Levél Kövér Lászlónak

  • Dercsényi Dávid
  • 2014. október 29.

Publicisztika

Itt a lehetőség, hogy jól megmutassa, és még önazonos is tudna maradni közben!

Tisztelt Kövér úr!

Ön a Parlament elnökeként két határozatot hozott a Parlamentre kifüggesztett zászlók ügyében: nem tűzte ki az Európai Unió zászlóját (ellentétben a német, a szlovák, a szlovén vagy a román példával), ellenben kitűzte a székely lobogót.

A tegnap esti tömegtüntetés után pár ezer ember a Parlamenthez vonulva az uniós zászló kitűzését követelte.

Ön nemrég felvetette az unióból való kilépés lehetőségét, és egy Amerika-ellenes százezres tüntetést is szívesen látna. Az amerikai, NATO-, és uniós partnerek naponta bírálják az országot kétarcú politikája miatt, miközben a kormányhoz közel álló CÖF civil szervezet szerint Amerika nem barát és nem is szövetséges.

Világos tehát, hogy úgy Magyarországnak, mint a világnak érdemes lenne üzenni, ki mellett is teszi le a garast a magyar kormány – a Nyugat vagy a Kelet mellett. Mivel a külügyminiszter, illetve Lázár János szóban többször biztosította nyugati partnereinket az ország lojalitásáról, Ön most egy gesztussal is megerősíthetné mindezt:

A tüntető tömeg és az ország kérésének megfelelően tűzze ki a Parlamentre az Európai Unió zászlóját!

(Hisz ma a budapesti Kossuth téren semmi nem utal az Európai Unióra, magát a felújított teret kivéve, melynek munkálataihoz elengedhetetlen volt az EU-s támogatás.)

Mely gesztussal kifejezhetné a kormány szándékainak valódiságát, mely szerint „barátsággal és türelemmel hallgatja meg azokat, akiknek bármilyen kérdésben ellenvéleményük van. Nyitottak (vagyunk) az érvekre”. Illetőleg ennek a lépésnek a segítségével azzal a kijelentésével is önazonos tudna maradni, miszerint „a nép akaratát nem írhatják felül magukat felvilágosult médiaértelmiséginek gondoló zsoldosok, és nem írhatják felül az üzleti hasznot az egyetlen értéknek gondoló oligarchák sem”.

Üdvözlettel

Dercsényi Dávid

állampolgár

Figyelmébe ajánljuk