A Nagy Háborús Svindli

  • 1996. augusztus 29.

Publicisztika

A hír hallatán - bár egy ideje már nyilvánvaló volt, hogy bekövetkezik - valószínűleg sokan megdöbbentek. Jelentős túlzással azt lehetne mondani: egy pillanatra megállt az élet a Balkánon (és egyéb okokból érintett helyeken), amikor bejelentették, hogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és a Horvát Köztársaság kölcsönösen elismerik egymást, a vitás kérdéseket meg majd később rendezik. Vitás kérdés marad a horvátországi szerb menekültek, valamint a Prevlaka-félsziget státusa. De ezek már csak apró ügyek. Kész, vége, fájront, a háborút hivatalosan is befejezték. Ki mit nyert, ki mivel lett gazdagabb, mi végre volt ez az idestova ötéves téboly?
A hír hallatán - bár egy ideje már nyilvánvaló volt, hogy bekövetkezik - valószínűleg sokan megdöbbentek. Jelentős túlzással azt lehetne mondani: egy pillanatra megállt az élet a Balkánon (és egyéb okokból érintett helyeken), amikor bejelentették, hogy a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság és a Horvát Köztársaság kölcsönösen elismerik egymást, a vitás kérdéseket meg majd később rendezik. Vitás kérdés marad a horvátországi szerb menekültek, valamint a Prevlaka-félsziget státusa. De ezek már csak apró ügyek. Kész, vége, fájront, a háborút hivatalosan is befejezték. Ki mit nyert, ki mivel lett gazdagabb, mi végre volt ez az idestova ötéves téboly?

A horvátok mintha nyertek volna: a megszállt területek - ez most már csak Baranyát és Kelet-Szlavóniát jelenti - minden bizonnyal visszakerülnek fennhatósága alá, és Bosznia-Hercegovinában sem állnak rosszul, ott a nyugat-hercegovinai horvátoknak szíve, istenem, mit van mit tenni, valahogyan mégiscsak Zágráb és nem Szarajevó felé húz.

A szerbek, akik mégiscsak legtöbbet tettek Jugoszlávia széthullásáért és éppenséggel a háborút is kirobbantották - írjanak erről magyar publicisták (Aczél E. és Hegyi Gy.) bármit -, most számba vehetik, hányadán állnak. Úgy tudták, hogy nagyon gyorsan megnyerik a háborút, és nagyobb, erősebb, gazdagabb államuk lesz. A horvátországi szerbek az államalkotó nemzet gőgös pozíciójából elutasították a Horvátországon belüli - mellesleg a világon példátlan - autonómiajavaslatot (saját zászló, pénz, rendőrség, villamos), most pedig nincsenek sehol. Azaz Szerbiában vannak, ahol nem igazán kellenek; mennének haza, de oda sem hívja őket senki. Szerbia nemhogy nagy nem lett, de elismerte Horvátország azon határait, amelyekről hallani sem akart (mint kommunista ármányról és csökevényről). Számít az, hogy megkímélhette volna a szerbeket ettől a kalandtól? November harmadikán választások lesznek Jugoszláviában, akkor kiderül.

Egy dolog van csupán, ami az ötéves tapasztalat birtokában biztosnak látszik: amikor a szerb és a horvát vezetés ennyire összeborul, akkor azt a bosnyákok szokták megszívni. A horvát elnök smúzolt: Franjo Tudjman elismerte, hogy Slobodan Milosevictyel már megegyeztek abban, legjobb lesz Boszniát felosztani, egy gonddal kevesebb. És ez megvalósulni látszik: a boszniai többnemzetiségű polgári ellenzék szerint a szeptemberi választásokon csupán megerősítik a köztársaság etnikai alapon történő felosztását.

A délszláv háború első szakaszának vége, és ha leszámítjuk Bosznia - egyelőre azért még nem szentesített - felosztását, akkor mindenki eljutott oda, ahonnan elindult, akárcsak a Jugoszláviában is méltán népszerű Ki nevet a végén? társasjátékban (hát persze hogy a helyi változatot Jóember, ne mérgelődj!-nek hívják). És ezt nem ártana megjegyezniük azoknak a helyi hőbörgőknek sem, akik a Magyar Honvédséget felkészítenék, hogy adott pillanatban végrehajthassák a határmódosítást, és azoknak, akik szerint előbb békét kötünk, aztán játsszuk le a háborút. Hiába, az őrült irodalmárok már csak ilyenek, Dobrica Cosic szerb író, aki egy ideig jugoszláv elnök is volt, találta azt mondani, hogy amit a szerbek megnyernek a háborúban, azt sorra elvesztik a békében. Az őrült irodalmárok könnyen beszélnek, tudják, hogy őket úgyis kiszuperálnák.

Figyelmébe ajánljuk