Megadjuk magunk

publikálva
2002/24. (06. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A múlt hónapban távozott kormány hivatali idejének végnapjaiban úgy szórta a mi pénzünket, ahogy csak kevesen bírták eddig ebben az országban. A részletekről, arról, hogy mire ment el pontosan mennyi, egyelőre még keveset tudunk - a kormányülésekről nem készült jegyzőkönyv, a minisztériumokban folyik a kárfelmérés, a tárcák éves kereteiből májusra szinte alig vagy semmi nem maradt meg.

n A múlt hónapban távozott kormány hivatali idejének végnapjaiban úgy szórta a mi pénzünket, ahogy csak kevesen bírták eddig ebben az országban. A részletekről, arról, hogy mire ment el pontosan mennyi, egyelőre még keveset tudunk - a kormányülésekről nem készült jegyzőkönyv, a minisztériumokban folyik a kárfelmérés, a tárcák éves kereteiből májusra szinte alig vagy semmi nem maradt meg.

Van azonban egy jól mérhető gazdasági mutató.

Ha egy kormány többet költ, mint amennyit az adózók befizetnek, akkor azt valakitől kölcsönkéri. Államadósságot csinál. Az ügymenet tulajdonképpen nem túl bonyolult, a bevételek az adóbefizetés fekete betűs napjain landolnak az állam számláin, a kiadások viszont mindennaposak. És ha az államnak likviditási gondjai vannak, azaz a kiadásai előbb keletkeznek, mint a bevételei, áthidaló finanszírozási megoldásokat dob be: államkötvényért vagy kincstárjegyért készpénzt kasszíroz külföldön vagy belföldön. Kölcsönvesz. Kamatra, mi másra: jelenleg olyan 8 százalék körülire. És nincs is evvel semmi baj, amíg valóban a napi pénzügyi zavarokon segít (és emiatt ezek a kölcsönök a bevételek megérkezésekor visszafizethetők), vagy ha az előre tervezett költségvetési hiány összegén belül maradnak. A költségvetési hiány persze nem egy babazsúr, de hát nem mindenkit idegesít, ha tartozik valakinek, miért pont az államot izgassa, legfeljebb a végén nem adja meg.

Csakhogy.

Magyarország államadóssága az első öt hónapban nettó 711 milliárd forinttal nőtt. Oké, tegyük fel, hogy ez az összeg a forint erősödése miatt valamivel kevesebb lett, és Orbánék csak 700 milliárdot vettek fel. Ne beszéljünk a kamatokról sem (még).

De ez akkor is otrombán sok pénz.

Teljes jóhiszeműségünk bizonyítékaként fogadjuk el azt is, hogy ennek egy része a tervezett költségvetési hiány finanszírozására ment el. E hiány összege a költségvetési törvény szerint 500 milliárd forint lehet. Azt már ne nyeljük le, hogy ebből a keretösszegből május végéig az Orbán-kormány 400 milliárdot már el is tapsolt, mert ez vérlázító pofátlanság, de nagylelkűségünk tanúbizonyságaként engedjük meg azt, hogy a 400 helyett 250 milliárdot elkölthettek volna. A felét öt hónap alatt, legyenek vele boldogok.

Marad 700 - 250 = 450. 450 milliárd forint túlköltekezés: még csak nem is a bevételekhez, hanem a tervezett hiányhoz képest. Az Orbán-kormányzat derék hivatalnokai 2002-ben, a május végéig számolható 100 munkanapon óránként körülbelül 550 millió forinttal növelték a közös adósságot. Percenként nagyjából egy mentőautó árát verték el a tervezett, időarányos költségvetési hiányhoz képest; arra ne is gondoljunk, hogy a munkaidőn túl, esetleg éjjeli műszakban is lejsztoltak. A kölcsönökre persze már most fizetjük a kamatokat: egyórai túlköltekezésük éves kamatterhe mondjuk 5 millió forint.

És akkor még nem beszéltünk a tízmilliárdos "garanciavállalásokról", amelyek úgy működnek, hogy ha egy kedvezményezett szervezet valakinek nem tud ennyi pénzt valamire kifizetni, akkor a költségvetésből mi fizetjük ki. Magyarországon az esetek döntő többségében a kedvezményezettek élnek a lehetőséggel. A pontos összeget csak egy-két év múlva fogjuk megtudni, mire minden garanciát beváltottak.

A trükk pszichológiája egyszerű. Tíz- meg százmilliókat hozzá lehet kötni autók, villák, szaunabérletek árához. De további nullák odabiggyesztése nem elképzelhető összegeket produkál. Az emberek Orbán 32 milliós állami pénzből finanszírozott kirándulásán még morognak, a milliárdokra csak legyintenek. Pedig a tervezetten felül elköltött 450 kölcsönmilliárdból az állam a vonatkozó időszakra minden egyes nyugdíjasnak dupla nyugdíjat fizethetett volna. Vagy minden regisztrált munkanélküli kaphatott volna 1,9 millió forint újrakezdési támogatást. Dönthettünk volna úgy is, hogy e hitelből az általános iskolák minden egyes diákjuk után kapjanak félmillió forint gyorssegélyt. Egy falusi iskolában, ahol mondjuk 60 gyerek tanul, ez 28-30 millió forintot jelent, például taneszközökre vagy a tető megjavítására. De a terven felül elvert pénzből minden mostani óvodásnak nyithattunk volna egy olyan tőkeszámlát is, amire egyenlő arányban ráosztjuk a 450 milliárdot. Nagykorúvá válásuk idején fejenként mai pénzben, reálértéken kifejezve közel kétmillió forinttal kezdhetnék az életüket; lett volna miből továbbtanulásni, kisvállalkozásni, utazgatni. De elverhették volna játékgépen is: legalább lett volna egy-két izgalmas napjuk.

Csakhogy ezt a pénzt nem felvenni fogják a mai kiscsákók, hanem visszafizetni. Az államadósság soha nem fogy, mindig újra kölcsönveszünk, és abból fizetjük a régit (meg a kamatokat). Mértéke idén átlépte a 8 billió forintot (billió, b-vel: ezermilliárd). Az öt hónap alatt összehozott 450 milliárd forintnyi extrawurst kamata csak egy év alatt körülbelül 36 milliárdra rúg. A mai óvodások nem egy nagyobbacska összeg birtokában vágnak neki felnőtt életüknek, hanem szüleik, nagyszüleik adósságát törleszthetik. Csak a mostani öt hónapos portyázásból lesz a nevükön fejenként bő egymillió, aminek a kamatait a kezdőfizetésükből levont személyi jövedelemadóból fizetik: úgy, hogy nem is tudnak róla.

Lehet persze, hogy ez az észvesztő summa az utolsó fillérig nagyszerű célokra, rendkívül hatékonyan és mindenféle társadalmi szempontból módfelett igazságosan lett elköltve. De valahogy mégsem bírjuk ezt gondolni. Hisz nem tudtunk az egészről semmit; hisz azt a helyet, a parlamentet, ahol az ilyen horderejű döntéseket meg kellett volna vitatni, az Orbán-kormány tavaly ősszel lényegében bezárta. A hallgatás csak inkompetenciát, felelőtlenséget és sumákolást leplez. Orbán és köre meg a háborodott gazdasági exminiszter, akinek mániája volt, hogy épp recesszió idején kell felpörgetni a gazdaságot, nem szeret és soha nem is szeretett számlákkal pepecselni. Most a róluk szóló beszéd helyett van az egyetemes magyarság felemelkedése, meg a nemzet érdekeinek védelme meg a polgárok hazája meg a haza nem lehet kisebbségben meg hazapolgár polgárblabla kiütötték haza. Meg hogy "2002 áprilisában új magyar közösség született".

Ez utóbbiban speciel lehet valami.

A reménytelen adósoké.

publikálva
2002/24. (06. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk