A szocializmusban a foglalkoztatottsági ráta körülbelül egyforma, mintegy 85% volt romák és nem romák körében. Közvetlenül a rendszerváltás után az arányszám a cigányközösségben 29-re csökkent, és azóta is ezen a szinten maradt. A roma származásúakat érintõ tömeges munkanélküliség egyik oka a diszkrimináció, ami közvetlenül vezet családok ellehetetlenüléséhez, lelki és fizika károk elszenvedéséhez.
Ilyesfajta szöveget utoljára 1998-ban olvashattunk az Expressz hirdetési újságban. Az ügyben érintett vállalkozó a Roma Sajtóközpontnak elismerte, a cigányokat akarja távol tartani cégétõl, mert sem megrendelõi, sem munkásai nem hajlandók velük dolgozni. Úgy nyilatkozott: a hirdetés nem sért másokat. Az újság munkatársa elmondta, azért fogadták el a fehér bõrû kitételt, mert az nem jelent negatív megkülönböztetést. Ha a hirdetés így fogalmazott volna: barna bõrûeket nem veszek fel, nem közölték volna.
Annyiszor hallhattuk már, hogy "buzizni, szõkenõzni, cigányozni nem illik", hogy az üzenet eljutott azokhoz is, akik nem nagyon értik, mi a gond ezzel az egésszel, hiszen "azért azt maga sem akarná, hogy a szomszédjában lakjanak" és/vagy "köztük is van rendes ember, én is ismerek egyet". Az mára köztudott, hogy adott státusz meghirdetésekor nem szabad leírni, ha az ember nem szívesen lát cigányt. Hogy a procedúra további szakaszaiban sem lehet õszintén beszélni, az még nem világos széles körben. Az emberi jogok védelmezõinek szerencséjére.
Az elsõ munkaügyi diszkriminációs per 2000-ben zárult, öt évvel azután, hogy egy roma férfi számára betelt az állás, amire utána másokat felvettek. R. József 1995 májusában jelentkezett a munkára, azt ígérték, nemsokára értesítik. Három hét után a férfi érdeklõdésére azt mondták, az állás betelt. Néhány perccel késõbb viszont R. József látta, hogy a nem cigány jelentkezõt felveszik. "Éreztem, hogy azért teszik ezt velem, mert cigány vagyok. Megalázó volt a helyzet, fizikailag is rosszul lettem" - mesélte a Roma Sajtóközpontnak. A személyiségi jogi per során a vállalat úgy érvelt: "joga eldönteni azt, hogy kivel kíván megbízási jogviszonyt létesíteni, a felperesnél faji megkülönböztetésre nem került sor". Az eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete szerint "az állapítható meg, hogy az alperes indokolatlan, hátrányos megkülönböztetésben részesítette a felperest"
Ez a varázsmondat, az idegentõl idegenkedõ munkaadók ezt találták ki maguknak azért, hogy ne rabolják az idejüket. A klasszikus forgatókönyv: telefonon még van szabad állás, a személyes megjelenéskor már nincs. Az egy órával késõbb jelentkezõ nem cigánynak viszont ismét van. Ez az a helyzet, amikor a diszkriminációs ügy nem látszik esélytelennek. Ha ugyanis a felvételiztetõ beengedi a pályázót, interjút készít vele, esetleg önéletrajzot kér tõle, majd nem õt választja, nincs ember, aki jogilag megfogná. Nem kell megmagyaráznia, miért volt számára a másik jelölt szimpatikusabb. Amennyiben azonban azt állítja, hogy már nincs szabad állás, és bizonyítható, hogy hazudott (méghozzá szelektíven) az ügy megnyerhetõ. Ám ehhez tanúk kellenek. Azok pedig ritkán akadnak, hiszen az ember nemigen megy csapatostul munkát keresni. Ha letagadják, hogy valaha is látták, a bizonyítás nehezen áll meg. Ez történt F. Katalin ügyében. A lány 2000-ben telefonon jelentkezett egy fõvárosi szálloda hirdetésére.
- jelentette a recepciós az igazgatónak. "Nem veszek fel cigányokat, utálom õket - hallotta a lány. Az eset elsõ körben a Fõvárosi Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelõséghez került, a szerv azonban nem járt el az ügyben, mivel úgy látja, a munkára jelentkezés nem számít munkaviszonynak, így az nem tartozik a hatáskörébe. Pedig a Felügyelõség felhatalmazott arra, hogy akár hatmillió forint bírsággal sújtsa a törvény ellen vétõ munkaadót. A bíróság szintén elutasította a keresetet, mivel F. Katalinnak nem sikerült bizonyítania, hogy egyáltalán ott járt a helyszínen. A Legfelsõbb Bíróság új eljárásra utasította az elsõ fokon ítélkezõt. Katalinnak mostantól azt kell bizonyítani, hogy hátrány érte õt, a szállodának pedig azt, hogy nem sértette meg a törvényt. Itt már az Esélyegyenlõségi Törvény szelleme érvényesül: a megalázottnak csak azt kell igazolni, hogy hátrány érte, és hogy a védett csoporthoz tartozik. Ha ez sikerül, a bizonyítási teher megfordul: a továbbiakban az alperes kötelessége bizonyítani, hogy megtartotta az egyenlõ bánásmód követelményét.
F. Katalin esete volt az elsõ munkásfelvétellel kapcsolatos kirekesztés, aminek jogorvoslati eljárásába a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédõ Iroda (NEKI) belefolyt, és ez az ügy döbbentette rá a szervezetet, hogy ha nincs bizonyíték, maguknak kell kreálni.
- Ugyanolyan adottságokkal és képesítésekkel rendelkezõ romát és nem romát küldünk a gyanúba kevert munkahelyre. Ha õk alátámasztják, amit a panaszos elmondott, vagyis hogy a romának nincs felvétel, a másikat pedig beengedik, bizonyítottnak látszik a törvénysértés. - magyarázza Dr. Muhi Erika, a NEKI jogásza. - Aztán meg lehet erõsíteni az eredményt egy újabb párossal.
A jótékony csel sikerének feltétele a gyors reakció. - Akkor lehet érdemben tesztelni, ha a panaszos még aznap bejelenti a jogsérelmet. - magyarázza az ügyvéd.
A kikényszerített fejlemények még így is csupán a beépített emberrel szemben történt törvénytelenséget támasztják alá, az eredeti panaszos története ettõl független. A provokációnak köszönhetõ jogsértésre viszont a NEKI etikai okokból nem alapoz vádat. A tesztelés technikája ezzel együtt közvetett bizonyítéknak tekinthetõ, majd megerõsíthetõ a cégtõl bekért adatokkal, például arról, hogy hány romát foglalkoztat.
Nem büszkélkedhet szép adatokkal az a plakátnyomda, amelyik tavaly nyomdai szakembereket keresett. A többéves gyakorlattal rendelkezõ V. István telefonos egyeztetés után hiába ment be, azzal fogadták: az állás betelt. A férfi gyanakodni kezdett, ezért újra telefonált. A válasz az volt: lehet menni, vesznek fel munkásokat. István ezután a NEKI-hez fordult. A tesztfelvételi pár roma tagja úgy járt, mint István, a nem cigány jelentkezõt pedig felvették. V.I. hátrányos megkülönböztetésének kimondását, és egyhavi elmaradt munkabére mellett egymillió forint nem vagyoni kártérítés megítélését kérte a bíróságtól, ám az ügy peren kívüli egyességgel rendezõdött.
Ha a romák hátrányt szenvednek a munkaerõpiacon, még inkább így van ez a roma nõkkel. A munkaadók félnek a korai szüléstõl, a tervezetlen gyermekvállalástól, és attól, hogy az asszony emiatt sokat marad majd otthon.
P. Mariann és T. Istvánné tavaly januárban jelentkezett egy mûanyagipari kft. hirdetésére, amiben szakképzettséget nem igénylõ csomagolási munkára kerestek embereket.. A cég nagybátonyi telephelyén a portás megállította õket, telefonált az irodába, majd azt mondta, nincs már felvétel, az állás betelt. A két nõ azt állította, hogy a portás "magyarokat" beengedett az elbeszélgetésre. Ezek után elmentek a helyi kisebbségi jogvédõ irodába, ahol az ügyintézõ felhívta a céget, és azt a választ kapta, hogy van felvétel. Fõként S. Sándorné vallomása döntötte el az ügy kimenetelét. õ Mariannék elõtt jelentkezett az állásra, majd fültanúja volt, ahogyan a portás közli a két nõvel: nem mehetnek be. A cég képviselõje úgy védekezett: félreértés történt, munkatársuk nem tudta, hogy van felvétel, ezért mondta ezt. A képviselõ állítja: náluk nincs megkülönböztetés, az alkalmasság a döntõ. A Salgótarjáni Bíróság azonban bizonyítottnak látta a származás miatti megkülönböztetést, és kártérítésként a próbaidõnek megfelelõ 150 000 forintos minimálbért ítélte meg. A nem vagyoni kár vádja viszont nem állt meg. Az eredmény mégis impozáns: ez az elsõ ítélet, amiben a munkaügyi bíróság kimondta, hogy faji megkülönböztetés történt.
A napokban tûzték ki a tárgyalási idõpontot László Györgyné, és Balogh Elekné ügyében. A két fiatalasszonyt egyikük férje kísérte el februárban az elsõ munkanapra, miután telefonon megállapodtak egy, a Budapesti Vásárközpont területén található iroda vezetõjével: elvállalják a helyiségek napi takarítását. Baloghné virágkötõ végzettségû, Lászlóné titkárnõ képzettséggel rendelkezik, de akkor épp nem tudtak a szakmájukban elhelyezkedni.
BE-né: - Az ügyvezetõnõ csak azt kérdezte, hogy tudunk-e minden reggel jönni. Telefonon nagyon szimpatikusak voltunk neki, és azt mondta, mivel most nincs senki, ha lehet, menjünk már úgy, hogy reggel egybõl beállhassunk. Úgyhogy már hajnali fél ötkor ott voltunk.
LGY-né: - Nagyon hideg volt, negyven percet vártunk rá. Mikor odaért végre, és meglátott minket, teljesen riadt volt az arca. Nem is szállt ki a kocsiból. Egy jó tíz perc után kiszállt, hát elsõnek még nem mondott semmit, körülnézett, visszaült, telefonált valakinek.
- Nem értettük, végül a férjem ment oda hozzá, és kérdezte, elnézést, önnel kell találkoznunk? Mondta, hogy igen, õ az. A párom nyújtotta neki a kezét, de õ kivett egy zsebkendõt és kifújta az orrát. Mondta, hogy nem tudunk bemenni az irodába, mert még nem nyitották ki a kaput. De akkor már rég kinyitották, egy csomóan be is mentek. Még egyszer odament a férjem, mondta, hogy már nyitva van a kapu, akkor most mi lesz. Erre azt válaszolta, hogy nem vesznek fel minket.
- "Nem erre számítottam" - ezt mondta. Elek mondta neki, hogy mondja hangosabban, hogy a lányok is hallják: azért nem veszi fel õket, mert cigányok? Azt mondta, igen, azért. Ezt így, minden lelkiismeretfurdalás nélkül.
- Mondom ezt most nem értem. Telefonon keresztül felvesz minket, minden rendben volt, most meg nem kellünk?
- Velem állt szemben, rám bökött: ilyet, mint õ, már tegnap elküldtem egyet. Mondom, mi az, hogy ilyen? Én nem ilyen vagyok, én én vagyok. Olyan megalázó volt, sírva mentem haza hajnalban, összefagyva. Voltak az iskolában is ilyenek, hogy máshogy néztek rám, de addig, amíg ezt így ki nem mondták, fel nem fogtam, hogy más ember vagyok, mint a többi.
- Nem igaz, hogy egy cigány annyival rosszabb, hogy már egy vécétakarításra se jó. Nyolc évig az elõzõ helyemen egyedül voltam roma származású, és engem úgy szerettek! Én nem is tudtam neki visszaszólni, annyira rosszul esett, csak szorított a torkom. Mert még elõtte több helyet felhívtam újságból, és elutasítottak. Kérdezték a származást. Mondtam, hogy én magyarnak érzem magam, Magyarországon élek. Mondta, ha roma vagyok, elõre megkímél, nagyon rendes volt, mert úgy mondta: higgye el, én nem tehetek róla, de a fõnököm nem engedi. Talán attól fél, hogy meglopjuk a vendéget?! Hát, ezek után visszagondolva, valószínû, hogy amikor mondják, hogy majd felhívjuk, valószínû, hogy az is mindig a bõröm miatt van. De én nem akartam a bíróságra menni.
- Én azonnal. Azonnal.
- Csak ez, hogy ennyi minden ért minket… a párom azt mondta, ezt nem lehet annyiba hagyni. Az unokanõvérem - rajta nem látszik - olyan helyen dolgozik, ahol egyáltalán nem alkalmaznak romákat. Ha megtudnák, hogy õ az…
- Anyu se beszélhet a munkahelyén arról, hogy õ cigány. A kollégái mindig szapulták a romákat, de õ nem szólhatott semmit. Az az igazság, hogy annyira elgondolkodtatott ez az egész dolog, nem tudom, hogy igazából mi várhat a cigányságra. Szeretnék gyereket is, de aggódom is. Hiába nem cigány a férjem, hátha nagyon barna lesz a kicsi.
Bár a Munkaügyi törvény korábban is tiltotta a hátrányos megkülönböztetést, a problémakör csak 2004 januárjára érdemelte ki a külön jogszabályt. A Fõvárosi Munkaügyi Bíróság elnökhelyettese, Dr. Suba Ildikó mindössze két másodfokot megjárt etnikai alapú munkahelyi kirekesztéssel találkozott. - Szép lenne, ha csak ennyi megalázó eset történne - mondja. - Talán most, hogy életbe lépett az új jogszabály, egyre többen perelnek majd. Nem lesz könnyû dolguk - különösen, ha tanú sincs -, hiszen a legritkább esetben fordul elõ, hogy az alperes elismeri, hogy a jelentkezõ származása volt a kizáró ok. Valóban az õ döntési jogkörébe tartozik az, hogy kivel dolgoztat, vagy hogy melyik percben van nála felvétel, és melyikben nincs; ezen nehéz túllépni. Hivatkozhat például arra, hogy van roma munkása - ez gyakori érv.
A 'Törvény az Egyenlõ Bánásmódról és az Esélyegyenlõség Elõmozdításáról' látszólag rendet teremtett a sok különálló paragrafus kavalkádjában, amikor világosan megfogalmazta, mi számít hátrányos megkülönböztetésnek, mely személyek vagy csoportok lehetnek veszélyeztetettek, és hova fordulhatnak jogorvoslatért. Bõvült a "megkülönböztetésre okot adható tulajdonságok" köre, így a nemi, etnikai, fogyatékossági, vallási és egyéb jellemzõk mellett immár a bõrszín, az anyanyelv, az egészségi állapot, a szexuális irányultság, a társadalmi származás és a vagyoni helyzet is védett tulajdonságnak számít. A jogszabály hangsúlyozza: különösen sérti az egyenlõ bánásmód követelményét, ha megkülönböztetés valósul meg nyilvános álláshirdetésben vagy munkára való felvétel során. Az viszonylag könnyen alátámasztható, hogy valakit hátrány ért, az viszont elgondolkodtató, vajon milyen bizonyítékokat fog az illetõ felvonultatni származása tekintetében. Erre eddig semmilyen szándék nem tudott jobbat kitalálni az "annak tartja magát", illetve a "környezete annak tartja" kitételeknél. Innen csak egy ugrás az "annak látszik" félmondat, aminek visszás voltát felesleges hangsúlyozni akkor, amikor a "kreol bõrû elkövetõ" a rendõrségi körözvények visszatérõ figurája. A diszkriminációs esetek kezelésére egészében jellemzõ ez a tanácstalanság, illetve némi gesztusjelleg. A jó szándék megvan, ám kevéssé sikerül a gyakorlatban alkalmazni az elveket. Elvégre nem könnyû a vádlottak padjára ültetni egy társadalmi szemléletmódot. Így aztán a látens tudati tartalmak uralják a diszkriminációs ügyek tárgyalásait. A felperes tudja, az alperes tudja, a bírói testület tudja: nem akartak felvenni cigányembert. Az is világos, hogy száz százalékos bizonyításról ez esetben nem lehet szó. Vagyis ez a vádtípus a hagyományos joggyakorlat szerint bírságolhatatlan. Büntethetõvé tulajdonképpen csupán a büntetõ, példastatuáló szándék teszi. Egy modern európai jogállamba kellenek elmarasztaló diszkriminációs ítéletek. A társadalmi igazságosság hosszú távon úgyis helyreáll; nagyot nem lehet tévedni; azt senki nem vitatja, hogy származásuk miatt tömegesen tanácsolnak el roma jelentkezõket.
Noha a bírság felsõ összeghatára hatmillió forint, eddig legfeljebb néhány százezres ítéletek születtek. Ez a tény szintén bizonytalanságra utalhat. A bíróságoknak nem szokásuk milliókkal dobálózni - szögezi le a Fõvárosi Bíróság elnökhelyettese. - Jelentõs kártérítést jellemzõen súlyos egészségkárosodásnál ítélnek meg. Ráadásul egy diszkriminációs helyzetben másról nem is nagyon lehet szó, mint nem vagyoni kártérítésrõl, hiszen milyen veszteségre hivatkozhat a felperes, ha a munkaviszony még létre sem jött? Legfeljebb az útiköltségre, vagy néhány havi kiesett bérére.
Ugyan az állampolgárok eddig sem tudták, hová fussanak, ha hátrányosan megkülönböztették õket (a Munkajogi Bíróság, a Munkaügyi Felügyelõség és a helyi közigazgatási szerv egyaránt eljárhat az efféle ügyekben), most újabb hivatalban kilincselhetnek. 2005 január 1-tõl az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt nyílik újabb fórum, egyfajta országos közigazgatási szerv, amire deklaráltan azért van szükség, mert a jelenlegi védelmi rendszer nem elég hatékony, és a peres eljárások lassúak.
A közszférában mûködõkkel ellentétben a magáncégeknek nem kötelezõ kidolgozniuk esélyegyenlõségi tervet, számukra ez csak egy lehetõség. Így az egyetlen ösztönzõ tényezõ jelenleg az, hogy az Esélyegyenlõségi Kormányhivatal bizonyos pályázatokból kizárja azokat az indulókat, akik nem tudnak ilyen dokumentumot felmutatni. Léteznek a hátrányos helyzetûek foglalkoztatásához kapcsolódó direkt központi támogatások is, ám ezeknek önmagukban nincs olyan vonzerejük, hogy módosítsanak az uralkodó szemléletmódon, és vegyes munkahelyek szaporodásával gyengítsenek az elõítéleten. Aki eddig nem akart cigányemberrel dolgoztatni, az ezután sem fog, csak ebbéli szándékát egyre szalonképesebben csomagolja majd: perek sokasága tanítja meg hatékonyan hazudni. Vagy talán az egyre több példaértékû per láttán a cégvezetõk elgondolkodnak, talán nem csak egy "rendes" ember van "köztük"? Csak remélhetjük, hogy az utóbbi hatás alakul gyorsabban.
Kempf Zita
