Csillag István-Magyar Bálint

Nemzeti békekölcsön – A maffiaállam piramisjátéka

  • Csillag István
  • Magyar Bálint
  • 2014. április 22.

Publicisztika

Orbán Viktor 2014. március 19-én, a Magyar Gazdasági Kamara Évnyitó c. rendezvényén hirdette meg az új szerkezetű gazdaság kialakításának tíz pontban összefoglalt programját. Elsőként az új szerkezetű gazdaság eléréséhez az államadósság minél nagyobb arányú hazai finanszírozását tűzte ki célul: "A magyar államadósság finanszírozása üzleti kérdés. Ha megéri a Templetonnak, hogy magyar állampapírokat tartson, akkor Kovács Józsefnek miért ne érné meg, ha van pénze?

Indokolt az államadósságunkat jelentős részben forintban finanszírozni, és hazai megtakarításokból. Ezért minden más megtakarítási forma fölé próbálunk ígérni, például az új állampapír-sorozattal."

Szakpolitikának ésszerűtlen

false

A hazai közgazdászok közül nem kevesen támogatják ezt a célkitűzést, hiszen valóban igazolhatják makrogazdasági és pénzügyi érvek, hogy biztonságosabb az adósság finanszírozása, ha árfolyamkockázat, illetve a nemzetközi pénzpiacok befagyásának kockázata nem fenyegeti az államadósság folyamatos megújíthatóságát. Bár az államadósság aránya eléri, illetve meghaladja a GDP 100 százalékát, Olaszország vagy Belgium pénzügyi rendszere, államháztartása még sincs állandó nyomás alatt. Ennek az az oka, hogy az ottani hazai háztartások megtakarítása teljes egészében képes az államadósságot megtestesítő kötvényeket és kincstárjegyeket megvásárolni.

Ám ha csak szűk szakpolitikai keretben vizsgáljuk ezt a célkitűzést, akkor is sorolhatunk ellenérveket. Ezek közül a leghangsúlyosabb, hogy a kormány (az állam) elszívja a hazai megtakarításokat a hazai vállalatok, elsősorban a kamatérzékeny kis- és középvállalkozások elől; kiszorítja őket a pénz- és hitelpiacról, mert megdrágítja vagy egyenesen hozzáférhetetlenné teszi számukra a hazai forrásokat. 'k így kénytelenek magasabb áron, esetleg - árfolyamkockázatot vállalva - devizakölcsönökből finanszírozni a céljaikat. Azzal, hogy a kormány elszipkázza az olcsóbb hazai forrásokat a hazai vállalatok elől, aláássa a lehetséges gazdasági növekedés alapjait, ami azután a lakosság jólétét rombolja. A növekedési lehetőséget rongáló hatást pedig a kormány csak tetézi azzal, hogy az állampapírokkal "minden más megtakarítási forma fölé akar ígérni". Ezzel beismeri: a vállalatok és a pénzügyi közvetítők kárára árdrágításra készül. Kész szerencse, hogy ez ma már nem büntetőjogi tényállás.

És ez még nem minden. Hazánkban az elmúlt négy év alatt sem a jogállamiság, sem a tulajdonbiztonság alapvető követelményei és intézményei nem érvényesültek. Az Orbán-rendszer állami nyugdíjuk elvesztésével fenyegette meg a polgárokat azért, hogy lemondjanak magán-nyugdíjpénztári befizetéseikről, azaz az időskori megélhetési biztonság érdekében jóhiszeműen felhalmozott és a törvényekben, sőt magában az Alkotmányban garantált megtakarításról. Ezt a már megszerzett, magántulajdonú megtakarítást a kormány a gazdaságon kívüli kényszer eszközével és azóta sem beváltott ígérgetéssel (nyugdíjszámla létrehozása és annak keretében a vagyon jóváírása) zsarolta ki. A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság többször is megállapította: a kormány visszamenőleges hatályú törvényekkel elvette a polgárok jóhiszeműen megszerzett, adózás után vagyonuk részévé vált jövedelmét, amivel a tulajdon- és jogbiztonság évszázados elveit vette semmibe.

Az ország polgárai a fenti tapasztalatok ellenére még mindig vásárolják az állampapírokat, azaz önkéntesen finanszírozzák az államadósságot és a költségvetés hiányát; megtakarításaikat az államra bízzák. Vajon miért?

A banki kamatszint világszerte alacsony, és az elmúlt években csak csökkent: likviditásbőség van. Ám a bankbetétek kamatai Magyarországon nemcsak emiatt estek, hanem a bankokat sújtó banki különadó miatt is. A gyengülő forintárfolyam hatására növekvő számú devizahiteles nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket, s a rossz hitelek felszaporodása miatt a bankoknak óriási céltartalékképzésbe kellett fogniuk. Minthogy a bank pénzzel kereskedik, megpróbál az "olcsón vesz, drágán ad" szabályát követve, az egymással folytatott verseny ellenére is alacsony kamatszintet ígérni. A megtakarító polgárokat a kormány a bankok nyomorgatása miatt megfosztja attól a lehetőségtől, hogy választhassanak a bankbetét és az állampapír között. És bár a polgár önkéntesen jegyez majd állampapírt (hisz erre ösztönzi a magas kamat), nem számol azzal, hogy olyan féllel kötött üzletet, aki, ha a körülmények úgy hozzák, felrúghatja a szerződésben vállalt kötelezettségeit.

Mi lehet mégis az értelme?

Ha az állampapírok jegyzése netán a magas hozam ígérete ellenére sem indul be, és nem áramlik elegendő megtakarítás az állampapírokba, akkor az állam a kényszer számos, a történelemből jól ismert eszközével bírhatja rá a tőle közvetlenül függő polgárait a "nemzeti békekölcsön" jegyzésére. A köztisztviselőket, közalkalmazottakat az állásvesztés kockázatával is motiválhatja állampapírok vásárlására. Elég, ha a kincstári fizetésátutalás bizonylatán megjelenik a rovat: vásárol-e állampapírt a minisztériumi tisztviselő, a közigazgatásban foglalkoztatott kishivatalnok, az óvónő, a tanító, a kórházi takarítónő, az osztályvezető főorvos. Úgy sejtjük, sokáig nem maradna üresen ez a rubrika. És a magánvállalkozásokat is jobb belátásra lehet bírni: akkor jut előnyösebb feltételekkel állami megrendeléshez, uniós forráshoz, közbeszerzéshez a cég, ha alkalmazottai, tulajdonosai az állampapírok rendszeres vásárlói. Az ilyesmi a vállalati közönség egészének "erősítheti" a befektetési kedvét. Ha ráadásul nyilvános megbélyegzés, majd össznépi kiközösítés annak a jutalma, aki nem támogatja állampapír vásárlásával a hazát, akkor még azok is meggondolják magukat, akiket napi megélhetési gondok gyötörnek. Láttunk már ilyet.

Ha már elég tekintélyesre hízott az államadósság hazai finanszírozásában "önkéntesen" részt vevők tábora, és "csak nekik" önálló kötvénycsaládot bocsát ki az állam, eljöhet a pillanat, amikor a kormány szabadon változtathat a hazafias nemzeti kötvény kamatfeltételein vagy a visszafizetés időpontján. Ahogy eddig már sokszor előfordult - akár visszamenőleg is. Ennek nem lesz akadálya: sajátos pénzügyi technikákkal kialakítható az a kizárólag forintért vásárolható kötvénycsalád, amelynek jövőbeli sorsa - nem várt, de csak ilyen és ehhez hasonló rendkívüli intézkedésekkel elhárítható nehézségek esetén - elválasztható az összes többi állampapír sorsától. A módosítás a többi állampapírt így nem rántja magával, egyéb adósságait az állam az eredeti feltételek mellett rendezi, s nem alakul ki az általános fizetőképtelenség (cross-default). Ez a helyzet már előfordult Oroszországban 1998-ban, Argentínában az elmúlt két évtizedben többször is. Ha a kényszer, a rossz gazdasági helyzet, a GDP növekedésének elmaradása, a gazdaságot előnytelenül érintő nemzetközi konfliktus vagy egy rossz nemzetközi szerződés következményei úgy kívánják, így tudja majd a kormány leértékelni, elinflálni a saját polgáraival szembeni tartozásait. A jó hazafi pedig összeszorított foggal tűri, ha (kényszer)megtakarításait kormánya nehézségeinek áthidalására használja fel. A hazafiatlan megtakarító ugyan követelőzik - de a nemzeti szabadságharc majd józan eszéhez téríti őt is.

Ezen műveletek ugyanakkor nem csak arra adhatnának módot, hogy az állam a polgáraitól kölcsönvett pénzből az eredetileg vállaltnál kevesebbet adjon meg (s a különbözetet zsebre tegye).

A hazai közönség által forintért vásárolt állampapír a tőkepiacon bármikor eladható, így sokan lesznek, akik - az állami kényszervagyonvesztés politikáját érzékelve - megfelelő diszkont mellett szabadulni akarnak majd tőle. De lehetnek beavatottak is nem kevesen, akik az alacsony áron eladásra kínált papírokat megvásárolják - tudván tudva, hogy később még jó hasznát vehetik. Például részvényt jegyezhetnek előnyösen állami cégekben. E jól értesült illetők a központi állampapírtulajdonos-mentő akciók nyerteseivé válhatnak (lásd az árfolyamgát résztvevőinek első hullámát). Ily módon a maffiaállam számára az államadósság sajátos nemzeti finanszírozási rendszerének a kialakítása újabb csatornát nyithat a jövedelmek és vagyonok átcsoportosítására.

Nem kell a szocializmus békekölcsöneihez visszamennünk az időben: elég, ha az elmúlt húsz év argentínai eseményeit tanulmányozzuk, ahol a populista berendezkedés ilyen és ehhez hasonló trükkökkel vonta be a lakosság megtakarításait a szűk politikai elit gazdagodásába. Pedig ők még csak nem is álmodhattak a Kötcsén meghirdetett, azóta a szemünk előtt kiépült maffiaállam kifinomult eszközrendszeréről.

Figyelmébe ajánljuk