Kôszeg Ferenc: Titkosszolgálati felelgetôs (Mi is a szenzáció?)

publikálva
1996/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A közvélemény, sôt a sajtó egy része is úgy hiszi, hogy az adatvédelmi biztos kritikus összegzése a Nemzetbiztonsági Hivatal (NbH) úgynevezett biztonsági ellenôrzéseirôl - vadonatúj szenzáció. Egy újszülöttnek, persze, mint tudjuk, minden vicc új. A Magyar Nemzet (április 26-án) az adatvédelmi biztos közleménye alapján arról értesíti olvasóit, hogy a nemzetbiztonsági eljárás 797 személy esetében jogszabálysértô volt. Az ellenzéki lap feltehetôleg úgy véli, a jogsértés a mai kormány miniszterének sara: "a tények teljes körű feltárását" és "a személyes felelôsség körültekintô tisztázását" igényli. Meglehet, elfeledte, hogy egy évvel ezelôtt a felelôsségnek nemhogy a tisztázását, de még a megállapítását is - éppen az ellenzék akadályozta meg.

A közvélemény, sôt a sajtó egy része is úgy hiszi, hogy az adatvédelmi biztos kritikus összegzése a Nemzetbiztonsági Hivatal (NbH) úgynevezett biztonsági ellenôrzéseirôl - vadonatúj szenzáció. Egy újszülöttnek, persze, mint tudjuk, minden vicc új. A Magyar Nemzet (április 26-án) az adatvédelmi biztos közleménye alapján arról értesíti olvasóit, hogy a nemzetbiztonsági eljárás 797 személy esetében jogszabálysértô volt. Az ellenzéki lap feltehetôleg úgy véli, a jogsértés a mai kormány miniszterének sara: "a tények teljes körű feltárását" és "a személyes felelôsség körültekintô tisztázását" igényli. Meglehet, elfeledte, hogy egy évvel ezelôtt a felelôsségnek nemhogy a tisztázását, de még a megállapítását is - éppen az ellenzék akadályozta meg.

A Népszabadság munkatársa persze mindenre jól emlékszik, és pontosan idézi fel az adatvédelmi biztos állásfoglalásának elôzményeit. A tényekrôl - ugyancsak április 26-án - mégis így számol be: "Az adatvédelmi biztos vizsgálata feltárja: az adott idôszakban 797 személy esetében végeztek biztonsági ellenôrzést." Holott ez a szám már egy éve ismert, a tárca nélküli miniszter hozta nyilvánosságra 1995. május 8-i, napirend elôtti felszólalásában. Nem csoda, hogy tíz újságolvasó közül kilenc úgy véli, az adatvédelmi biztos valami friss disznóságot leplezett le, a nemzetbiztonságiak most folyó suskusát.

A tárca nélküli miniszter bejelentése kapcsán a múlt évben politikai vita pattant ki. Az ellenzék azzal vádolta Nikolits Istvánt, hogy csak a Bokros-csomagról akarja elterelni a figyelmet miniszterelôdei bemártásával. A legmarkánsabb miniszterelôd, Boross Péter azzal vágott vissza, hogy újdonsült utódja a szolgálatba visszabocsátott volt III/III-asok mesterkedéseinek balekja. A vita a Nemzetbiztonsági Bizottságban is folytatódott: ott - a hozzájuk csatlakozott A. A. szocialista képviselô segítségével - az ellenzék nyert.

Most azonban nem a politikai vita lángolt fel újra.

Az adatvédelmi biztos, mint a parlament konszenzussal megválasztott tisztségviselôje, tiszte szerint kívül áll a pártokhoz kötôdô politikán. Elôször fordult elô tehát, hogy a közhatalom egy szereplôje a politikai szférán kívülrôl, pusztán az alapjogok védelmében mond megalapozott - figyelmen kívül tehát nem hagyható - véleményt a titkosszolgálatok tevékenységérôl. A Majtényi-jelentésben ez a szenzáció, nem a benne foglalt tények újdonsága.

És mi volt a csibészség?

A jelentés utólag igazolja a tárca nélküli miniszter és a Nemzetbiztonsági Bizottság 4:5 arányban leszavazott kisebbsége álláspontjának két legfontosabb elemét:

- a szabályozatlanság (a nemzetbiztonsági törvény hiánya) nem elégséges magyarázata annak, hogy az ellenôrzötteket nem tájékoztatták az ellenôrzésükrôl, hiszen a tájékoztatási kötelezettséget a pártállami parlament végnapjaiban elfogadott átmeneti törvény is elôírta;

- a törvény csak "a különösen fontos és bizalmas munkakört betöltô" személyek biztonsági ellenôrzését engedi meg: az ellenôrzések kiterjesztése a közhatalmi szférán túlra nem fogadható el.

Az adatvédelmi biztos kérdéseire adott miniszteri válaszok további információkat is megerôsítenek, és újabb adalékokkal támasztanak alá korábban már megfogalmazódott feltételezéseket. Az ellenôrzések egy részénél az elrendelô instrukcióiból - így a miniszter - kitűnik, hogy az ellenôrzésre "valamilyen sajátságos, nemzetbiztonságinak nem tekinthetô" okból került sor. Az ellenôrzések során felszínre került bűncselekményre utaló adatokat átadták "az NbH megfelelô hatáskörrel rendelkezô igazgatóságai részére". Magyarán, aligha továbbították ôket az illetékes nyomozó hatóságokhoz. Az ellenôrzések során feltárt kockázati tényezôkrôl az elrendelô tájékoztatta a megrendelôt (azt a minisztert például, aki az ellenôrzöttet fontos és bizalmas állásba kívánta kinevezni), de a tájékoztatás "módjáról és tartalmáról nem állnak rendelkezésre adatok". A megfogalmazás nem zárja ki a feltételezést, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal csak azt az adatot továbbította a kinevezésért felelôs miniszternek, amelyet nem kívánt magának megtartani. Efféle információk, például az ellenôrzött "priorálása" során keletkezhettek. Az ellenôrzéshez ugyanis - a rendôrségi és igazgatási nyilvántartásokon túl - felhasználták "a polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatok operatív adattárait" is. Vagyis, ha esetleg kiderült, hogy a kinevezendô diplomata elôzô szolgálata idején a katonai hírszerzés hálózati személye vagy éppen SZT-tisztje volt, ezt az NbH-sok nem feltétlenül kötötték a külügyminiszter orrára, bár a fogadó ország hírszerzése és kormánya persze jól tudta, kit tisztelhet a visszatérô jövevényben. (Köztudott, hogy a Magyar Néphadsereg Vezérkarának kötelékében működô katonai hírszerzés - az MNVK 2 - fônöke, a Kádár-vadászatok közkedvelt szakácsa, különleges hatalmi helyzete révén átnyúlhatott a belügyi hírszerzés területére, és diplomatákat meg újságírókat szervezhetett be, hogy a NATO-országok politikusai között meg a magyar emigráció köreiben gyűjtsenek legkevésbé sem katonai információkat.) Talányos az a megfogalmazás is, amely szerint nem merült fel olyan információ, hogy az ellenôrzések során "a törvény kifejezett rendelkezése szerint nem kezelhetô adatot használtak volna fel". Az Adatvédelmi törvény értelmében általában nem kezelhetô az az adat, amelyre az adatkezelés céljának megvalósulásához nincs szükség. Az adatkezelést kifejezetten tiltó rendelkezések a rendôrségi törvényben találhatók: nem kezelhetôk például a szándékos bűncselekmény alapos gyanúja miatt kihallgatott (de el nem ítélt) személy adatai az elévülési idôn túl. Ha tehát kiderülne, hogy valamelyik biztonsági jelentésben az ellenôrzött ellen hat évvel korábban megindított, majd bizonyíték hiányában megszüntetett nyomozásról is szó esett, nemcsak a jelentés készítôje lenne elmarasztalható jogellenes adatkezelés miatt, de az adatot kiszolgáltató rendôri szerv is. Egy ilyen tény bizony esetleg még a büntetôjogi felelôsségrevonást is megalapozná. (A jogellenes adatkezelés pénzbüntetéssel vagy egy évig terjedô szabadságvesztéssel büntetendô.)

De miért kellett elkövetni?

Az adatvédelmi biztos elzárkózott attól, hogy vizsgálja azoknak a személyeknek a körét, akikre a biztonsági ellenôrzés kiterjedt. A közvélemény persze leginkább erre kíváncsi. Kíváncsisága feltehetôleg kielégül majd, ha az érintettek - a biztos ajánlásának és a miniszter ígéretének megfelelôen - tájékoztatást kapnak az ellenôrzésükrôl. Az ombudsman a tisztéhez illô módon szögezte le, hogy "a névsor elemzésébôl esetleg levonható politikai vagy egyéb következtetések szükségképpen idegenek az információs önrendelkezési jog érvényesülését szem elôtt tartó alapjogi vizsgálódástól".

Elárulhatom, a névsor elemzésébôl fôleg egyéb következtetések vonhatók le, politikaiak legfeljebb közvetve, az egyebek nyomán. Ráció ugyanis leginkább még azokban az ellenôrzésekben fedezhetô fel, amelyeket "nemzetbiztonságinak nem tekinthetô szempontokra tekintettel" kezdeményeztek. Ha egy miniszter - miként ezt a múlt év nyarán a televízió is bemutatta - ellenôrizteti a volt üzlettársát, aki zsinórban nyeri meg vele, az aktív miniszterrel szemben a milliós nagyságrendű pereket, nos, ilyen esetben a kutakodó-megfélemlítô célzatú ellenôrzés évtizedes hagyományokat elevenít fel, meg racionális is, bár manapság már nem feltétlenül hatékony. (Az érintettnek a szomszédok sorra jelezték, hogy rendôrnyomozóknak álcázott nemzetbiztonságiak - az egyszerű nép nyelvén: ávósok - érdeklôdtek felôle, a perek meg mentek tovább.) Nem kevésbé volt racionális annak a képviselônek a motivációja, aki a lánya udvarlóját ellenôriztette. Vagy azé a pártalkalmazotté, aki önmaga ellenôrzését kérte, mert nem volt benne biztos, hogy nem volt-e ügynök.

A közhatalmi szférán túlterjeszkedô ellenôrzések többségébôl, a "vállalkozók, újságírók, politikusok" ellenôrzésébôl azonban hiányzott ez a fajta raison. Szó sincs róla, hogy ellenzékieket ellenôriztek volna, vagy híreseket, tényfeltárókat. Az újságírók körébôl ellenôriztek látványosan jobboldalit és közismerten liberálist, ellenôriztek neveseket meg slapajokat... összességükben sem különösen nagy számban. A vállalkozók közül sem azokat ellenôrizték, akik mondjuk biztonsági berendezéseket gyártottak vagy importáltak kormányintézmények számára (az ilyen ellenôrzés szükséges és legitim volna), hanem azokat, akikrôl sokat lehetett hallani, akikrôl mindenfélét suttogtak, akikrôl vasárnap délután a sörözôben azt szokták mondani: "Na, azt megnézném, mibôl vette a Mercedesét!" Hát ôk megnézték... (Jobbára azonban semmit sem találtak. Némely hírhedett üzletember biztonsági ellenôrzésének összefoglaló jelentése kevesebb információt tartalmaz, mint a HVG-ben megjelent portréjuk "fülszövege".)

Miniszteri kinevezése után Füzessy Tibor elmondta, a nemzetbiztonsági szolgálatok feladatának tekinti, hogy kifürkésszék a külföldi befektetôk rejtett szándékait, ellenôrizzék azokat, akik koncessziós jog elnyerésére pályáznak, vagy a privatizációs eljárás során próbálnak nagy értékű állami vagyont megszerezni. Azaz, ha rendszer nem is, filozófia volt a jogalap nélkül elrendelt ellenôrzések mögött. Rendôr-antikapitalizmus állt mögötte, ahogy az eszme klasszikusa, Szabó László életművébôl megismerhettük.

Kezdeni ki kezdte?

A tárca nélküli miniszter a vizsgálatot az 1990. május 1-je és 1995. március 31-e közötti idôszakra rendelte el. Csakhogy az Antall-kormány csupán három héttel az új parlament megalakulása után lépett hivatalba, addig a Németh-kormány állt az ország élén. Márpedig a biztonsági ellenôrzések ezalatt is folyamatban voltak, és az NbH ebben a rövid három hétben is ellenôrzött újságírókat, vállalkozókat, politikusokat, miként 1994-ben is ezt tette, a választás és a Horn-kormány hivatalba lépése közötti hetekben. Az Antall-kormány miniszterei tehát csupán folytatták a tetszôleges, parttalan ellenôrzéseknek a pártállam idejébôl öröklött gyakorlatát. Méghozzá nem tehetetlenségbôl vagy tájékozatlanságból, hiszen maguk a szolgálatok nemegyszer felhívták a figyelmüket a szabályozatlanság veszélyeire, hanem mert így felelt meg nekik.

Klaus jobbközép kormánya kimondta: a volt Államvédelmi Hatóság iratai "elvesztik titkos jellegüket". A magyar jobbközép kormány belügyminisztere, Boross Péter az állambiztonsági szervezet hatályon kívül helyezett belsô utasításainak titkosságát is megóvta, mert megismerésükbôl - úgymond - következtetni lehet a titkosszolgálatok örök módszereire. Ugyanígy érvel ma Keleti György az ellen, hogy az érintettek megismerhessék a rájuk vonatkozó információkat, ha történetesen nem a III/III, hanem a katonai titkosszolgálatok szerezték be ôket.

És most minden jóra fordul?

Ha a tárca nélküli miniszter követi az adatvédelmi biztos ajánlásait, az 1990-1994 közötti ellenôrzések ügye elôbb-utóbb lezárul. (Persze ha az érintettek a kezükbe kapják az ellenôrzésükrôl készült összefoglaló jelentést, és nemcsak a tartalmát ismerhetik meg hozzávetôlegesen, egy-két fölhördülés azért még várható, és talán néhány feljelentésre is sor kerül jogosulatlan adatkezelés miatt. A jövôbeni biztonsági ellenôrzéseket azonban a hatályba lépett Nemzetbiztonsági törvény - részben az 1995-ös vizsgálat tapasztalatai alapján - már részletesen szabályozza.)

Ezen tehát túl vagyunk.

De közben rajzolódnak kifelé az új botrány körvonalai. Az adatvédelmi biztos jelentésének nyilvánosságra hozatalával egy napon, április 25-én a Kurír arról adott hitelesen dokumentált hírt, hogy az NbH Baranya megyében a kisebbségi önkormányzatokról gyűjt adatokat.

A tárca nélküli miniszter kabinetfônöke szerint a megfigyelésekre a délszláv háború miatt került sor, a Baranyában élô nemzetiségek védelmében, és a miniszter a múlt év decemberében már véget vetett az 1992 óta folyó ellenôrzéseknek. A Kurírnak megküldött dokumentum december 20-án kelt. Lehet, hogy ez volt az utolsó effajta jelentés?

De vajon miért volt szüksége a pécsi NbH-nak a kisebbségek védelméhez az önkormányzatok Szervezeti és Működési Szabályzatára meg a vezetôk névsorára és lakcímére? És miért lesz nyolcvan évre titkosított akta abból az információból, hogy a Pécsett lakó bolgárok többsége vegyes házasságban él? A Kurírnak megküldött dokumentum - jellegét, formáját, stílusát tekintve - kísértetiesen emlékeztet a Végvári-ügy irataira. Hiába, nehéz a boldogságtól búcsút venni.

Pedig a világ csak változik.

Az ügyben máris több országos kisebbségi önkormányzat kereste meg a kisebbségi jogok országgyűlési biztosát. Lehet, hogy a következô ombudsmani ajánlást Kaltenbach Jenôtôl várhatjuk?

De addig is hol maradnak az újságírók? Miért nem most csapnak le a hírre, amikor még tucatnyi benne a talány, amikor még izgalmas ízű frissensültként lehetne feltálalni? Miért kell megvárniuk, amíg egyenízesített hamburger lesz belôle?

publikálva
1996/19. (05. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk