Hát ezért kell tüntetni

  • Dercsényi Dávid
  • 2014. október 31.

Publicisztika

Orbán levette, hogy ebből csak rosszul jöhet ki, és simán tomport csinált pártja vezető arcaiból.

Elhalasztja Orbán Viktor a netadó bevezetését, mivel „nem kommunista, az emberekkel akar kormányozni, és ha az emberek nem tartják ésszerűnek a tervezetet, nincs meg a közös alap”. Az erről folyó nemzeti konzultáció a miniszterelnök vélekedésével szemben már megvolt: az adó ellen több tízezer ember tiltakozott, miközben nagyjából tizenöten álltak ki mellette.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Orbánt persze nem vezényli állampolgárainak véleménye, ha így lenne, akkor megosztaná az elgondolásait a néppel még a választások előtt. Ám nemhogy az új alkotmányról, vagy épp a magánnyugdíjak besöpréséről hallgatott anno, még az ez évi költségvetést is csak a választások után merte bemutatni, nehogy a nép „ne tartsa ésszerűnek a tervezetet”, és akkor ugye mit tett volna a nem kommunista Orbán.

A nemzeti konzultáció régi trükk: az eredményét semmilyen független szervezet nem ellenőrzi, viszont rá lehet fogni mindent, ami egy képviseleti demokráciában szép és nemes dolog. A normális az lenne, ha Orbán a választás előtt elmondaná, mit akar, és erről a választásokon döntene a nép, de hát ezek ilyen elavult, kudarcra ítélt liberális klapanciák – hisz akkor tényleg volna értelme a „következmények nélküli ország vége” Fidesz-lózungnak; a be nem tartott vagy be nem ígért intézkedéseket a nép megbüntethetné.

De most nincs meg a közös alap, értsd a Fidesz nem tudott jól kijönni a tiltakozáshullámból. A törvény elhalasztásával Orbán két dolgot mondott: megijed, ha bármi nagyobb ellenállásra lel, illetve simán szembeköpi szeretve tisztelt pártját, amely a távollétében foggal-körömmel védte a törvénytervezetet, miközben arról is biztosította szavazóit (akik amúgy szintén minden követ megmozgattak a Facebookon, hogy a netadót védjék), hogy vezérük képben van, rajta tartja hüvelykjét az események lüktető artériáján. Rezsi Szilárd, az Első Fideszes Párttitkár, Aki Szerepelhetne Egy Bacsó Péter-filmben, a maga korlátolt univerzalitásában jelentette ki, hogy a netadót nem vonják vissza, és bérre, illetve a net széles körű bevezetésére kell önrésznek. De az adóelkerülés is fontos szempont (Varga Mihály). Hogy lesz több bére a rendvédelmi és fegyveres testületek tagjainak? És hogy terjed majd az internet netadó nélkül (Rogán Antal)?

Ezért kell hát tüntetni, ha nem tetszik a rendszer. Más nem számít, másnak nincs foganatja.

És ha januárban a nemzeti konzultáción a magyaroknak megjön az esze, és sírva könyörgik vissza a netadót, megint ki kell menni az utcára, rétegesen öltözve, de ugyanannyi derűvel és lendülettel, mint most.

Figyelmébe ajánljuk