A színház mindig ellenzéki

szerző
Kovács Bálint
publikálva
2014. febr. 09., 19:37
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

„Választás 2014: több társulat beszállt a kormányellenes politikai csatározásba” – hirdeti a Heti Válasz városszerte kiplakátolt címlapja a „kampányszínház” hívószó felett. De valóban kampányolnak a színházak? Hogy kerül az aktuálpolitika a színpadra?

Alapvetés, hogy a színház első számú feladata megmutatni a nézőit körülvevő valóságot. De hol a határ? Van a valóságnak olyan szelete, amelynek nincs helye a színpadon? Felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy van ilyen, de az bizonyos, hogy nem a „politikus–nem politikus” tengelyen kell keresni a választ: mindannak, ami alkalmas drámai szituáció megteremtésére, és mindannak, ami közügyekről szól, egyértelműen helye van a színházban. Márpedig az aktuálpolitika ilyen – a kérdés, mint a színházban mindig, a megvalósítás mikéntje.

Mert a tartalom, a „mondanivaló” az adott előadásnak épp ugyanolyan eleme, mint a díszlet, a rendező ötletei vagy a színészi játék: nem lehet csak az egyik alapján vagy valamelyik kizárásával megítélni egy előadás sikerültségét. Azaz az aktuálpolitikai tartalom előadásba emelése kapcsán nem az a fő kérdés, hogy az adott rendező mit mond el vele az egyik vagy a másik pártról, a kormányról vagy annak intézkedéséről, hanem az, hogy a beemelés szolgálja-e a darabot vagy sem, árnyalja-e a jellemrajzot, hozzájárul-e a karakterfejlődéshez, mélyíti-e a felvetett problémákat, okoz-e valódi drámai konfliktust.

Mephisto örök, Stohl aktuális

Mephisto örök, Stohl aktuális?

Fotó: Horváth Judit/Nemzeti Színház

A Heti Válasz cikkében legvehemensebben támadott vígszínházi előadásban, A revizorban éppen azért működnek jól az aktuálpolitikai utalások, mert Gogol darabja amúgy is arról szól, hogyan visz romlásba egy országot a politikusok tisztességtelensége – és ehhez tökéletesen illeszkedik a jelenkor tisztességtelenségeinek megnevezése (noha nincs rá feltétlenül szükség). Pláne, hogy a sorolt galádságok univerzális, és nem csak az egyik politikai oldal által elutasított problémákra utalnak: asszonyverésre, a kultúra lenézésére és háttérbe szorítására, a közpénz elherdálására. Ez a kulcsa annak is, hogy az előadás ne váljon kirekesztővé, valamelyik oldal által eleve elfogadhatatlanná: nem odamondogat egyes személyeknek, hanem olyan bajokra hívja fel a figyelmet, amelyekben ugyan kortársaink közül is érintettek akár név szerint is megnevezhető politikusok, de a nevek elhagyása nélkül is épp olyan érvényesek lennének, lévén mind Gogol előtt, mind azóta folyamatosan jelen lévő társadalmi kérdések. Épp ezért kirekesztő a Vidnyánszky Attila rendezte Johanna a máglyán nevezetes jelenete, amelyben a Johannát halálba küldőket név szerint megnevezik (például Rui Tavares, Daniel Cohn-Bendit). Nem hangzik el, hogy a nevezett személyek miért is utálatosak, az állítást csakis az fogadhatja el, aki már eleve egy platformon volt a rendezővel, míg a Tavaressel, Cohn-Bendittel szimpatizáló vagy feléjük semmiféle érzést nem tápláló nézőkkel egyszerűen nem foglalkoznak, nem is próbálják meggyőzni őket.

Márpedig ha nem univerzálisan megvetendő ügyekről (családon belüli erőszakról, korrupcióról stb.) kíván támogató vagy elítélő hangnemben beszélni a színház, a működőképesség vizsgája az érvelés. Mohácsi János és Mohácsi István például megmutatják A csillagos ég című előadásukban, hogy az a kultúrpolitika, amit történetesen a jelenlegi kormány is folytat, hátrányosan hat a kultúra, a színház fejlődésére, a művészi szabadságra – ezt kívánja bizonyítani az előadás jó része, és ez teszi elfogadhatóvá az aktuálpolitika színpadra emelését. Ezzel szemben például az Átrium Film-Színház és a Kultúrbrigád Igenis, miniszterelnök úr! című előadásában a jelenlegi kormányt kifigurázó megjegyzések sem nem szükségesek a dráma megteremtéséhez, sem nem mondanak el új gondolatokat a kritika tárgyáról, sem nem mutatnak fel érveket a gúnyolt gondolkodásmód működésképtelensége mellett, mert adottnak veszik azt. Vidnyánszky Attila a debreceniből nemzetissé lett Bolha a fülbe című előadásában azt állítja, hogy az Európai Unió egy kupleráj, és csak a magyarok tehetik benne helyre a dolgokat: ez tökéletesen érvényes konfliktusteremtő gondolat lehetne, ha a rendező nem venné adottnak saját igazát, és integránsan beépítené mindezt az előadás dramaturgiai ívébe, és az előadás többi része indokolná meg az állítást. Egyetérteni akkor sem lenne kötelező vele ahhoz, hogy megszülessen általa a drámai szituáció, mint ahogy nem kötelező egyetérteni Kosztya Trepljov öngyilkossági kísérletével sem a Sirályban, de azt sem lehet elvitatni, hogy az által megy előre a történet.

Plakátos út (A revizor)

Plakátos út (A revizor)

Fotó: Cuhorka Ádám

Egy-egy konkrét utalás – lásd: vak komondor, „kinyílott a pitypang, megírom” – természetesen gyengítheti az előadást, de – ellentétben a Heti Válasz állításával – nem azért, mert az ilyesmi kampány lenne; hiszen egy kampánynak van politikai kedvezményezettje. A jelen Magyarországával, horribile dictu a kormány egyes intézkedéseivel szemben kritikus megjegyzés ugyanakkor pusztán véleménynyilvánítás, akárcsak Vidnyánszky EU-ellenessége. Kampányról azért sincs szó, mert a színház nem csak idén, de mindig ellenzéki, hiszen a dráma alapja csakis a konfliktus lehet: szinte lehetetlen arról színházat csinálni, hogy ami körülvesz, az úgy jó, ahogy van; hogy Hamlet roppantul örül, hogy meg kell ölnie a mostohaapját, mert már úgyis erre készül mióta, Rómeó pedig a család szokásait tisztelő fiúként messzire kerüli Júliát, nehogy baj legyen.

A konkrét utalások mindezek mellett gyöngíthetnek egy-egy előadást, mert szűkíthetik az értelmezési tartományt: ha valaki az asszonyverés ártalmasságáról akar beszélni, jobb, ha nem Balogh József egyedi esetéről, hanem a problémáról általában beszél; ezzel a gonddal szembesül a néző Polgár Csaba Válasszunk párt! című Ödön von Horváth-adaptációjában. Ugyanakkor egy-egy hasonló kiszólás egyfajta kódként is működhet, hasonlóan a görög drámákhoz, amelyben ha kimondtak egy nevet, a néző azonnal tudta, hogy általa milyen témákra is utalnak: egy kinyíló pitypang olyan sok mindent mond el egy utalással, amelynek kifejtése sok – és ezért fölösleges – időbe és energiába kerülne.

És adottak az olyan esetek is, amelyben egy-egy a Fidesz által meghozott intézkedés mindössze csak kulissza egy egészen másról szóló darabhoz. Ilyen például a KOMA Nemzeti vegyesboltja, amely egy nemzeti dohánybolttá alakuló trafikba helyezi néhány fiatal felnőtt szerelmi életének, útkeresésének történetét. Néhány ponton – színházi feszültségteremtés céljából – ellenőrök jelennek meg, hogy emlékeztessék a srácokat a vonatkozó, valós szabályokra, azok egyszerű felolvasásával. Ha egy törvény egyszerű, tehát grimaszolás, kifigurázás nélküli ismertetése egyesek számára már felér a gúnnyal és ellenkampánnyal, azért semmiképpen sem a színházat kell okolni. Érdemes inkább belegondolni, hogy ha egy szabályzat szövegének felolvasása olyannyira abszurdnak tűnik, vajon nem magával a szabályzattal van-e a gond?

szerző
Kovács Bálint
publikálva
2014. febr. 09., 19:37
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Bizalmi állás feketén
Modern kori cselédek
Hét csapás a hetekre
Tescók, haza!
Interjúk
Várady Zsolt, Hajdu Szabolcs, Michael Nyman
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több politika

Narancs

Blog

még több Blog...