MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.
Már kis híján megegyeztek valamiben, hogy pontosan miben is, az ma már mindegy, mire belépett a képbe az ügyeletes palesztin merénylő, a beér-shebai autóbuszállomáson várakozó tömegbe küldött kézigránáttal. Netanjahunak és delegációjának több se kellett, csomagolni kezdtek legott, de aztán - tán a zoknijaikat szórták reménytelenül szerteszét a tárgyalás szüneteinek hevében, vagy épp maga a sámfa kutyulódott el reménytelenül - a pakolás elhúzódott addig, amíg az amerikaiaknak mégis sikerült maradásra bírniuk az izraelieket. Na így lett meg az egyezmény, így fogják számontartani késői korok történészei,
ha lesz mit számon tartani rajta egyáltalán
- vagyis ha megvalósul, amiben megállapodtak. És ez korántsem annyira biztos, még akkor sem, ha Clinton egymilliárd dollárnyi segélyt szavazott meg Izraelnek a betartás finanszírozására. Először ratifikálni kell az egyezményt: a palesztin nemzeti tanács feltehetően jóváhagyja a dokumentumot, miért ne hagyná jóvá, minden nemzetközi ügyirat ratifikálása egy lépés a palesztin állam de jure megvalósulása felé; másodszor egyéb választásuk alig van, mint a béke; és Arafat eléggé bebetonozta magát ahhoz, hogy a parlament bármit, amin az ő keze nyoma van, ratifikáljon, egy túlbuzgó képviselő markából úgy kellett kirángatni egy Arafat által félbehagyott búrkiflit, mert mindenáron ratifikálni akarta.
Netanjahu dolga nehezebb. Annak idején nagyjából egy átlagos törzsasztalnyi többséggel választották meg, és azóta gyakorlatilag hetente kell megküzdenie a létéért, eddig azonban véres fejjel vonult vissza mindenki, akinek fenekedhetnékje támadt volna rá. A közvélemény-formáló rétegek nem voltak hajlandók a kegyeikbe fogadni, az utca embere azonban, akinek inkább a merényletekből van elege -és képtelen azok gyökereire gondolni: ha robbantanak körülötte, akkor azokkal lesz baja, akik robbantanak, és nem azokkal, akik miatt -, a nagy és/tehát biztonságos Izrael zálogát látta benne.
Most viszont épp a támogatóival gyűlt meg a baja. Sőt politikai szövetségesei közül is jó néhányan ellene fordultak, öt minisztere például ki se ment eléje a reptérre, amikor megérkezett a tárgyalásokról. Ariel Sharon, a nemrég külügyminiszterré avanzsált überhéja egyelőre kitart Netanjahu mellett, a Wye-ban osztott bizonyítvány magyarázatakor ott állt a miniszterelnök oldalán -a politikai bennfentesek azonban arra szavaznak, hogy a parlamenti ratifikáláskor mégis az egyezmény ellen szavaz majd, hiszen ott volt a megkötésekor.
Egyedül a baloldal örül -a békefolyamat az ő vívmányuk, gyakorlatilag az egyetlen, amit felmutathatnak, az országnak mindig Likud-kormányzás alatt ment jobban, még ha többnyire kölcsönökből is. Ez azonban az ország lakóit aligha zavarja számottevően. Netanjahunak - illetve nem neki, idáig nem mennének el, de a Wye-ban elértekhez - Simon Peresz egykori és Ehud Barak jelenlegi Munkapárt-elnök is gratulált.
Hogy Arafatot mi várja odahaza, csak találgatni lehet: a palesztin politikai intézményrendszer nyilván rutinosan igazodik, a Hamasz azonban fontolgat, hogy mit, azt egyelőre szintén fontolgatja.
Pedig az egyezmény végül is minden eddiginél közelebb hozta a palesztinokat az államiság eléréséhez, és garantálja, hogy Izrael kivonul a megszállt területek 14 és fél százalékáról.
De milyen áron?
Az egyezmény végrehajtására tizenkét hetük van az érintetteknek. Az első két hét során Izrael, a Palesztin Fennhatóság és a CIA kidolgozza annak a tervét, hogy az Izrael által legveszélyesebb terroristának tartott harminc egyén palesztin börtönbe kerüljön, ami lehet, hogy izraeli szempontból nem a legbiztonságosabb megoldás, de ha ragaszkodnának a kiadatásukhoz, azzal de facto elismernék a palesztin államot.
Az első két hét során ül össze a felkelésellenes vegyes bizottság is, amely egy újabb Intifadának igyekszik majd jogi úton gátat vetni; ugyanebben az időben nyitnak meg egy utat Gáza és Jerikó közt az izraeliek a palesztinok számára. Ez azért fontos, mert az egyezmény lehetővé teszi a már elkészült gázai repülőtér üzembe helyezését is. Az első két héten kétszázaléknyi terület kerül palesztin fennhatóság alá.
A harmadik-hatodik héten összeül a PFSZ Nemzeti Tanácsa, elkezdődik az egyezmény ratifikálásának előkészítése; listát készítenek a palesztin rendőrség különösen terroristaveszélyes tagjairól, és amerikai szupervízió alatt kirúgják őket; begyűjtik az illegális fegyverraktárakban felhalmozódott készleteket; a nemzeti tanács mintegy társadalmi vitára bocsátja a Palesztin Charta tervezett új kiadását, amiből már tényleg kikerül az Izrael megsemmisítéséről szóló passzus. Mindezek fejében Izrael teljesíti a kivonulási terv következő szakaszát: újabb ötszázaléknyi terület kerül közös izraeli-palesztin ellenőrzés alá.
A hetedik héten megkezdődik a feltérképezett fegyverek begyűjtése, a palesztin rendőrség létszáma -CIA-felügyelet mellett - negyvenről huszonnégyezerre apad. Izrael 750 palesztin fogoly szabadon bocsátásával járul hozzá a hangulat emeléséhez, és minden akadályt elhárít a gázai reptér megnyitása elől, végül újabb tizenhárom százaléknyi megszállt területről mond le, és ezzel, ha átmenetileg is, de
mindenki boldog lehetne
De a wye-i egyezményben ehhez túl sok a ha és amennyiben. Annyi bizonyos, hogy megindult a palesztin államiság előkészítése, ami csak első látásra tűnhet ijesztőnek az izraeliek számára. Egy állammal sokkal zökkenőmentesebben lehet terrorizmust elhárítani, mint kényszeredett pofával államférfit alakító exterroristákkal; ráadásul Amerika az eddigi erkölcsi és financiális támogatás mellett a CIA terepmunkáját is beígérte, ami elég megnyugtatónak tűnik. A CIA nyilván eddig is ott volt a terepen, de így, nyíltan, más: egy láb alól eltett undercover ügynökért csak suttyomban hüppögnek a kollégák, egy hivatalos küldöttel viszont jobb nem ujjat húzni, ennyit a legfrissebb államalakulat is tud. Ha minden igaz, a három szerződő fél közös erővel lép fel a terrorizmus ellen, még akkor is, ha az emiatt létrejövő identifikációs válság a szó szoros értelmében maga alá temet jó néhány palesztin politikust és izraeli civilt. De a wye-i egyezménnyel mintha tényleg kézzelfogható közelségbe kerülne az, hogy tárgyalni lehessen Jeruzsálemről és az összes, eddig feloldhatatlannak tűnő ellentétről.
Legalábbis átmenetileg.
- kk -
