A Momentum elleni hajsza hetének lehangoló tapasztalatai

  • Gera Márton
  • 2017. március 12.

Publicisztika

Ez a hét megmutatta, hogy a legsötétebb pártállami időket éljük.

Csak egy újabb hét a NER-ben: egész pályás letámadás zajlott a Momentum ellen, hétfőn a Magyar Idők töltötte meg az ágyút, kedden kicsit pihentek, de szerdán már újra tüzeltek. Csütörtökön sem volt megállás, ahogy azt megírtuk, a Figyelő leleplezőnek szánt cikke kísértetiesen hasonlított az Origóéhoz. Este pedig Mészáros Lőrinc „jó tévéjében” készítettek egy olyan riportot, aminek láttán Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un rögtön telefonált a Mark Zuckerbergnél is okosabb Lőrincnek, hogy így kell ezt, nagy pacsi. Bár ezek a mocskolódások egyrészt túltoltak, nevetségesek meg szánalmasak is, de közben végtelenül rémisztők.

Már nem a pártközpontból kell leküldeni az anyagot a mocskolódáshoz.

Megy magától a dolog, és egyre durvább lesz. Akit megtalálnak, annak nem csupán a múltját veszik elő (ezt eddig is fullba tolták), hanem az lesz a bűne, hogy létezik, hogy van anyja, van apja, hogy gondol valamit a világról, aminek nem az az alfája és ómegája, hogy az élősködő vezetőket kiszolgáljuk.

Az elmúlt hét támadásai persze nem a Momentumról szóltak, nem Hajnal Miklósról, meg nem is arról, hogy a főnök bedühödött, amiért meggyilkolták a nagy lopását kis álmát. Hadüzenet ez mindenkinek, hogy jobb lesz, ha kussoltok, mert simán így fogtok járni, a nevüket nem vállaló médiamunkásaink belétek szúrják a kést, és adogatják egymásnak tovább, amíg lélegeztek. Amíg ki lehet valamit találni, amíg lehet valamit hazudni, addig bárki lehet a célpont. Ha befogod a pofád, talán még olcsón megúszhatod. De ha van dohányboltod, elvesszük, a gyereked járhat a tönkretett iskolába, és ha kórházba kerülsz, akkor is megszívtad, de legalább azt nem kell olvasnod a neten, hogy az apád a 444-et lájkolgatja, te meg Oxfordba merészeltél járni.

Hogy egyre rosszabb egy ilyen országban élni, hogy az értelmes vita már lassan lehetetlen? Egy Oxfordban tanuló diák a Momentum-riport után levelet írt az MTVA-nak. Azért szívszorító („Önök tényleg egy olyan országban szeretnének élni, ahol

azért támadnak valakit, mert saját erejéből bejutott

a világ egyik legjobb egyetemére…?”), mert benne van minden, amiért most annyira fojtogató Magyarországon élni.

De akármennyire is ömlik a propaganda, a Momentum azt mutatta meg, hogy cirka egy hónap alatt térdre lehet kényszeríteni a rendszert. Akkor pedig nem tud mit mondani, csak mekeg és makog, hazudozik, majd elszalad.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.