Egymásnak feszülő fideszesek hoztak kínos helyzetbe sikeres sportolókat Békéscsabán

Publicisztika

A békéscsabai városházán 2014 ősze óta kettős hatalom van, s ehhez az immár világhíres viharsarki sportolóknak is jó képet illik vágni.

Az utóbbi hetekben több békéscsabai sportoló jól szerepelt világversenyeken: Bohus Richárd a Budapesten megrendezett vizes-világbajnokság egyik legnagyobb meglepetésének számító eredmény részese volt, amikor a 4x100-as férfi gyorsúszásban a magyar váltó tagjaként harmadik lett. A nemrég Londonban befejeződött atlétikai világbajnokságon pedig két magyar érem született: női súlylökésben Márton Anita ezüst-, míg férfi 110 gáton Baji Balázs bronzérmes lett. Mindannyian békéscsabaiak. Remek sikereik után a város is a köszöntésükre készült – ami igen sajátosra sikeredett.

A Békéscsabán mindenki által csak Bohus Ricsiként emlegetett úszó köszöntését Szarvas Péter polgármester szeptember elsején délután 4 órára hirdette meg. E péntek reggelen az összes helyi médiumot reggel 8 órakor arról tájékoztatta a Fidesz, hogy frakciójuk délelőtt 10 órakor külön köszönti az úszót. Vagyis beelőzték a városvezetőt. Aligha lehet csodálkozni, hogy a Fidesz-frakció partizánakciószerű köszöntésére nem ment el Bohus edzője, aki a békéscsabai polgármester testvére, Szarvas János. Ezt követte órákkal később a délutáni, előre beharangozott hivatalos köszöntés – immár az úszó trénerével együtt.

Hasonló történt öt nappal később. Szeptember 6-án a város, élén a polgármesterrel, az atlétikai világbajnokságon kiemelkedően szereplő Márton Anita és Baji Balázs ünneplésére készült, ezt az időpontot egy héttel korábban kitűzték már. És ezúttal is a Fidesz tett keresztbe. A városházára délre meghirdetett köszöntést megelőzően, délelőtt 10 órára a Csaba Parkba hívta Hanó Miklós alpolgármester és Ferenczi Attila tanácsnok, egyben a helyi atlétikai klub társadalmi megbízatású elnöke a sportolókat. Minden jel szerint számukra az volt a legfontosabb, hogy előbb, s főleg, hogy külön szerepeljenek a kitűnő sportemberekkel. Ez sikerült is. Alighogy véget ért az első fogadás, következett a hivatalosnak számító polgármesteri. Megjegyzendő, ide is elment Ferenczi Attila, és köszöntője, némi visszatetszést keltve, hosszabbra sikeredett a polgármesterénél. Biztos belejött, hiszen immár másodszor méltatott.

Szép szavakból nem volt hiány. Csabai csodáról, hihetetlen eredményekről, Békéscsaba hírnevének öregbítéséről, hazatérő világklasszisokról, igazi sikerekről szónokoltak itt is, ott is a politikusok. Arról azonban senki sem beszélt, hogy a tényleg szép eredményeknek képtelenek közösen örülni. A békéscsabai önkormányzat sajtója és a Mészáros Lőrinc kezében lévő megyei hírlap részletesen beszámolt mind a négy (!) eseményről – ám egyetlen árva szót sem szóltak arról, hogy a nagy örömködés közben valami nagyon nem stimmelt. A békéscsabaiak és a dobogóra felálló úszó és atléták ennél többet érdemeltek volna.

Miért történt mindez?

Három évvel ezelőtt a békési megyeszékhelyen Szarvas Péter független jelölt nyerte a polgármester-választást, megelőzve a Fidesz aspiránsát. Ám a korábban Körös Volán-vezérigazgatóként is dolgozó, a Fidesztől nem messze álló, de nem bólogató Jánosként ismert Szarvas annyira mégsem független. Ahogy Békés megyében, úgy Békéscsabán is kettészakadt a Fidesz, és elkeseredett hatalmi és kenyérharc folyik közöttük. Az egyik oldalon a Simonka György vezette csapat a Békés Megyei Önkormányzat elnökével és az orosházi polgármesterrel, a másikon a korábbi békéscsabai polgármester, most fideszes országgyűlési képviselő, Vantara Gyula, és egyebek között a gyulai polgármester, Görgényi Ernő áll.

A 2014-es békéscsabai helyhatósági választás a helyi viszonyokat kevésbé ismerő számára meglepetéssel zárult: egy megyeszékhelyen, egy több mint 60 ezres megyei jogú városban a Fidesszel szemben egy független jelölt győzött. Az országos sajtó azt kapta fel, hogy a Jobbik, nem állítva önálló polgármester-jelöltet, Szarvas Pétert támogatta. Hogy ez utóbbi nem kellett a győzelméhez, szinte biztosra vehető. Ez a támogatás inkább csak vitte a voksokat, mint hozta, ám a független jelölt így is győzött. Hogyan lehetséges ez?

A Fidesz „A” csapatával szemben Szarvast a Fidesz „B” csapata támogatta, és mivel itt a „B” csapat is erős, s mivel a jelöltje sokkal felkészültebb, megnyerőbb, kommunikatívabb volt a Fidesz hivatalos jelöltjénél, Hanó Miklósnál, Szarvas Péter nyert. A békéscsabai közgyűlésen természetesen belül fideszes többség van, s a három alpolgármester közül kettőt a Fidesz „A”, tehát a polgármesterrel szemben álló csapat ad. Azóta elkeseredett küzdelem van a „független” polgármester és a mögötte álló egyik, illetve másik fideszes csoport között. Ennyit a mindenekfeletti városfejlesztésről, közérdekről és a politikusi szolgálatról. Egy-egy közgyűlés nyílt színi háborúként vonul be a csabai mindennapokba, de volt már úgy is, hogy a Fidesz „A” csapata tüntető távollétével akadályozta meg a testületi munkát. (Megjegyzendő, hogy a Szarvas mögött álló Vantara Gyulát friss hírek szerint a központ leváltotta választókerületi elnöki pozíciójából, s a helyére éppen Hanó Miklós kerül.)

De ehhez az agyrémhez képest is újdonság volt a fenti történet, amelyben az egymással marakodó kormánypártiak miatt világhírű helyi sportolók kerültek kellemetlen helyzetbe.

Figyelmébe ajánljuk