Teljesen mindegy tehát, hogy a kezelés során homeopátiás szert vagy közönséges cukorgolyócskákat kap-e a páciens, az eredmény ugyanaz lesz. Némelyik beteg állapota javul, másoké nem. Ehhez semmi köze a homeopátiának – sem a sokszor extrém hígításnak, sem a rázásnak, sem a hasonlót hasonlóval elvnek, sem a víz memóriájának, de még a holisztikusnak mondott megközelítésnek sem.
A lapnál biztosak voltak benne, hogy kimondták az utolsó szót a homeopátia ügyében, ezért a szám elején még egy rövid szerkesztőségi cikket is közöltek A homeopátia vége címmel: „Az a meglepő, hogy 150 év lehangoló eredményei után ez a vita még egyáltalán folyik… Túl hosszú ideig létezett egy politikailag korrekt, túl toleráns hozzáállás a homeopátia irányában.”
A téma azért kapott most ismét reflektorfényt, mert a napokban az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) egyik munkacsoportja új állásfoglalást adott ki. (Az EASAC-ban minden EU-tagállam nemzeti akadémiája képviselteti magát. Ahogy a nemzeti akadémiáknak országonként, az EASAC-nak uniós szinten feladata, hogy értékelje, támogassa a tudományok művelését, és hogy a politikai döntéshozó szervezetek részére szakmai véleményeket készítsen.) A dokumentum – amely a rendelkezésre álló összes alapkutatási és klinikai vizsgálatok áttanulmányozása alapján készült, és amelynek végkövetkeztetéseit számos egyéb nemzetközi és nemzeti szakmai testület is megfogalmazta már – leszögezi: nincs bizonyíték a homeopátia hatásosságára, és ennek jövőbeli bizonyítása sem várható, mivel a homeopátia alapjai tudományos szempontból tarthatatlanok. Ez alapján javasolja a homeopátiára vonatkozó speciális, kivételező jogi megkülönböztetések megszüntetését.
Fontos lépés ez 12 évvel „a homeopátia végének” kihirdetése után is – erős a gyanúm azonban, hogy az agónia hosszú lesz.
Mint a lottó
A végfelhasználók, a páciensek viszonyulása a homeopátiához igen bonyolult. Nézzünk egy egyszerűbb példát!
Ha vásárolunk egy konnektorba dugható, áramfogyasztást csökkentő kütyüt 19 999 forintért, elvárjuk, hogy a villanyszámlánk kisebb legyen – úgy, ahogy azt a termék reklámja ígéri. Ha beválik, akkor meggyőződtünk arról, hogy a kütyü működik, és arról is, hogy a készülékhez mellékelt fizikai magyarázat helytálló. Konfliktus akkor keletkezik, ha mérnök vagy fizikus ismerősünk elmagyarázza, hogy a termékleírás tudományos szakzsargont imitáló halandzsa, az eszköz nem működhet, tehát nem is működik. Minél többet fektettünk anyagi és érzelmi értelemben a kütyübe, annál valószínűbb, hogy nem fogjuk elfogadni barátunk véleményét. Ha kitart mellette, könnyen odáig juthatunk, hogy meggyanúsítjuk: a Nagy Energialobbi zsebében van, amelynek elemi érdeke, hogy az emberek minél több áramot fogyasszanak. Egy bonyolult elemzés valószínűleg kiderítené, hogy fogyasztásunk a kütyütől függetlenül csökkent. Nem kizárt, hogy elhatározásunk az eszköz megvásárlására és használatára önmagában takarékosabb energiahasználatra ösztönzött bennünket, így bármilyen áramkörök voltak is a dobozkába építve, már ha egyáltalán volt benne valami, a költségeink csökkentek.
De fontos-e, hogy mitől csökkent az energiafogyasztás, ha végül is elértük a kitűzött célt?
Kérdezzük csak meg azt a temérdek vásárlót, akiknél a kütyü nem vált be, akik hiába költöttek erre, vagy gázfogyasztást csökkentő mágnesre, pénznyereményt ígérő talizmánra, 50 százalékos hozamot ígérő befektetésre! Az emberek szigorúbb fogyasztóvédelmi jogszabályokat és reklámszabályzást, megtévesztések, csalások esetén kemény büntetéseket várnak el a hatóságoktól. Kevesen vannak, akik szerint úgy kell azoknak, akik az ilyesmiknek bedőlnek, az ő pénzük, fizessenek a hiszékenységükért!
Úgy tűnik, hogy az egészség s az ezzel kapcsolatos eljárások, szolgáltatások más megítélés alá esnek. Talán azért, mert elevenünkbe vág a téma, szinte képtelenek vagyunk emóciók nélkül beszélni róla. Az emberi szervezet ráadásul sokkal bonyolultabb, mint az áramfogyasztást csökkentő áramkör. Annak megítélése, hogy a pozitív egészségügyi változást ténylegesen az alkalmazott eljárás idézte-e elő, komplex feladat. Vajon a vérnyomásom csökkenését a gyógyszerben lévő hatóanyag okozta? Netán a hatóanyag jelenlététől vagy hiányától függetlenül az a megnyugvás, hogy bevettem egy pirulát? Vagy az állapotom mindezektől függetlenül is javult volna? A vérnyomásom helyreállása után mindez talán szőrszálhasogatásnak tűnik, de rögtön fontossá válik, ha azt kérdezzük, hogy mit kell tennem, ha újra megemelkedik a vérnyomásom. Annak ismerete, hogy a fenti három lehetőség közül melyik is a valóság, lényeges, sőt akár életmentő lehet. Ám, ha az alternatív medicina szabályozása van terítéken, a potenciális páciensek és a módszereket alkalmazó orvosok gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a fenti dilemmát. A tudományos ismeretek és az állam fogyasztóvédelmi szerepe helyett sokkal inkább a vásárlók szabad választásának fontosságát hangsúlyozzák.
A Lancet említett szerkesztőségi cikke még hivatkozik arra, hogy a svájci kormány – öt év türelmi idő után – bizonyítékok hiányában számos alternatív orvosi eljárás egészségpénztári támogatását megszüntette. Azt a cikk szerzői sem láthatták előre, hogy a népszavazások fellegvárának számító Svájcban a nép kétharmada 2009-ben a bizonyítékokra fittyet hányva úgy voksol majd, hogy igenis kívánja valamennyi ilyen módszer közös pénzből való szponzorálását. Egy évvel később a brit parlament alsóházának tudományos bizottsága részletes meghallgatási procedúrát követően azt javasolta a kormánynak, hogy szüntesse be a homeopátiás szerek támogatását és gyógyszerként való regisztrálását. A bizottság azt is megállapította, hogy felesleges több állami pénzt fektetni a homeopátia kutatásába, mivel az semmiféle hasznos eredménnyel nem kecsegtet. A brit kormányzat többek közt az alábbi érvekkel utasította el a bizottság javaslatait: „A homeopátiának komoly múltra visszatekintő hagyományai vannak Európában, és az egész EU-ban elismert és széles körben használt eljárásként tartják számon… Ha a konvencionális gyógyszerek engedélyezéséhez hasonló eljárást vezetnénk be a homeopátiás szerek esetén, akkor ezeket a – jelenleg gyógyszerként regisztrált – termékeket vissza kellene vonni a piacról. Ez korlátozná a vevők választási szabadságát, és azzal fenyegetne, hogy a piaci igény kielégítésére nem szabályozott utakon gyenge minőségű és potenciálisan veszélyes termékek kerülhetnének.”
Az efféle érvelésekben láthatóan egyre kevésbé játszanak szerepet a tudományos alapelvek vagy a klinikai bizonyítékok. Márpedig a választás szabadsága csak akkor valósulhat meg, ha a vevők – a páciensek és a homeopaták – az összes rendelkezésre álló információ birtokában döntenek. Enélkül mindez sokkal inkább a lottóhoz hasonlít, mintsem a tudatos választáshoz.
Versenyegyenlőségi megfontolásokból
A homeopátia tudományos bizonyítékainak tekintetében nem a páciensek és még csak nem is a homeopaták saját tapasztalatokon alapuló véleménye a mérvadó. A tudományos orvoslás esetén sem a betegek vagy az orvosok döntenek arról, hogy egy gyógyszer vagy módszer hatásos-e, hogy azt milyen eljárás keretében kell engedélyeztetni, regisztrálni. Az emberiség az elmúlt egy-két évszázadban kiizzadta magából a felismerést, hogy a kontrollálatlan egyéni tapasztalatok lehetnek érdekesek és értékesek, de önmagukban csak ingatag talaját adják a természetről alkotott elméleteknek. Ezzel párhuzamosan szerencsére felismertük azt is, hogy a szisztematikus együttműködésen, kritikai gondolkodáson, folyamatos teszteléseken alapuló módszer – ezt nevezzük nemes egyszerűséggel tudományosnak – alkalmas a működő, előrejelzésekre képes tudást megalapozni, még ha az egyedi megfigyelések torzítottak is.
A tudományos közösség – orvoskutatók, biológusok, fizikusok, kémikusok – már rég felismerték, hogy a homeopátia nem hatásos módszer, és nem is várható, hogy az legyen. A 2005-ös nagy analízis, az azóta végzett kutatások és elemzések, és végül a mostani, európai szintű EASAC-állásfoglalás mind ezt erősítik meg. Aki ezt a konszenzust kívánja megkérdőjelezni, annak a tudományos és akadémiai platformokon kell a harcát megvívnia, nem napilapokban, portálokon, reggeli tévéműsorokban. Nem a pácienseket és nem a homeopata orvosokat kell harcba hívnia.
Sokkal fontosabb az a kérdés, hogy ha ennyire egyértelmű, hogy a homeopátia haszontalan orvosi módszer, miért nem várható a gyors visszaszorulása. A módszer nem terjedhetett volna el ennyire látványosan, ha nem épül ki komplett infrastruktúra az azt alkalmazó homeopaták mögött. Bármennyire is igyekeznek erről a homeopaták nem beszélni, alkalmazott szereik zömét gyógyszergyárak gyártják, legalább egymilliárd eurós éves bevételt realizálva csak Európában. Ez a vény nélkül kapható gyógyszerek piacának 7 százalékát teszi ki – semmiképpen sem elhanyagolható üzlet tehát. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a kutatási költségek ezen a téren a gyártási vagy reklámozási költségek 1 százalékát sem érik el.
Nem meglepő, hogy jelentős lobbizás folyt európai szinten a 90-es években annak érdekében, hogy a homeopátiás szereket gyógyszerként lehessen regisztrálni, de – a rendes gyógyszerektől eltérően – ne kelljen hatásosságukat igazolni. Az erőfeszítést siker koronázta. Az Európai Unió Tanácsának 92/73/EEC irányelve előírta, hogy a tagállamoknak egyszerűsített regisztrációs eljárást kell bevezetniük a homeopátiás szerek számára. Az indoklás szerint versenyegyenlőségi okokból meg kell szüntetni a tagállami engedélyezési különbségeket (a rigorózusabb szabályozás rovására), valamint: „meg kell adni a pácienseknek az egészségügyi termékek közti választás szabadságát, feltéve, hogy minden elővigyázatosság megtörtént a termékek minőségének és ártalmatlanságának biztosítására.”
A baj nem az volt, hogy ezek az érvek előkerültek, hanem az, hogy elsőbbséget kaptak azért, hogy a tudományos érvek, a hatásosság igazolásának igénye kikerülhessenek a szabályozásból. A 4. cikk szerint „a terápiás hatékonyság igazolása, ahogy azt a [módosítandó eredeti] direktíva 28. cikkelyének (1) (b) pontja leírja, nem szükséges a homeopátiás termékek regisztrációjához”.
Az EU irányelvének megfelelően az addig elég szigorú magyarországi jogszabályi környezetet a 90-es évek végén meg is változtatták. Ettől kezdve az Országos Gyógyszerészeti Intézet (ma OGYÉI) az egyszerűsített eljárást alkalmazva több száz homeopátiás készítményt regisztrált gyógyszerként.
Néhány évvel később, 1997-ben a 11/1997. (V. 28.) NM rendelet a természetgyógyászati tevékenység gyakorlásának egyes kérdéseiről nevű jogszabályban a magyar hatóságok előírták, hogy néhány más alternatív eljárással együtt homeopátiás gyakorlatot Magyarországon csak orvos végezhet (ez például Nagy-Britanniában nem feltétel). A jogalkotó szándéka ezzel nem az volt, hogy állást foglaljon egy tudományos kérdésben, hanem hogy megpróbálja biztosítani a homeopátia alkalmazásának szabályait a páciensek védelme érdekében. Ahogyan azonban azt a kritikusok előre jelezték, a rendelet tudományos vitákban is rendszeresen hivatkozási alapnak számít homeopata körökben.
Kézrátétel, fényadás
Talán még problematikusabb, hogy a nonszensz törvényi szabályozása automatikusan a nonszensz további terjedését generálja több területen. Maga az említett népjóléti minisztériumi rendelet hosszan tárgyalja, hogy az alternatív medicina képviselőinek milyen tanfolyamokat kell elvégezniük. Az előírt tantárgyak az alapvető anatómiai ismeretek mellett a következőket is magukban foglalják: kozmo- és bioenergetika, asztrológia, VEGA teszt, fényadás, radioesztézia, kézrátételes orvoslás, méregtelenítő módszerek, magnetoterápia és még rengeteg áltudományos módszer.
A szükséges tanfolyamok és vizsgák lebonyolítására tanszékek születtek, kurzusokat indítottak neves természettudományi és orvosi egyetemeken is. Bizottságok jöttek létre, amelyek akkreditációk kérdésében döntenek, konferenciák szerveződtek és tudományosnak látszó, de tartalmukban általában teljesen áltudományos folyóiratok születtek itthon, és szerte Európában. Ma Magyarországon orvosok százainak, sőt, valószínűleg ezreinek egzisztenciális kérdés a homeopátia kivételezett jogi helyzetének fennmaradása. Mindez akkor is nagy baj, ha a homeopata orvosok zöme – tapasztalataim szerint – ténylegesen hisz az igazában, és úgy véli, hogy a páciensek érdekében tevékenykedik.
Ha már minden argumentum megbukott a homeopátia mellett, akkor kerül elő általában a „de legalább nem árt” végső érv. A homeopátiát amúgy is „szelíd gyógymódnak” nevezik hívei. Ebben egyébként eredetileg lehetett is valami. A homeopátia atyja, Samuel Hahnemann idejében, a 18–19. század fordulóján a homeopátiás kezelés akár életet is menthetett a szintén hatástalan, de gyakran veszélyes egyéb módszereket – purgálást, érvágást, mérgekkel etetést – helyettesítve.
A mai tudományos orvosi eljárások általában szintén nem mellékhatás nélküliek. A hasznos gyógyhatás és az esetleges káros mellékhatás aránya azonban éppen az egyik döntési pont az engedélyezés, regisztráció menetében. A homeopátia esetében a gyógyhatás egyértelműen nulla. Közvetlen káros mellékhatásra leginkább csak az alacsony hígítású (potenciájú) homeopátiás szerek esetében számíthatunk, és ilyen esetek bizony elő is fordulnak. Csakhogy áttételesen bizony igen ártalmas a homeopaták elég egyértelmű tudomány- és tudományos orvoslás ellenessége (amit ugyan nem ismernek el, ám ettől még igen elterjedt). Homeopata körökben Magyarországon és máshol is erős például a vakcinációellenesség, ami – érthetően – megjelenik a páciensek között is. Végül is végzett orvosok terjesztenek bizalmatlanságot a tudományos orvoslással kapcsolatban. A tudományos, orvosi kutatások színvonalát, szigorúságát is felhígítja, ha elfogadottá válik, hogy a tudományos gondolkodás nem elvárás, azt helyettesítheti a hivatkozás az igényekre, a hagyományokra, az ősi tudásra.
Örülhetünk tehát az EASAC friss állásfoglalásának – de mindettől csak akkor várható lényegi változás, ha a tudósok, orvosok nem állnak itt meg, hanem aktív részt vállalnak a releváns jogszabályok módosításának lefolytatásában is, ami lassanként a kiépült homeopátiás infrastruktúra visszaszorulását eredményezheti.
A szerző biológus, informatikus, a Szkeptikus Társaság elnöke.
