Futó Péter: Sötétben tapogatózva

publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szerzô statisztikus a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.

M ennyire elterjedt a korrupció társadalmunkban?

Ezekkel a szavakkal fordult kedvenc értelmiségi társaságában barátaihoz a statisztikus. Vonakodva kérdezett ilyet, mert a tények embere volt, és közérzetét sem az alulinformált gyanúsítgatások, sem a homályos utalgatások nem javították különösebben. Úgy tapasztalta, hogy elsôsorban a rablók, pandúrok és áldozatok alkalmi együttesére jellemzô, hogy a korrupciót állandóan felhánytorgatják. A jogrendet mindennap temetôk három szólamra komponált rekviemet énekelnek: a tisztességtelenek, akiknek önigazolásra vagy porhintésre van szükségük (basszus), a hatósági emberek, akik szeretik hangsúlyozni saját fontosságukat (bariton), és végül a sikertelenek, akik a közélet tisztátalanságára akarják fogni kudarcukat (szoprán). A statisztikus tudta, hogy a korrupció a demokrácia ellenfeleinek is kedvenc vesszôparipája, de a demokráciával is úgy állt, mint a párkapcsolattal: hűséget talán fogadott, de vakságot nem.

A közélet romlottságáról többnyire másodkézbôl értesült. Egyszer egy autógumis maszek - miközben segédei serényen cserélték a statisztikus kocsijának elrongyolódott kerékabroncsát - halálkomolyan fejtegette, hogy azért van itt ekkora nyomor, mert a parlamentben a képviselôk lopják a közpénzeket. Amikor azonban számlát kellett volna adni, a maszek vonakodott, azzal az indoklással, hogy a használt autógumin nincs áfa. A statisztikus leszögezte a tényeket: szóval nem akar számlát adni? Én soha nem mondtam ilyet, mondta a gumis, és már adta is.

Többször találkozott olyan vállalkozókkal, akik állandóan és kéretlenül visszatértek a gazdasági bűnözés témájához. Célozgatásaikban, félig elmondott, hiányos történeteikben környezetüket alattomos dzsungelként ábrázolták, ahol emiatt minden húzás megengedett. A csalárd csôd után vígan tovább vállalkozó használtruha-importôr például szívesen példálózott és takarózott a Balaton-parton 1991-ben ingyen állami vagyonhoz jutott funkcigyerekek esetével. Vagy itt volt az a német üzletember, aki magyar városok számára árusít milliárdos értékű víztisztító berendezéseket, és meggyôzôdése, hogy azért veszíti el sorra a versenykiírásokat, mert nem hajlandó lepénzelni az önkormányzati képviselôket - ellentétben versenytársaival. Konkrétumokat azonban nem lehetett kiszedni belôle. Állítólag nem a maffia verôembereitôl félt, hanem saját müncheni fônökeitôl, akik azonnal kirúgnák, ha ô botrányba keveredne, akár igaza van, akár nem.

És a statisztikus is megingott, amikor összehozták egy nôvel, aki telefonspecialistaként kereste kenyerét. Az asszony hatvanezer forintot kért a "csodálatos telefonvonal-szaporítás" aktusáért, ami a következôképpen működik. A statisztikus szülei telefonos lakásban laknak. Ha a mama hajlandó lenne átjelentkezni a statisztikus lakásába, akkor magával vihetné a telefont, de a központban meg lehetne kártyázni, hogy a papánál is maradjon vonal. Csak harminc a kenôpénz, a többirôl lesz számla, fizetni csak akkor kell, ha megcsörrent a telefon.

A statisztikus kíváncsian várta hát barátai tapasztalatait, véleményét.

Az igazat megvallva, aznap este volt ennél érdekesebb téma is terítéken. A legôszintébbek azonnal megmondták, hogy fogalmuk sincs, és különben is, mi az, hogy korrupció, benne van-e az intelligens adókerülés is, mert ha igen, akkor nagyon elterjedt. Néhányan bizonytalanul a privatizációt emlegették, de gyanújukat nemhogy megalapozni, de még egy kerek mondatba összefoglalni sem tudták. Magdi tolmács sietve közölte, hogy ha a jelenlévôk véletlenül ismernek valakit, aki ôt meg akarná vesztegetni, azonnal hozzák ôt össze vele. Vele ilyesmi még sosem fordult elô, de most sürgôsen szüksége volna egy nagyobb csupor mézre.

Voltak, akik személyesen is találkoztak a korrupcióval. Pista ügyvéd nemrég a földhivatalban járt, ahol egyik ügyfele számára szerette volna átírni a frissen megvásárolt és kifizetett lakást. A pult mögött álló hölgy tájékoztatta, hogy ez évekbe is beletelhet, hacsak nem találnak a munkára, úgymond, "megfelelô embereket". Eközben a földhivatalnoknô sajátosan gesztikulált: karját többször és bizonytalanul széttárta, miközben hüvelyk- és mutatóujját összedörzsölve mintha láthatatlan papírpénzt morzsolgatott volna.

Erzsi egyik kollégája behívót kapott a seregbe, de a cégnek - külföldi tulajdonú, jól menô tanácsadó vállalat - nagy szüksége van a srácra. A fiú kinyomozta, hogy létezik valahol egy olyan bankszámla, amire csak át kell utalni 130 ezer forintot, és akkor állítólag a haza megfeledkezik róla. A cégvezetôség úgy döntött, hogy befizetik a pénzt, a fiú pedig késôbb majd ledolgozza.

Pali egy reklámcégnél közgazdász. Igazgatója arra akarta rábeszélni, hogy 50 ezer forinttal fizesse le az egyik nagyvállalat marketingvezetôjét azért, hogy ezentúl náluk rendeljenek reklámkampányt. Pali becsületesnek ismerte a marketingest, nem fűlt a foga a tranzakcióhoz, és különben is nevetségesen alacsonynak találta az összeget. Igazgatójával emiatt némiképp megromlott viszonya.

Egészében véve az országról amolyan közepesen lesújtó összkép alakult ki. Ez összhangban állott a gazdasági jog ismert professzorának véleményével, aki szerint a magyar korrupció éppen az ország földrajzi helyzetének megfelelô: kisebb, mint tôlünk keletebbre, ám nagyobb, mint nyugatabbra.

A statisztikusnak mindezek után úgy tűnt, hogy ebben a körben azok vélték a valóságosnál nagyobbnak a korrupciót, akik kapcsolatba sem kerülhettek vele, hiszen sem vagyonukkal, sem befolyásukkal nem üzérkedhettek, és vesztegetôként sem jöhettek számításba.

Mindez felcsigázta a statisztikus kíváncsiságát. Úgy gondolta, hogy a korrupciós helyzet megítélése szempontjából nem a barátaihoz hasonló közembereket kell faggatnia. Többet nyom a latban a gazdasági elit tagjainak véleménye, hiszen a közélet tisztaságának mértéke alapvetôen meghatározza azt a környezetet, amelyben súlyos döntéseiket naponta hozzák. A statisztikus tehát munkához látott. Számítógépén elemezni kezdte azt az adatállományt, ami A magyar gazdasági vezetôk identitása, rekrutációja és értékorientációja 1993-ban című kérdôívre adott válaszokat tartalmazta. (A felmérést egyébiránt a Budapesti Közgazdasági Egyetem Szociológiai Tanszéke szervezte. A kérdésekre a legnagyobb állami és magáncégek, a nagybankok vezetôi, továbbá a gazdasági fôhatóságok vezetô személyiségei, valamint az Országgyűlés gazdasági vonatkozású bizottságának tagjai válaszoltak, összesen 341 személy.)

A huszonnégyes kérdéskör elsô alkérdése így szólt: "Egyetért vagy sem az alábbi megállapítással: A korrupció igen elterjedt a társadalmunkban. (1 = egyáltalán nem ért egyet, 2 = inkább nem ért egyet, 3 = is-is, 4 = inkább egyetért, 5 = teljesen egyetért)".

A válaszoló gazdasági vezetôk több mint egyharmada (37 százalék) teljesen egyetértett a korrupció elterjedtségét állító mondattal, azaz "ötösre osztályozta" a kérdésben megfogalmazott véleményt. A statisztikust azonban igazából az érdekelte, hogy mitôl függ a korrupció érzete. Ezért ezt elôször azzal próbálta kapcsolatba hozni, hogy hol dolgoznak a válaszoló személyek.

Feltűnô különbség, hogy a minisztériumi hivatalnokok, valamint a bankvezérek általában sokkal becsületesebbnek látták az országot, mint a vállalati menedzserek. Viszont a gazdasági elit átlagánál jóval korruptabbnak tartották társadalmunkat a szövetkezetek vezetôi és a parlament gazdasági vonatkozású bizottságainak tagjai.

A vállalkozások vezetôi körében minél jobban távolodunk a tiszta tulajdonformáktól (állami, önkormányzati vagy magántulajdonú cég) és minél jobban közeledünk a vegyes tulajdonú cégek és a szövetkezetek felé, annál magasabbnak érzékelik az ottani vezetôk a korrupció mértékét. De ez talán csak a számok szeszélye, hiszen a különbségek fennállottak ugyan, de nem voltak szignifikánsak.

A jelenségre mindazonáltal könnyen adódik magyarázat, hiszen a korrupció dandárja mindig is az állami és a magánszektor érintkezési pontjain támadott. Sôt, mintha a különbözô tulajdonformák egymással való kapcsolatba kerülése fokozná a korrupciónak legalábbis az érzetét. A szövetkezeti vezetôk talán azért látják a társadalmat az átlagosnál korruptabbnak, mert nagy a zűrzavar a szövetkezetekbe bevitt vagy azoknak bérbe adott magántulajdonú földek körül. De valószínűbb, hogy a többségükben vidéki szövetkezeti vezetôk csoportja azért vélte becstelenebbnek a társadalmat, mert a fôvárosban tömörülô üzleti és állami hatalmat tekintette a korrupció fészkének. Ezt az értelmezést az is alátámasztotta, hogy a vidéki vezetôk általában is valamivel nagyobbnak tartották a korrupciót, mint a fôvárosiak.

A mezôgazdaság mellett a bányászatban és általában az alapanyagiparban dolgozó vezetôk tartották átlagon felül korruptnak a társadalmat. A skála másik végén találjuk a kereskedelmi és általában a szolgáltató vállalatok vezetôit, akik társaiknál sokkal becsületesebb Magyarországot látnak maguk körül. Mi lehet ennek az oka? Lehet, hogy ez is a véletlen játéka csupán. De az is lehet, hogy a szolgáltatótársadalomba való átmenet során a szolgáltatók felértékelôdnek, egyes perifériára szoruló ágazatok vezetôi pedig - így elsôsorban a mezôgazdasági és ipari cégek képviselôi - magyarázatot keresnek kudarcukra.

A sikertelenséget magyarázó szándék lólába lógott ki egy másik, vitathatatlanul különbözô számpár alól is. Azok a vezetôk, akiknek cégénél csökkent a dolgozók száma, korruptabbnak látták az országot, mint azok, akiknek sikerült megôrizniük vagy éppen növelniük a korábbi alkalmazotti létszámot.

Továbbá: a férfiak valamivel romlottabbnak látták az országot, mint a nôk, az öregebbek, mint a fiatalabbak, a mérnökök, mint a közgazdászok. Ezek és más, "kemény" szociológiai változók mentén képzett különbségek azonban nem voltak eléggé meggyôzôk.

Annál szorosabban összefüggött viszont a korrupció-hit ereje azzal, ahogy a válaszolók egyéb kérdésekrôl vélekedtek. A statisztikus itt már csupa szoros kapcsolatot talált. Az még természetes, hogy minél lesújtóbb véleménye volt egy válaszolónak az életszínvonal romlásáról, annál nagyobbnak érezte a korrupciót. A képernyôn egymás után jelentek meg a korrupció-érzettel szorosabbnál szorosabb kapcsolatot, korrelációt mutató attitűdök. A statisztikus elgondolkodtatónak találta, hogy a gazdasági vezetôk körében annál korruptabbnak látta valaki az országot

- minél inkább egyetértett azzal a véleménnyel, hogy "egy sikeres menedzsernek napjainkban meg kell legyen a képessége a kormányzati szervekkel való alkura";

- minél inkább egyetértett azzal a véleménnyel, hogy "a nyugati országok politikája komoly problémákat okoz számunkra";

- minél jobban félt (1993-ban) a jugoszláv háború expanziójától térségünkben;

- és minél gyakrabban érezte magát fáradtnak, kimerültnek.

Aha, dúdolgatta a statisztikus: minél inkább havazik, annál inkább hull a hó.

A statisztikus ekkor megpróbálta elképzelni a korrupció-hívô gazdasági vezetôk körét. Becslése szerint a válaszolóknak mintegy egyharmada lehetett ilyen. Aggodalmaskodó, fáradt igazgatókat látott maga elôtt, akik a piacgazdaság erdejében rájuk leselkedô veszélyeket az állammal való folyamatos egyezkedés útján próbálják kivédeni, és akik sok egyéb mellett attól is félnek, hogy a Nyugat politikája csak megzavarja ezt a párbeszédet.

De a korrupció-hívô igazgatók jellemképébe némileg sötétebb árnyalat is vegyült. A vezetôknek az alábbi kérdést is feltették: "Igaz-e az Ön esetében: aki boldogulni akar, az rákényszerül arra, hogy bizonyos szabályokat áthágjon." A válaszolók egyharmada "inkább egyetértett", egyhatoda pedig "abszolút egyetértett" vele. És persze minél inkább egyetértett valaki a fentiekkel, annál korruptabbnak gondolta a társadalmat. A kapcsolat itt volt a legszorosabb és a leginkább támadhatatlan.

A statisztikus elengedte számítógépének egerét. Úgy érezte, hogy semmit sem sikerült megtudnia a korrupcióról, legfeljebb annyit, hogy ha már ennyien mondják, akkor el kell fogadni, hogy sok a megvesztegethetô ember közöttünk. És itt áll meg a tudomány, mert Wittgenstein is azt mondta, hogy amirôl nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.

Ám ez az adathalmaz is üzent valamit. Jelesül azt, hogy a korrupcióról alkotott ilyen vagy olyan vélemények csak kisebb mértékben szólnak visszaélésekrôl, nagyobb mértékben azokról, akik ezeket a véleményeket vallják.

publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk