És nem álltak ellen, naivitásból, reményből, vágyból, számításból. A szükségképpen bekövetkező csalódást, a feltámadt tisztánlátást pedig ugyan ki tárná önként és dalolva a nyilvánosság elé? Mélyebben temeti el magában, mint a megalázottak és a zaklatást átélők a maguk történetét. És ők vannak többen, sokkal többen.

Tisztességesnek és hitelesnek tartok minden olyan kiállást, amely Marton tanári és rendezői pályáját érinti. Meggondolatlan, téves, hamis (esetenként aljas) összemosás minden olyan komment, poszt és cikk, amely akár Marton, akár Sárosdi (mert ez is árad ám) művészi és egyéb kvalitásaira húzza rá ezt a történetet. Az ugyan egyértelmű, legalábbis számomra, hogy Marton tanári és valószínűleg rendezői pályájának is itt a vége, mert ez a nyilvánosságra került zaklatásos történetek ára. Marton bocsánatot kért, Sárosdi pedig megbocsátott; megbocsátásának az is érdeme, hogy nem vizsgálta kicsinyes vagy inkvizítori módon azt, hogy a bocsánatkérés kellően mély-e, kellően megalázza-e azt, aki bocsánatot kér. Ez mutatja ugyanis, hogy célja valóban nem a kései bosszú volt.

Most a színház van terítéken, miközben mindenki tudja, hogy ilyen történetek a közértben, a benzinkúton, szerkesztőségben, multinál, kórházban – vagyis bárhol – előfordulnak. Ezért is álságos – és csámcsogási ingerből fakad – további neveket követelni a színházi világból, hiszen a közért üzletvezetőjének a neve senkit sem érdekel: ismert embereket akarnak a padlón vagy az alatt látni.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Marton története már nemcsak Marton története, hanem rengeteg, hatalmi helyzetben, elismert társadalmi vagy művészeti pozícióban, vagy „névtelen” főnöki beosztásban lévő emberé – és a potenciális és valódi áldozatok sokaságáé. Ezzel van igazi dolgunk, és ezt célozza Sárosdi Lilla bátor kiállása, a közösség érdekében megannyi személyes kockázatot bevállaló magatartása is.

Hogy mindazok, akik nem tartják magukat beteg vagy szexuális ragadozónak, hanem azt hiszik, hogy helyzetük, érdemük, teljesítményük alapján kijár nekik a világ csodálata, a hódolók odaadása, azok gondolják ezt újra, de gyorsan, és álljanak le a behódolás provokálásával. Hogy akinek elindul a keze egy csillogó tekintetű, rajongva csodáló fiatal lány (vagy fiú) bármely testrésze felé, azonnal fogja vissza. Ebben segíthet a nyilvánosság; egy józan, körültekintő, felelős nyilvánosság. Nem az a két oldalról is támadó, egyként vérszomjas Facebook-kommandó, amely egyik vagy másik fél totális megsemmisítésére áhítozik, amely a maga vélt igazságát az egyik oldalon évtizedek óta halott emberek szaftosan tálalt gazemberségével, a másikon pedig színházi előadások részleteinek tudatlan és gusztustalan fölidézésével igyekszik megtámogatni.

 

*

Persze, a közbeszéd meglehetősen rossz állapotban leledzik. Nemcsak azért, mert „odaföntről” egy ócska, paternalista, hímsoviniszta, macsó kurzus kiszólásai áradnak lefelé arról, hogy az asszonynak nem való a politika, hogy a nők dolga a sírás meg a konyha, hogy vakkomondor, meg jó időben adott pofon, hanem mert „idelent” is tombol az álszentség.

Akik a megoldást keresik – egyelőre intézmények és szervezetek, köztük a külföldi ügynöknek rágalmazott civil szervezetek –, kapkodva bolyonganak a vélt lehetőségek között. A névtelen bejelentő platformtól kezdve a „nyitott ajtó” szabályig sok minden fölmerül, ezek tapasztalatairól, torz megvalósulásairól rengeteget lehet olvasni külföldi példákból. Vagyis: csak óvatosan.

Tudom, hogy majdnem reménytelen a #metoo mozgalom helyett egy #gondolkodjunk elindítása, mely kezdeményezés azt célozná, hogy törjük a fejünket közösen a megoldáson, legyünk kíváncsiak a másik fél véleményére, empatikusan kezeljük egymás történeteit, és változtassunk a nyilvánosság, a közvélemény állapotán – de az ennek lehetőségébe és sikerébe vetett reményemet nem vagyok hajlandó föladni.

Azzal zárom, amivel kezdtem: ennek a szomorú történetnek egyetlen makulátlan szereplője van, Sárosdi Lilla. Próbáljunk már meg fölnőni hozzá.

szerző
Csáki Judit
publikálva
2017/44. (11. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. november 14., kedd 15:15
    "Tisztességesnek és hitelesnek tartok minden olyan kiállást, amely Marton tanári és rendezői pályáját érinti."

    "Meggondolatlan, téves, hamis (esetenként aljas) összemosás minden olyan komment, poszt és cikk, amely akár Marton, akár Sárosdi (mert ez is árad ám) művészi és egyéb kvalitásaira húzza rá ezt a történetet."

    Hogy miafaszvan, kedves szerző???

    Az első idézettel az a gond, hogy Marton tanári és rendezői kvalitásai ipeg hogy qrvára nem enyhítik a bűneit, semmilyen módon nem enyhítik annak megítélését (azok a bizonyos kvalitások tették lehetővé, hogy elkövesse azokat), tehát a kiállás ezek mellett hamis, galád mellébeszélés. BULLSHIT! Semmi köze a bűnhöz!

    A második idézet önmagában hamis, mert azt a hazug álláspontot képviseli, hogy a nézőnek, a színészeknek, munkatársainak kötelességük nem figyelembe venni Marton emberi szarháziságát. Negatívan pedig: SL, mivel nem jó színésznő, ne sírjon, mondja ugyanez a szemlélet. Ha Marton súlycsoportja lenne, akkor talán panaszkodhatna, tehát itt is vegyük figyelembe a művészi nívót, lásd az első idézetet.. TEHÁT: akik Martont aljasul mosdatják , azok a kvalitásaival mentegetnék, míg SL-t kvalitásainak vélt hiányával mocskolják.
    Ezzel szemben az áldozat kvalitásai nem határozzák meg áldozatiságát, ellenben az elkövető művészi hitelét meghatározza bűne, mertbszakmája gyakorlásának elengedhetetlen feltétele az emberi hitelesség. Ez nem moralizálgatás, hogy csalja vagy sem a feleségét. Itt zaklatásról, erőszakról van szó. Aljasan, kitervelten, rendszeresen.

    Csáki Judit adott a szarnak egy pofont: Éppen az első idézet dicsőítése akadályoz bármilyen szakmai etikai kódexet. Éppen ez a hagymázas pátoszos kiállás a szakmai nagyság mellett teszi lehetővé ezeknek a szarháziaknak, hogy a környezetük elnézze aljasságaikat. Amit a cikl képvisel a válasz magának a cikknek a képmutató próbálkozására: Az intézményes védelem kidolgozására.

    Csáki Judit írása csak annyira képmutató, mint a Vígszínház intézménye. Ha a jövő Martonja martonkodik, mondjuk, hogy ejnye-bejnye, de rendezői, tanári nagysága mellett álljunk ki, s ezt az áldozatok pofájába is mondjuk: Ne feledjék mekkora nagy művész kúrja-szopatja le őket. Bravó, kedves szerző!!!
  2. 2 rworse
    rworse
    2017. november 14., kedd 15:46
    Egyelőre nem úgy néz ki, hogy Magyarországon valamiféle reveláció, megtisztító együttgondolkodás, változni akarás lenne az ügy(ek) következménye. Egyelőre úgy néz ki, hogy van egy-két botrány, annak van (vagy nincs) egy-két magánügyi következménye, aztán egy év múlva várhatóan megy minden ugyanúgy tovább. Lásd még családon belüli erőszak ügye.
  3. 3 yoyo
    yoyo
    2017. november 14., kedd 15:48
    Egyáltalán nem tartom bajnak, hogy sor került erre a gátszakadásra. Megértem azt az igényt, hogy lehetőleg minden elhangzó állításhoz tartozzon perdöntő bizonyíték, minden megvádolt személy maszatolástól mentesen ismerje el a tetteit, vagy ha rágalmazták, a rágalmazó lepleződjön le, és az egész végigbeszélés kulturált hangnemben, szépen, egymást türelmesen végighallgatva, ne kórusban harsogva történjen. De a gátszakadás természetes következménye a hirtelen lezúdulás, a kavargó áramlás, az meg ijesztő, félelmetes, de legalábbis kellemetlen.
    Az ilyen dolgok így szoktak lezajlani, az alternatíva a további elhallgatás, tessék választani, melyik a jobb.

    Nagy kár, hogy elkerülhetetlen ilyenkor a vad ítélkezhetnék. Pedig igazán szerencsés volna elég időt szánni arra, hogy akinek mondanivalója van, az elmondja, akinek pedig erre valamiképpen reagálnia kell, az reagáljon rá. Ha akad, ami jogi következményért kiált, annak legyen jogi következménye (kiskorú sérelmére elkövetett visszaélés, erőszak, esetleg módszeres, rendszeres, visszatérő molesztálások), bűncselekmény esetén legyen feljelentés, nyomozás, per, ítélet, munkahelyi visszaélések esetén fegyelmi, elbocsátás, adott esetben "csak" a köz megvetése sújtsa az illetőt (ami talán olykor a legnagyobb bűntetés). Én még mindig elég jól elvagyok ítéletek követelése és gyártása nélkül.
  4. 4 rworse
    rworse
    2017. november 14., kedd 15:51
    Cheyenne

    Éppen a fordítottját értetted ki az általad kiragadott két idézetből és összevetésükből, mint amiről azok szólnak. Olvasd el figyelmesebben a szöveget, minden mondatot aziránti bizalommal próbálván értelmezni, amit Csáki írni akart. A két idézetben és összevetésükben éppen az ellenkezőjét írta, vagy attól teljesen indifferenset írt, mint amit te kihámoztál belőle.
  5. 5 galambocskám
    galambocskám
    2017. november 14., kedd 15:53
    Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ettől a zaklatásos témától már rezeg a fejem. Ráadásul most már ott motoszkál bennem a gondolat hogy hány, általam kedvelt színészről, vagy rendezőről, vagy akárkiről rántja le valaki a leplet - akár igazi az a lepel, akár ál - szóval hogy kiről kell megtudnom ezt, vagy azt amit nem akarok tudni.

    A könyökömön jön ki az egész, halálosan unom, elegem van.
  6. 6 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. november 14., kedd 15:58
    Csáki Judit kotonegyszerűségű etikája:

    "Tisztességesnek és hitelesnek tartok minden olyan kiállást, amely Marton tanári és rendezői pályáját érinti"

    Tehát ha egy pályakezdő rendező, aki nem adott nyugdíjat Kornisnak, nem avatkozott be megmentőként a főpróbahéten (a la Radnóti Zsuzsa), megmutatja löttyedt farkát egy fiatal színésznőnek, akkor ebben az esetben nem indokolt a kiállás mellette, mert ugye nekije nincs tanári, rendezői kvalitása még. Itt nincs árnyalgatás. Ez a zaklatás művészi kvalitások nélküli, mondhatni.

    Ha egy zalai kútfúró mutatná meg löttyedt lingáját Csáki Juditnak, az azért mégis felháborítóbb lenne, Marton művészi kvalitásaiból részesülő farkánál? Csáki megalázottságát enyhítené a szakma jeleseinek kiállása a neves rendező mellett? Míg a zalai kútfúró mellett hiába állnának ki a helyi tehenészet potentátjai, hogy ő biza remekül feji a teheneket mellékállásban?
    Csáki etikai kódexről bazsevál, miközben indirekt módon különbséget tesz zaklató és zaklatott között.
  7. 7 yoyo
    yoyo
    2017. november 14., kedd 16:05
    Az egyes konkrét eseteken túl természetesen az igazi lényeg a rendszer feltárása kellene legyen, amelyben az egyes eseteket elkövető agresszorok és áldozatok nem izolált kis történeteknek a szereplői, azoknak a történeteknek a megtörténtéhez egy nagy közös közös aljasság szolgáltatta, szolgáltatja a feltételeket.

    Azt nehéz volna elhinni, hogy a mai Magyarországon erről a nagy közös sumák konszenzusról értelmes vitát lehessen folytatni, de abban egész biztos vagyok, hogy ezen túl már sokkal kevésbé lesz könnyű a régi gyakorlatot folytatni, senki nem szeretné a önmagát Martonhoz, a KERÓ-hoz hasonlóan nagy nyilvánosság előtt megalázó módon leégetve viszontlátni, hírnevét, állását egy pillanat alatt elveszíteni.
  8. 8 yoyo
    yoyo
    2017. november 14., kedd 16:37
    Nagy régi dilemma, hogy valamilyen kis-nagy mű értékét befolyásolja-e, hogy alkotója agy utolsó szemét gazember volt.

    A fordítottja viszont elég egyszerű, dilemmától mentes: attól, hogy valaki nagy művet hozott létre, semmivel sem lesz kisebb szemétláda, ha szemétláda volt.
  9. 9 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. november 14., kedd 18:06
    @rworse:

    Akkor még egyszer:

    "Tisztességesnek és hitelesnek tartok minden olyan kiállást, amely Marton tanári és rendezői pályáját érinti."
    Ez azt jelenti, hogy fontos hangsúlyozni Marton kiváló szakmai kvalitásait. Csak ilyen kiállások történtek. Miért is fontos ez? Árnyalja az erőszakot? Dolgozzon tovább mintha a kam vagy bármilyen bocsánatkéréssel el lenne intézve? Tanítson tovább? Te engednéd a lányodat feleségedet a szakmai kezei közé iskolában színházban? Ha te igen, más is engedje vagy menjenek máshova dolgozni tanulni, ha nem tetszik nekik Marton úr?

    "Meggondolatlan, téves, hamis (esetenként aljas) összemosás minden olyan komment, poszt és cikk, amely akár Marton, akár Sárosdi (mert ez is árad ám) művészi és egyéb kvalitásaira húzza rá ezt a történetet."

    Ez Martonra vonatkoztatva: A zaklatásai, erőszakos leszopatásai nem mocskolhatják be remek múltbeli vagy jövőbeli rendezéseit (ha a múltbelit nem, akkor a jövőbelit miért igen?).

    A személyes példákon a qurva kanti kategorikus imperativuszt próbáltam volna Csákinak meg a sok mentegetőnek, mellébeszélőnek szemléltetni: Csak olyan etikai törvényt követelhetek, ami mindenkire, magamra is UGYANÚGY vonatkozik. Kútfúróra, vígszínházi rendezőre ugyanolyan mértékben. Nincs kibúvó.
    Csáki etikai kódexet követel, de már a morális alapja sincs meg a felvetéshez. Éppen az árnyaltnak szánt, de gagyi cikke miatt. Nem lehet elfogadni bármilyen etikai törvényt, ha a mentesítő kiviteleket (szakmai kvalitások) elfogadjuk. Nem is beszélve a köztörvényes vonatkozásokról.
    Csáki és a képmutató színházi szakma etikai törvényeket akar, közben a konkrét esetet kivonja annak általános törvénye alól.
    Elméletben nagyon etikusak. Gyakorlatban, ha haver vagy nagy rendező, akkor álljunk ki a kvalitások mellett.. Kant persze a GYAKORLATI ész kritikájában fogalmazta meg a kategorikus imperativuszát. Mert csak gyakorlati etika az igazi etika.
    Csáki csak moralizálgat, tele önellentmondással.
    Ha valaki korábban a vezetéshez fordult volna panasszal, éppen Marton szakmai kvalitásaival szerelték volna le. A szakmai kvalitása mögé bújva tette amit tett 50 évig. Csáki ezt képtelen belátni. Ezért illik bele a brancsba. Ő se különb Verebesnél..
  10. 10 húsleves
    húsleves
    2017. november 14., kedd 18:10

    „Azzal zárom, amivel kezdtem: ennek a szomorú történetnek egyetlen makulátlan szereplője van, Sárosdi Lilla. Próbáljunk már meg fölnőni hozzá.”
    *
    Próbáljunk fölnőni egy megrögzött hazudozóhoz. Az ész megáll. És nem föltétlenül azért, mert a szerző tévedett. Bár nagyon, de nagyon hübriszesnek és korlátoltnak kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy emeljen etalonná valakit, hogy az általa keltett botrányról gyakorlatilag nem tud semmit. Ráadásul a helyzet sokkal rosszabb. Ez a cikk ugyanis november 2-án jelent meg, vagyis a szerző korábban írta, nyilván akkor, amikor még csak azokat az ocsmányságokat lehetett tudni az ügyről, amelyeket ez a nőnemű lény (a „makulátlan áldozat”) közölt. Igen ám, csakhogy november 9-én megjelent egy interjú a Háry házaspárral (Jánossal és Jánosnéval), melyben bevallották (a marhái?, a cinikus gazemberei?), hogy egy álló éjszakán át igyekeztek kiagyalni valamit, amellyel másnap mennél hatásosabban manipulálhatják a közvéleményt: „Schilling Árpád elfogadta, hogy felesége kimondja a nevet, a bejelentés előtt éjszaka közösen próbáltak formába önteni egy szöveget, Lilla még gyakorolt is, de hajnalban kidobta a szemétbe, mert nem érezte sajátjának.” Innen szó szerint idézi az újság a „makulátlan áldozatot”: „Hamisnak tűnt. Aztán délelőtt tízre kellett mennem egy eseményre, de indulás előtt, nagyjából kilenckor ott álltam a konyhában, és azt éreztem, én innen nem megyek sehova, amíg ország-világ előtt ki nem mondom a nevét. És mondtam, amit mondtam.”
    http://24.hu/belfold/2017/11/09/sarosdi-lillat-400-no-kereste-meg-mar-sajnalja-marton-laszlot/

    Mondta. És mit mondott? Hazudozott. Egy csomó mindent, térdelésről, Parlamentről, „oldalra nézésről” miegyébről, makulátlanul hazudozott. Később (november 9-én) makulátlanul elkottyantotta az igazságot is: betanult egy szöveget, elpróbálta, „gyakorolta”, majd „kidobta” a makulátlan „szemétbe, mert nem érezte [makulátlan] sajátjának”. Helyette előkapart egy másik makulátlan szemetet. Én pedig ma kuláltam már, csak ezért nem kulálok be a szerző imbecillis heroizálását olvasva. (Egyébként sem szoktam a klotyón olvasni!)

    Szóval, mindez ma már tudható, s az arrogáns szerző arra nem vette a fáradságot, hogy „frissítse” a szövegét: a később keletkezett ismeretek birtokában árnyalja valamelyest azt, amit korábban – izzadságszagú fontosságtudattól átitatva – az olvasó elé lapátolt.

    Ha tehát a szóban forgó „áldozat” makulátlan homo morales, akkor a cikk szerzője makulátlan intellektus.

    Amíg léteznek Csáki Juditok, vagyis amíg ezek az emberek közéleti tényezők lehetnek, márpedig egyre inkább azok lesznek, egyre inkább az efféle fazonok, a „fecsegő vénasszonyok” (ahogy Kierkegaard mester fogalmazza) veszik át a szellemi élet fölötti uralmat, addig nemhogy „megtisztulás” nem lesz, hanem épp ellenkezőleg: a lerongyolódás gyorsuló ütemben folytatódik.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Narancs

Blog

még több cikk