A szerk: Inkább hagyjuk

  • .
  • 2010. április 8.

Publicisztika

Magyar Narancs, 2010. március 18. Kedves MaNcs, tisztelt Szerk.! Alaposan gyepáljátok az MTV-t a választási kampánnyal és a miniszterelnök-jelölti vitával összefüggésben.
Ez rendjén is van, a helyetekben mi is ezt tennénk. Hiszen Magyarországon a focihoz, a politikához és a tévéhez mindenki ért (személyes pechünk, hogy mindhárom hozzánk tartozik), kell-e ennél jobb alkalom, hogy - kis stiláris erőfeszítéssel a Fradit ill. az MTK-t is belekeverve - mindhárom témában jelentékeny megállapításokat fogalmazzatok meg.

Csekély mértékben csökkenti a hivatkozott értekezés értékét, hogy a T. Redaktor urak vélhetően - hasonlóan egyébként a köztévét úgyszintén előszeretettel nagy erővel és csekély szakértelemmel ekéző politikusokhoz - anélkül alakították ki bíráló véleményüket, hogy bírálatuk tárgyát tanulmányozták volna. Magyarul, úgy írtatok rólunk, hogy 1) nem nézitek a műsorainkat, 2) nem tájékozódtatok a tényeket illetően, 3) elmulasztottátok az érintettet (értsd: MTV) megkérdezni azokról.

Csintalan Sándor egykori szocpárti ügyvezető pontos megfogalmazásával élve, a tények ismerete nem zavarta meg politikai tisztánlátásotokat - és most csakazértse hivatkozunk a moszkvai mercédeszosztogatás esetére, pedig. Ezzel szemben engedjétek meg, hogy - nem szűnő tiszteletünk kinyilvánítása mellett - megismertessük veletek és B. Olvasóitokkal a tényeket.

A Magyar Televízió a választási kampányban túlzás nélkül reggeltől estig (konkrétan: a Ma Reggel-től Az Esté-ig), minden más televíziónál többet foglalkozik a választási kampánnyal, a pártokkal, a jelöltekkel, a programokkal, a vitákkal, a mostani és a négy év előtti ígéretekkel. Közelebbről eddig a következő műsoraink tárgyalták a felsorolt témák valamelyikét: Ma Reggel, Híradó, Regionális híradók, A szólás szabadsága, Kassza, Az Este.

Példálózó jelleggel: A szólás szabadsága rendszeresen közölt választási elemzéseket (méghozzá mindenkinél alaposabban); a pártok programjait bemutatták azok vezetői (vö. valós, később számon kérhető közlések stb.); foglalkozott amúgy a kopogtatócédula-gyűjtés fonákságaival, feljelentést tett, midőn észlelte, hogy kopogtatócédulát tudott vásárolni; elemezte a magyar gazdaság helyzetét és esélyeit a válságban stb. A Ma Reggel és Az Este napi szinten követte a választási kampány legfontosabb mozzanatait, az egyéni jelöltállítás, a kopogtatócédula-gyűjtés, a területi listaállítás folyamatát; stúdiójában megvitatták a magyar gazdaság helyzetét és lehetőségeit; elemezte az elmúlt négy év törvényalkotását; a választásokon induló pártok prominens személyiségei folyamatosan mutatják be a programjukat, szakértők elemezték és elemzik azokat, ahogy a közvélemény-kutatási adatokat, a kampányeseményeket is... A Kassza című műsor az elmúlt hetekben az általatok reklamált témák közül az alábbiak feltárásával igyekezett "az ország helyzetének megismertetésében" jeleskedni: korrupció, kórházak helyzete, nyugdíjrendszer. Ezután fog "végigmasírozni" olyan "húsbavágókon", mint az igazságszolgáltatás és a mezőgazdaság helyzete. És bár nem reklamáltátok, szóba került illetve fog kerülni: az adórendszer, a cigányság helyzete, a közösségi közlekedés stb.

A közszolgálati tévé - ellentétben az amúgy nagyra becsült véleményetekkel - azt nem engedheti meg magának, hogy kampányoljon. Mivelhogy nem indul a választáson, a jelölő szervezetek érdekében pedig nem áll szándékában propagandatevékenységet kifejteni; így eljárnia amúgy is tilos.

Ténykérdés, hogy az MTV nem tart miniszterelnök-jelölti vitát (hasonlóan pl. a Magyar Narancshoz), mivel ez nem dolga és nem is kötelessége. És, ami ennél fontosabb, nem is bír ilyet tenni, mivelhogy nem áll módjában az érintett felek helyett megállapodni róla, illetve azokat rákényszeríteni a vitára. Üres, vagy félig üres stúdiót pedig nem akarunk mutogatni, mert az se nem a választók tájékoztatása, se nem műsor; épp úgy, ahogy a Magyar Narancs sem közöl - megítélésünk szerint helyesen - üres oldalakat az el nem készült vitákról, fel nem vett interjúkról.

Több ízben kinyilvánítottuk azonban, hogy az MTV készen áll arra, hogy ha lesz vita, azt természetesen közvetítse. Sőt, ezen túlmenően ugyanezen szándékunkat kinyilvánítottuk egy esetleges pártelnöki vita vonatkozásában is. De még ezen is túlmenően az MTV minden, a választáson országos listát állító párt listavezetőjével készít interjúkat (vö. újra: "valós, később számon kérhető közlések") az obligát Magyarország választ c. műsorában; és azon kívül is, minden, de tényleg minden valamirevaló, fontos és annak látszó politikussal közölt (illetve közölni fog) interjút. (Ellentétben például a Magyar Naranccsal, amely megítélésünk szerint... na de nem dolgunk a véleményalkotás.)

Tette és teszi a köztévé mindezt annak ellenére, hogy az idei költségvetésének jelentékeny részét a politikaiak mellett feltehető üzleti okokból a parlament egy szép gesztussal odaadta a Duna Tv-nek (amely ugye szintén nem rendez vitát, amúgy jól teszik, mert az aztán tényleg ciki lenne, noha az elnöki vitában nyilván Cselényi elnök is ott lenne). A büdzsé nagyjából felét pedig nyilvánvaló politikai okokból, megfélemlítési célzattal egyszerűen elvette a T. Ház. (Amit persze megérdemlünk, hiszen szocik/fideszesek/liberálisok vagyunk; van Napkelte/nincs Napkelte; nem vettük át a petíciót/átvettük a petíciót, de milyen ruhában/megrohamoztuk a saját tévénket; el akartuk adni a foci-vb közvetítési jogait/nem akartuk eladni a foci-vb közvetítési jogait stb.)

Mindent egybevetve, szeretnénk úgy látni a helyzetet, hogy e pillanatban kettőnk közül (ti. MaNcs vs. MTV) nem mi vagyunk azok, akiknek "azon jár az esze, hogy a gazdi gondolatát kitalálja". Arra pedig végképp nem vetemednénk, hogy eltöprengjünk rajta, tulajdonképpen ki lóg ki kinek a seggéből, nyelvvel merre. Tényleg inkább hagyjuk.

Kiváló tisztelettel, az MTV szerk-jei nevében

Kert Attila

kreatív producer, kommunikációs vezető

MTV

Kert Attilának a köztévé műsorpolitikáját érintő csúsztatásait a "150 perc. Vita nincs" című cikk rakja helyre lapunk 54. és 55. oldalán. A Narancsot érintő, bizonnyal jópofának szánt inszinuációival nem foglalkozunk, csak annyit közlünk vele - hisz leveléből nyilvánvaló, neki még nem tűnt ez fel -, hogy a Magyar Narancs magánvállalkozás, a Magyar Televízió pedig közintézmény. Mindebből az is következik, hogy a Magyar Narancs nem Kert Attila pénzéből működik, de a Magyar Televízió speciel a miénkből is. Kicsit több udvariasságot, önmérsékletet és önismeretet a pénzünkért, ha szabad!

A szerk.

Figyelmébe ajánljuk