Halmai Gábor

Keresztes turul

A „keresztény kultúra védelme” és az alkotmány
szerző
Halmai Gábor
publikálva
2018/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Június 20-án az Országgyűlés kétharmados Fidesz-többsége (és a Jobbik-frakció) megszavazta az Alaptörvény hetedik módosítását, benne a keresztény kultúra védelméről szóló passzust.

Az R. cikk (4) bekezdésének új szövege szerint: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” A parlamenti bizottsági ülésen a kiegészítő módosítást sebtében benyújtó fideszes képviselők ellenzéki firtatásra annyi indoklást tudtak fűzni javaslatukhoz, hogy „keresztény kultúra nélkül nincs Európa és Magyarország”. Robert Schuman, az Európai Unió alapító atyja állítólagos mondásának („Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”) parafrázisa azonban inkább elfedi a módosításnak az Európai Néppárt, a Fidesz európai parlamenti pártcsaládja, és annak legfajsúlyosabb tagja, a német CDU–CSU felé irányuló kompenzációs üzenetét: lehet, hogy furcsa elképzeléseink vannak az európai értékekről, de végül is mi éppolyan jó keresztények vagyunk, mint ti. Merthogy az alkotmánymódosítás (miként az egyidejűleg elfogadott Stop Soros törvénycsomag) legfontosabb pontjai – a menekültek segítésének kriminalizálása és a hontalanság tilalma – éppenséggel mélyen ellentétesek a keresztény kultúrával. (Feltehetően ugyanez az igazolási szándék vezérli a miniszterelnököt is akkor, amikor „illiberális demokráciáját” újabban kereszténydemokráciaként próbálja eladni európai párttársainak.) Persze az Európába irányuló politikai üzenet mellett lesz belső alkotmányjogi következménye is az új alaptörvényi passzusnak, hiszen azt a kormánypárti Alkotmánybíróság bármikor használhatja hivatkozási alapul minden, szerintük a keresztény kultúrával nem összeegyeztethető norma megsemmisítésére.

Nem mintha az Alaptörvény szövege eddig világnézetileg semleges lett volna. Megalkotása óta egyfajta keresztény-konzervatív ideológia alapján áll, s ezen ideológiának megfelelő normatív preferenciákon alapuló életmódmodellt ír elő a közösség tagjainak a közösséggel szembeni kötelezettségeik formájában. Ezek a világnézetileg nem semleges értékek már az Alaptörvény Nemzeti hitvallás címet viselő preambulumában megjelennek, amely egyebek között a következő megállapításokat tartalmazza: „Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. (…) Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait. (…) Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. (…) Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család, a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hűség, a hit és a szeretet. (…) Alaptörvényünk (…) kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.”

A szöveg szóhasználata tükrözi az Alaptörvény toleranciafelfogását, amelyben a világról és az életről vallott eltérő felfogások nem egyenlők, még akkor sem, ha a preferálttól való eltérés nem tiltott. A más vallások esetében például azok hagyományait ugyan becsületre érdemesnek minősíti az alkotmányozó, de ez nem jelenti az egyházalapítás lehetőségét, amiről az Országgyűlés kétharmados többsége diszkrecionálisan dönt. Az új engedélyezési rendszer bevezetésekor a parlament mintegy háromszáz egyház bejegyzését törölte, majd úgy egytizedüket engedte csak egyházként tovább működni.

Különös tekintettel arra, hogy az R) cikk értelmében az Alaptörvény rendelkezéseit a Nemzeti hitvallással is összhangban kell értelmezni, valamint az I. cikk (3) bekezdése szerint az alapvető jogok valamely alkotmányos érték védelme érdekében is korlátozhatóak, ez a rendelkezés az alapjogok korlátozásának alapja lehet. De az Alaptörvény Alapvetés címet viselő fejezetének P) cikke is világossá teszi, hogy „a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége”. Nem is kell különösen elfogultnak lennie annak az alkotmánybírónak, aki ezt a rendelkezést – mint speciális szabályt – a keresztény kultúra védelméről szóló új passzussal együtt értelmezve arra következtet, hogy csak ez utóbbiak képezik a nemzet közös örökségét, és így csak azok élvezik az Alaptörvény védelmét.

 

A melegházasságtól az abortuszig

A magánszférába való nem semleges alaptörvényi beavatkozás nem korlátozódik a vallásra. Az L) cikk szerint „(1) Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.” Az Alaptörvény házasságfogalma – ami egyébként követi az Alkotmánybíróságnak a bejegyzett élettársi kapcsolat alkotmányosságáról szóló 154/2008. (XII. 17.) AB határozatának alapjául szolgáló meghatározást – nagyjából megfelel a katolikus természetjogi házasságfelfogásnak, amely a hűséget, az utódnemzést, illetve a házastársak közötti kapcsolat felbonthatatlan szentségét tekinti a házasság legfontosabb elemének. A természetjogi elvekre támaszkodó alkotmányi szabályozás az embe­rek olyan érdekeit védi, amelyeket ők nem valamennyien tulajdonítanak maguknak, és amelyekkel nem feltétlenül szeretnének azonosulni, így azután sérti autonómiájukat. A modern alkotmányoknak – különösen egy új alaptörvénynek – a házasság meghatározása, illetve a család szerepének értékelése során igazodniuk kell a társadalmi változásokhoz, amelyek az egyén választási lehetőségeit növelik. Ez azt követelte volna meg, hogy az Alaptörvény a házasság és a család intézményét az egyén önrendelkezési szabadságát garantáló alapjogokkal és az egyenlőség elvével együtt szabályozza.

A melegházasság alaptörvényi tilalmával az alkotmányozó a jövőre nézve kizárta, hogy a világszerte érvényesülő tendenciát követve a magyar jogalkotó valaha is megnyithassa a házasság intézményét az azonos neműek számára. Ezzel összhangban az Alaptörvény XV. cikke a szexuális orientáción és a nemi azonosságtudaton alapuló diszkriminációt nem említi a tiltott megkülönböztetések sorában. Ez azt jelenti, hogy a magyar alkotmányozó nem tiltja meg az államnak, hogy önmagában a szexuális orientáció alapján pártoljon vagy éppenséggel hátrányosan megkülönböztessen egy életformát. Ez a megoldás ellentétes az Európai Unió Alapjogi Chartájával, és az Európai Unió Bíróságának állandó joggyakorlatával.

Az Alaptörvény alapjogi fejezetének II. cikke értelmében: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzati életet a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Az 1937-es ír alkotmányon kívül nincs még egy olyan európai alkotmány, amely a magzati életet fogantatástól védené, de a május végi népszavazáson az írek liberalizáltak. A magyar Alaptörvény nem mondja ki explicit módon, hogy a magzatot megilleti az élethez való jog, de támogatja ezt az értelmezést, mivel „a magzati életet fogantatástól védelem illeti meg” fordulatot egy mondatban szerepelteti a „minden embernek joga van az élethez” megállapítással. Ezáltal mind a törvényhozást, mind a bírói jogértelmezést a nők önrendelkezési jogának korlátozására ösztökéli.

A bizonytalanságok az 1997 óta törvényi úton széleskörűen engedélyezett mesterséges reprodukciós eljárásokkal kapcsolatban is fennállnak. A törvény által lehetővé tett méhen kívüli megtermékenyítés szükségképpen magával hozza számos, már megfogant embrió méhen belüli vagy azon kívüli elpusztulását. Tekintettel arra, hogy az alaptörvényi szabályozás nem tesz különbséget az in utero és az in vitro magzatok között, arra kell következtetnünk, hogy alkotmányi védelmük azonos. Ez pedig oda vezethet, hogy az in vitro megtermékenyítés ellehetetlenül.

Komoly jogbizonytalanságot jelent tehát, ha egy ország, amely – mint Magyarország mind a mai napig – egyrészt támogatja a meddőség kezelésének többféle módozatát, beleértve a testen kívüli megtermékenyítést és beültetést is, és amely az embrión való kutatást is lehetővé teszi, másrészt Alaptörvényében a fogantatástól számított alkotmányos magzati életvédelmet ír elő. Ez az előírás kérdésessé teheti a mesterséges reprodukciós eljárások alkotmányosságát, és a Magyar Köztársaság által ratifikált nemzetközi egyezményekkel, köztük az Európa Tanács keretében elfogadott, Az emberi jogokról és a bio­medicináról szóló oviedói egyezménnyel való összhangját.

Ezek a rendelkezések sértik mindazon egyének autonómiáját, akik nem fogadják el az Alaptörvény ideologikus értékei alapján megfogalmazott normatív életmódmodelleket – a preambulum megfogalmazásában „azt a formát, amelyben élni szeretnénk” –, és alkalmasak arra, hogy őket a politikai közösségből kirekesszék.

 

Vallás és turul

Bizonyos kultúrákkal szembeni intolerancia, azok alkotmányos szintű kirekesztése különösen fontossá vált a magyar kormánytöbbség számára a 2015-ös menekültválság óta. A miniszterelnök már az év májusában az „iszlám invázió” rémével fenyegetett, Magyarországra alkalmazva a párttársai által most az alkotmánymódosítás indokolására használt állítólagos schumani próféciát: „Magyarország keresztény lesz, vagy nem lesz”. Szeptemberben, a szokásos kötcsei beszédben még tovább ment, és azt tűzte célul, hogy „Európa iszlamizációját” visszaszorítva „a nemzeti-keresztény eszmerendszer, gondolkodásmód, megközelítés visszanyerje a dominanciáját immáron nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában”.

A kérdés csak az, mennyire kell komolyan vennünk Orbán szavait a kereszténység „muszlim hordák” elleni védelméről. Ugyanő 2012 júliusában még azt fejtegette, miért van szükség erőre és autokratikus fellépésre az olyan „félázsiai származékokkal” szemben, mint a magyar. Azt gondolom, hogy a kereszténység és a vallás általában csak populista eszközül szolgál Orbán számára autokratikus céljai megvalósításához. Az 1990-es évek elején militánsan antiklerikális Fidesz (emlékezzünk a fideszes képviselők kivonulására a parlamentből a pápalátogatás alkalmával) akkor fordult a vallás felé, amikor politikai megfontolásból konzervatív párttá vált. De a vallás még akkor sem vált identitása meghatározó részévé, amikor az Európai Parlamentben a liberális frakciót a néppártira cserélte fel. A Political Capital 2012-es vizsgálata szerint a Fidesz szavazóinak csak 22 százaléka vallotta magát valamely valláshoz tartozónak, míg ugyanilyen arányuk kifejezetten nem vallásosként tekintett magára. A párt retorikájában a nyugati kereszténység a keleti pogány, törzsi hagyományokra való hivatkozásokkal keveredik, s maga Orbán mondta egyszer, hogy „minden magyar a turulba születik”. A Fidesz a kereszténységet megelőző időszakot a nemzeti kérdés fogalomrendszerében mintegy valláspótlékként kezeli, s ezzel a két világháború közti Horthy-rendszer autoritárius hagyományát követi, amelyben a „nemzetvallás” döntő szerepet játszott. Sokatmondó az is, hogy amikor Orbán elhíresült tusnádfürdői beszédében az „illiberális demokrácia” mintaországairól beszélt, csupa olyan államot említett, amelyek nem keresztények (Kína, Törökország, India, Szingapúr) vagy legalábbis ortodox keresztények, mint Oroszország.

 

*

A magyar Alaptörvény most elfogadott módosítása a keresztény kultúra állam általi védelmének kötelezettségével – amellett, hogy ez alapjogi korlátozások alapjául szolgálhat –, tovább erősíti a vallás szerepét az etnikai nemzetfogalom alkotmányos legitimálásában. Ez a fogalom a nemzetet, mint az alkotmány alanyát nem csak az etnikai magyarok közösségeként, hanem egyszersmind keresztény közösségként tételezi, szűkítve ezzel azon polgárok körét, akik azonosítani tudják magukat vele. Ebben az alkotmányos rendszerben az állam nem kötelezett minden vallás tolerálására, és a keresztény vallás képviselői is feljogosítva érezhetik magukat arra, hogy intoleránsak legyenek más vallások képviselőivel szemben.

A szerző a firenzei European University Institute professzora.

szerző
Halmai Gábor
publikálva
2018/26. (06. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk