Teczár Szilárd

Éles részletek

Mit lehet kiolvasni a Momentum programjából?

Publicisztika

A 2018-as választásra hirdetett már programot a DK, az Együtt és a Párbeszéd – Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt – is, de ezek közel sem keltettek akkora médiavisszhangot, mint a Momentum október 15-én bemutatott elképzelései. Az ügyes csomagoláson túl ennek nyilvánvaló oka az, hogy a Momentum a legfiatalabb pártként, és centrista, önmagát ideológiával meghatározni nem kívánó tömörülésként mindeddig homályban hagyta a választók előtt politikai arcélét.

Ezt a homályt csak részben tudja eloszlatni az Indítsuk be Magyarországot! szlogen mögé helyezett szöveg. Tisztességes, figyelemre méltó munka a 364 oldalas, az élet majd’ minden területére kiterjedő program, mégis az az érzésem, hogy egyszerre mond túl sokat és túl keveset. Túl sokat, mert újságírókon és politológusokon kívül valószínűleg kevesen fogják végigolvasni, a párt beszélő fejei pedig – legalábbis az első napokban – láthatóan küszködtek, amikor két-három ígéretet vagy alapelvet kellett volna kiemelni a programból. És túl keveset, mert egy-egy szakterületnél óhatatlanul maradtak megválaszolatlan kérdések, ráadásul a párt továbbra sem akarja elhelyezni magát Magyarország politikai térképén. Én azért kísérletet teszek erre.

A program mögötti ismeretanyag imponáló, szerzői alaposan végigvették egyrészt a külföldi, másrészt a helyi, sokszor civil kezdeményezésekből kinövő jó gyakorlatokat. A különböző szakpolitikákat azonban nagyon eltérő mélységben tárgyalja a Momentum.

 

Újrahasznosított és új ötletek

Kiderül például, hogy önálló múzeumot szeretnének a kortárs magyar dizájnnak, miközben a felsőoktatás finanszírozásánál és a tandíjkérdésnél rendszerszinten is bizonytalanságokat érzek a szövegben. Vannak nehezen magyarázható hiányok is. Hiába karolta fel a Momentum az ügynökakták nyilvánosságát vagy a miniszterelnök újraválaszthatóságának korlátozását, ezek az ötletek a programjukban nem köszönnek vissza (míg például az Együtt átvette őket). Túl kevés szó esik a sajtóról, a nyilvánosságról, és az is érdekes, hogy a választási korhatár leszállítását nem a fiatalok pártja emelte a politika napirendjére.

Az ígéretekben a Momentum programja erős átfedést mutat az Együttével, és valójában a DK-val sincsenek áthidalhatatlan ellentéteik (leszámítva a határon túli magyarok választójogát). Karácsony Gergely ugyan sokkal mélyrehatóbb szociálpolitikai és munkajogi reformot javasol, de a Párbeszéd rugalmasságát ismerve adott esetben ez nem lenne akadálya mondjuk a koalíciós kormányzásnak. Bár egy választási programban nyilván a különbségeket illik hangsúlyozni, engem inkább megnyugtat, hogy az elmúlt 25 év heves bírálata ellenére a Momentum nem mindenben akarja feltalálni a spanyolviaszt.

A két slágerterület, az oktatás és az egészségügy reformjának bemutatásakor is alapvetően az ellenzéki mainstreamet követik. Visszaadnák a tankönyvválasztás szabadságát, 18 évre emelnék a tankötelezettségi korhatárt, felszámolnák a Kliket (bár nem teljesen világos, hogy a járási szintre helyezett iskolafenntartók mellett igény esetén a települési önkormányzatok is visszavehetnék-e iskoláikat), növelnék az egészségügyi dolgozók bérét, küzdenének a hálapénz ellen, megerősítenék a háziorvosi hálózatot. Vannak innovatív ötleteik is: az iskolai autonómiába a Momentum beleérti a tantárgyi struktúra alakíthatóságát, és azt is csak náluk láttam leírva, hogy kivezetnék a korai szelekcióban kulcsszerepet játszó nyolcosztályos gimnáziumokat. Míg a többi ellenzéki párt jellemzően ingyen adná az első diplomát, a Momentum csak az első egyetemi évfolyamon szüntetné meg a tandíjat, utána szociális és tanulmányi ösztöndíjakkal korrigálná (arra nem tér ki a program, maradnának-e a mai több százezres „költségtérítések”, vagy egy arányosabban szétterített tandíjra gondolnak a momentumosok). Az egészségügyben megengednék, hogy az állami szektor OEP-finanszírozással kapacitást vásároljon a magánkórházaktól, hogy az orvos akár sporttevékenységet is felírhasson „receptre”, a szűrővizsgálatokon való részvételt pedig részleges EHO-visszatérítéssel ösztönöznék.

A Momentum kétkulcsos jövedelemadót vezetne be, a legalacsonyabb keresetűeknek plusz adójóváírással. Az alap 15 százalékos kulcsra havi bruttó 500 ezer felett jönne egy 25 százalékos (a Párbeszéd ennél progresszívebb szja-t akar, a DK viszont csak havi 1 millió felett hozná be a második kulcsot). A programból hiányzik a „fizessenek a gazdagok!” mentalitás, és kiemelt hangsúllyal szerepel a vállalkozások segítése, mégsem lehet azt mondani, hogy a Momentum semmit sem tenne a szegénység ellen. Havi 35 ezer forintos egy főre eső minimumjövedelmet vezetne be, hat hónapra emelné az álláskeresési támogatás időtartamát, emelné a gyest és a családi pótlékot, bár nem túl nagy mértékben. Némileg igazságtalannak érzem a sajtóban megfogalmazott fedezet nélküli „ígéretcunami” vádját: még ha pontos költségvetési hatásvizsgálatot nem is mellékeltek, „pénzosztásban” elég visszafogottnak tűnik a Momentum programja – bennem a megvalósíthatósággal kapcsolatban nem ezen a ponton merültek fel kételyek.

Más ellenzéki pártokhoz hasonlóan a nemek közti egyenlőséget a Momentum „apahónapokkal” mozdítaná elő (a gyed teljes összegét csak akkor igényelhetnék a családok, ha legalább két hónapig az apa is otthon marad a gyerekkel), sőt egyetértőleg mutatják be az apáknak „szülési szabadságot” engedélyező norvég példát is. A legambiciózusabb elképzeléseket a közlekedési fejezetben találni. A Momentum megvette a közgazdasági Wolfson-díjas magyar diák, Raccuja Gergely ötletét a minden autóra és minden útra kiterjedő használatarányos útdíjról, a teljes közösségi közlekedésben integrált csipkártyát vezetne be, csúcsidőn kívül olcsóbbá, csúcsidőben drágábbá tenné a buszozást, vonatozást. Arányaiban sokat foglalkozik a program az albérletpiaccal is, nyilván a fiatal célcsoport fokozott érintettsége miatt. A Momentum itt a Józsefvárosban már alkalmazott megoldást, az üresen álló lakásokra kivetett adót javasolja. Ez szerintük növelné a kínálatot, és ösztönözné a legális lakáskiadást.

 

Visszarendeződés

A többi ellenzéki pártprogrammal összevetve szembetűnő, hogy a Momentum nem közvetlenül a Fidesz-kormányzással szemben határozza meg magát, bár természetesen számtalan helyen bírálja a 2010 után kialakult állapotokat. Ez illeszkedik a párt kommunikációs irányvonalába: eddig sem tartotta fontosnak, hogy a kormány minden intézkedésére feltétlenül és azonnal reagáljon. Ehhez képest érdekes, hogy az alkotmányos visszarendeződésre még mindig ők kínálják a leginkább kidolgozott forgatókönyvet; és általában is az alkotmányossággal foglalkozó Szabad ország fejezetet tartom a legerősebbnek.

Nem újdonság, hogy az Alaptörvény „aknamentesítése” után népszavazással megerősített új alkotmányt fogadnának el, és a köztársasági elnök közvetlen megválasztását sem egyedül javasolják az ellenzéki pártok közül. Az alkotmánybírósági reformra viszont egészen konkrét megoldást vázol a Momentum: a korhatár fideszes eltörlése miatt a helyükön maradt alkotmánybírákat elküldenék, a többiekről megerősítő szavazást tartana az Országgyűlés. Az új jelölési metódusra is van ötletük: az ismét 9 tagú AB-be három bírót a parlament, hármat a bírói szervezetrendszer, hármat a közvetlenül választott köztársasági elnök delegálna. Az ügyészség reformjánál előremutató megoldásnak tűnik a vádkikényszerítési eljárás és a nyomozás megszüntetésével szembeni jogorvoslat bevezetése, csakúgy, mint az ügyészségen belüli utasítások írásbeliséghez kötése. Azt ellenben nem sikerült elmagyaráznia a Momentumnak, miért teremtene világosabb helyzetet és felelősségi viszonyokat, ha az ügyészséget közvetlenül a kormány alá rendelnék.

Kicsit vérszegénynek érzem a külpolitikával, különösen az Európai Unióval foglalkozó fejezetet, legalábbis annak fényében, hogy ez a Momentum egyik fő témája, és a közelmúltban nemzetközi szinten is jelentős reformelképzelések születtek. Pozitívum, hogy a Momentum csatlakozna az Európai Ügyészséghez és bevezetné az eurót. De a program fájóan vázlatosan fejti ki, mit ért az Európai Bizottság elnökének közvetlen választásán (hogyan viszonyulna ez a 2014-ben már alkalmazott „csúcsjelölti” rendszerhez), vagy a középtávon bevezetendő közös európai büdzsén (feltételezem, nem a költségvetési önállóság teljes felszámolásáról, hanem az Emmanuel Macron által is javasolt eurózóna-költségvetésről van szó). A program nem foglalkozik azzal az égető kérdéssel, mit kezdjen az EU az európai alapértékeket és a jogállamiságot semmibe vevő tagállamaival, holott ez nem csak az Orbán-kormány miatt lenne fontos. A külpolitikai koncepció egyébként is kizárólag Vlagyimir Putyint említi név szerint, az amerikai és a V4-es kapcsolatokról is a szóban forgó országok vezetőinek értékelése nélkül beszél.

Menekültkérdésben a kvótákkal folytatott államközi „kereskedelem” felvetése előrébb viheti a dublini rendszer reformjáról az Európai Tanácsban zajló vitát, bár nyilván sokak érzékenységét is sértheti. Egyébiránt sajnos a szisztematikus jogsértésekkel nem igazán számot vető egyrészt-másrészt menekültpolitika folytatását látjuk. Maradjon a kerítés, de ne legyen benne áram, és katonák helyett kamerák vigyázzák. Maradjon a tranzitzóna, de legyen belőle több, és a 18 év alatti, valamint a családos menedékkérőket engedjék be az országba. Különösen aggályos módon az egész menekültügyi rendszer alapját képező genfi menekültügyi konvenció felülvizsgálatát anélkül veti fel a Momentum, hogy aztán bármi konkrétumot mondana róla.

 

A narratíva keresése

Minden ötletessége és elismerendő kidolgozottsága ellenére a Momentum programja szakpolitikai szinten nem hoz jelentős újítást az ellenzéki térfélre, elsősorban nem azokon a területeken invenciózus, ahol nyolcévnyi Fidesz-dúlás után a legsürgősebbnek gondolnánk a reformot. Egy új párt életében persze fontos mérföldkő a programalkotás: mostantól a média, a leendő tagok és esetleges partnerek, ha nem is minden, de legtöbb kérdését megválaszolhatják a momentumosok a lefektetett elvek alapján. Politikai aktusként azonban akkor lesz igazán hatásos a programbemutató – és csak abban az esetben eredményezheti a párt támogatottságának erősödését –, ha a meggyőző részleteket valamilyen egységben képesek láttatni a párt vezetői, ha a programpontok mögé érthető narratívát helyeznek.

Csak az eddig programmal is jelentkező pártokat nézve, a Párbeszédnél ez a narratíva a társadalmi igazságtalansággal, egyenlőtlenségekkel szembeni küzdelem; az Együttnél leginkább a korrupcióellenes küzdelem; a DK-nál pedig Gyurcsány Ferenc személye, mint a Fidesz és Orbán Viktor legharcosabb ellenfele. A Momentumnál ilyen, a programelemeken átívelő attitűd a szinte feltétlen hit a digitális fejlődés, az emberek közéleti aktivizálása és a becsületes, szakértői irányítás hármasában. Nem a kimeneti egyenlőtlenségekre helyezik a hangsúlyt, inkább azt sugallják, hogy ha megkapja az esélyt, mai világunkban mindenki képes jobbá tenni saját és közössége életét. Ha nagyon kellene, liberális perfekcionizmusnak nevezném ezt a politikai filozófiai hozzáállást, de persze a Momentum taktikájának a lényege éppen az, hogy elutasít minden címkét és megnevezést.

Nagy narratívát fabrikálni, mozgalmat építeni az ideológiamentesség mögé: ez az elsőre önellentmondásnak tűnő feladat áll a Momentum előtt. Kritikáim ellenére azt mondom, jót tenne az országnak, ha sikereket érnének el benne. Még ha a politikai realitásokat figyelembe véve valószínű is, hogy a Momentum 2018-as szövetségi politikájának alakulása erősebben befolyásolja majd a következő négy évünket, mint a programja.

Figyelmébe ajánljuk