Kukorelly Endre: Tibi

publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kedves Narancs, ez nem olvasói levél. Hanem egy kis szöveg, Bojtár Endre főszerkesztő úr fölkérésére. Néha rám szól, hogy írjak a lapba, ez nagyon kedves tőle, ha összefutunk, már mondja is, megvan a téma.

Nem olvasói levél, az kevéssé menne, néhány éve már nemcsak nem írom, nem is mindig olvasom a lapot. Most persze túlzok, ahogy szoktam, és ahogy fogok is, mindenesetre a hőskorhoz képest, amikor szinte mindent elolvastam, mostanság szinte semmit. Nem is tudom, miért. Vagyis persze tudom, csak nem mondom meg. Amit mondok róla, az nem az (egész), csupán némi anti-túlzás, innenzés. Mégiscsak 1990 és 1994 között a Narancsnál dolgoztam, muszáj innen lennem.

Nyilván tehát akkor van valami bajom a lappal, nem?, és azért nem írok bele. Nyilván, de ez nem ilyen egyszerű, és így nem elég pontos. Azt hiszem, a Naranccsal is csupán annyi - most amilyen gyorsan csak lehet, kijelenteném, hogy nem sok, sőt normálisan kicsi, noha komoly - a bajom, ami az egésszel: ez az általános magyar lent. Hogy lent vagyunk. A pitiben. Apró, nyüzsge, ügyes, olcsó, nem igaz és sok. Hamutartószagú. Mellékes. Fapad. Nincs nyitva az ablak. Még majd igyekszem kitalálni egy-két ilyent. Sokaság. Ragad. Ez a, Mészáros Sándor szavával, enbé kettő, keleti csoport. Különben egy Magány nevű helyen tartózkodom, Stuttgart mellett, amolyan alkotóházféle kastély, és erről jutott eszembe, hogy akkor gyerünk. Persze sokadalomban is akadnak igazán nagy dolgok, ám ezek nem állhatnak külön, nem látszanak, összekeverednek mindenfélével, és aztán ahelyett, hogy széjjelválasztanánk, nem választjuk széjjel. És az a baj, hogy így telik el a kurva élet, méghozzá irtózatosan telik, és tisztára olyan az érzület, mintha valamiként szükségszerű volna ilyen kis-piszkosak között telnie. Nem tudom jól elmondani.

Úgyse tudom elmondani, mindenki egészítgesse ki, ha van kedve, vagy csináljon, amit akar, kicsit talán marhára unok is ilyesmikről beszélni, nem szólva arról, hogy bármiféle prófétai hevület mennyire távol áll tőlem. Na jó, erről a vonalról most leevickélek, mert tulajdonképp csupán azt szerettem volna elrebegni, hogy nekem a Narancs-idea valami igazi alternatívát jelent. Kemény, mégis naiv. Ironikus, azonban elsőként magára vonatkoztatja. Durva, de ártatlan. Politikus, viszont ő szabja meg, mi a polisz ügye. És nem a politikus-lobbi, mert az ne szabjon meg az égvilágon semmit, hanem inkább intézze az ügyeket. Nehogy már a farok csóváljon, nehogy már a személyzet ki az úr a konyhában purparléjához igazítsam az életem. Szerintem aki ír, legjobb, ha erős öniróniával, legszigorúbb saját porta előtt való söpréssel, egyébként soha meg nem oldhatóan bonyolult ügyekre vonatkozó kérdések föltevésével és a kultúra jelenségeiről való beszélgetéssel tölti az idejét. Meg a komputert. Aztán majd ehhez igazodjanak ők, akik az ügymenetet intézik, ha pedig nem igazodnak, és nem intézik, oda kell csördíteni nekik.

Tudom, hogy ez nem pont így megy, csak égi mása: és ilyen teremtmény nincs. Pénz sincs, csak a minden heti megjelenés-lejsztung van. Satöbbi. Azt meg, hogy hol a határ (például a nyegleségnek, hogy az milyen minősítés, mi minek számít, és voltaképp kicsodát minősít, ha minősítget), nem én fogom megmondani másoknak. Senki nem dönt helyetted. Hogy akkor meg mi a csuda határoz meg mégis? Hát, csak a szív, és semmi több.

Azt többnyire jól tudod magadtól.

Ezerszer hallottam már, hogy a Narancs stílusa annak az irodalmi beszédmódnak az át(újság)írása, amelyet a nyolcvanas évek irodalma kezdett volna el. Lehet. Az ember néha nyegléskedik. Ez is kontextusfüggő. Nyegléskedjen is. Máskor meg ne, mert ha akkor is, az tipikusan az Albert lő, mellé helyzet. Szerintem a Narancs is mindig így csinálta, és úgy hiszem, többször jól, mint rosszul. A hőskorban sem az összes akcióból lett gól. A hőskorban azonban nem volt, hogy mást ne említsek, fizetés. Kétezret kaptunk, ha jól emlékszem, Novák Zsófi vagy Marton Távolodó biztos pontosabban tudja. Minden rovatot megbeszéltünk. Ezt mindig komoly túlzásnak éreztem, ám volt benne valami szép. Létezett kultúr- (meg még "sport-") rovat is, igaz, hogy egotrip nem, és pont azért kezdett már akkor is lassacskán irtó gyorsan elmenni a kedvem, mert szinte sosem a kultúra felől beszéltünk a napi politikáról, hanem pont fordítva. Épp, mint más lapok. De ha szokásos is rovatokat fabrikálni: kultúra nincs külön. Mondjuk a belpolitikától.

Vagy sport.

Vagy életmód. Így külön élne? Nem épp ez a széttrancsírozás vezet oda, hogy amit kultúrának tart a mindennapi diskurzus, lassacskán a létezés egy hanyagolható ornamensének tűnik csupán? A kemény-fontos dolgok mellett (meg)tűrhető díszítmény. "A giccs hazugsága és gonoszsága az élet minden területén jelenvaló, ezt Hermann Broch írja (fordította Győrffy Miklós), a szociális konvenciókban éppúgy, mint a foglalkozási struktúrákban, az igazság-szolgáltatásban éppúgy, mint az úgynevezett politikai meggyőződésekben - a giccs mindent megfertőző frazeológia-ragály, fészke pedig a napisajtó, mert tükrözi mindezt a nem-életet és egyúttal újra meg újra frázisokkal látja el." Szerintem nem az öreg beszél ki belőlem (noha!), amikor azt látom, hogy a dolog inkább ebbe az irányba ment tovább, mint nem. A Narancs egy lap. Mint a többi. És, vegyük ezt, de csak alig vegyük, Lovas kolléga följelentgeti ezt a lapot.

Lófasz.

Persze irigykedik a csávó, és veszi a bátorságot, mert azt azért látja, és ebben igaza van, hogy itt is ugyanaz a játék megy. Jobban, okosabb-, élesebb-, viccesebben persze, még szép. Mégsem alternatíva. Igazodik. Pedig úgy kellene játszani, vagy nem?, hogy igazodjanak ők. 1 szóval hazai pályán. Ez (kedvenc idézetem Farkas Zsolttól) 2 szó volt. Valami igazi figyelem, és nem a kinevezett ügyekre, hanem arra, hogy hát akkor tényleg hogy is megy az élet. Pontosan, szépen, ahogy a csillag, úgy körülbelül. Szellemi, lelki. Szívi. A saját kis szíved. Egyedül. Foglalkozz vele. "Tibi aras, tibi occas, tibi seris, tibi item metis", ahogy Plautusnál áll: Magadnak szántasz, magadnak boronálsz, magadnak vetsz, magadnak is aratsz.

Legyél hozzá kicsit egészen egyedül.

Itt, ahol most vagyok, különben jó minden, egész délelőtt zuhogott a hó, most köd van, aztán majd kisüt. Közben megettem egy kemény, banánízű krémmel töltött étcsokoládét, Tibi nevűt, az utolsó hazai darab, bár, most látom csak, ezt is megvette a Stollwerck, még tiszta szerencsi. Étkezési savat is tartalmaz. Emulgálószert. Tartósítószer, természetazonos aromák. "Amikor idősebb lettem, ez pedig Kierkegaard szövege (fordította Dani Tivadar), és a valóságot kezdtem szemlélni, nevetni kezdtem, és ettől kezdve soha nem hagytam abba a nevetést." Több idézet már nem lesz. Olyan kis betűkkel van írva a Tibire, kivéve azt, hogy Stollwerck, hogy muszáj föltennem az apám szemüvegét. Erre például klasszikus Narancs-időkben nemigen volt szükség.

publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk