Az állami akadémia ellen tiltakozó írók ingyen tanítanának fiatalokat

  • - urfi -
  • 2017. január 9.

Publicisztika

Az év eddigi legszimpatikusabb és legkonstruktívabb tiltakozó akciója.

A már nevében is riasztó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. viselt dolgairól többször írtunk az elmúlt évben (lásd itt). Az indulatok akkor izzottak fel megint, amikor kiderült, hogy újabb 400 milliót kapott a kormánytól az eddig egyetlen látható projekttel, az íróakadémiával előrukkoló állami cég. Az íróiskola vezetője Orbán János Dénes költő, a kormánypárti napilap szerkesztője, aki maga ismerte el, hogy a legnevesebb írók nem vállalták el a mentorkodást az akadémián.

Külső szemlélő számára talán érthetetlen, miért zavarja a szakmát, ha hatalmas pluszforrások kerülnek az irodalomba. Nos, az egyik ok az, hogy okkal feltételezhető: ezt a pénzt máshonnan vonják el. A másik, hogy az átláthatatlan, politikai alapú pénzosztogatás a kultúrában (is) mindig rosszul veszi ki magát. Harmadrészt, ha valaki ennyi pénzzel rendelkezik, ha egyetlen, senki által nem választott és ráadásul látványosan kormányhű ember ötször annyi pénz fölött diszponál, mint a JAK, a FISZ és a Szépírók Társasága együtt (!), akkor az letargiába taszíthatja az egész irodalmi életet. És egy idő után megalkuvásra késztetheti azokat is, akiknek amúgy semmi kedve Orbán János Dénesnél kilincselni pénzért.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a fiatal irodalmárok nem adják magukat olyan könnyen. Először petíciót indítottak, hogy az irodalomra szánt pénzt ne „urambátyámrendszerben” osszák szét. Ezt mostanra már majd’ kilencszázan írták alá, nagy részük maga is fiatal író, kritikus, de olyan ismert nevek is csatlakoztak, mint Forgách András, Garaczi László, Gergely Ágnes, Grecsó Krisztián, Darvasi László, Kántor Péter, Kemény István, Kukorelly Endre, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Schein Gábor, Tábor Ádám, Tőzsér Árpád, Visky András. Jövő vasárnapra utcai megmozdulást is szerveznek, a dolgok jelenlegi állása szerint az állami íróakadémia székháza elé. És miután a JAK kiadta az év eddigi legszellemesebb sajtóközleményét, most megérkezett a legszimpatikusabb magánkezdeményezés is.

Először Ijjas Tamás költő írta ki a Facebookra, hogy – az állami íróakadémiával szembeni kifogásaitól nem függetlenül – ingyen vállalja pályakezdők mentorálását. Ehhez a felajánláshoz egész sor jeles fiatal és majdnem fiatal író csatlakozott. Akik tehát arra vállalkoznak, hogy ingyen elvégzik azt a munkát, amire százmilliókat nyúl le egy állami cég és annak munkatársai. És a posztok alatt folyamatosan gyűlnek a jelentkezők.

Ettől még persze Orbán János Dénes egy kezében marad a magyar irodalom költségvetésének jelentős része, és a jövőben is arra kell számítani, hogy a kormány a saját kádereinek önti majd a támogatást. Igen, de. De ezek az akciók elviselhetőbbé tehetik az előttünk álló éveket, és ami a legfontosabb: tartást, mintát és kedvet adhatnak mindenkinek, aki művészetekkel foglalkozik. És ha egy szakma él, akkor még mindig történhetik valami.

Márió Z. Nemes – FÜGGETLEN MENTORHÁLÓZAT Csatlakozva… | Facebook

Figyelmébe ajánljuk